Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - HERINGES ANITA (MSZP):
1998 olyan munka törvénykönyve van, amely lehetőséget ad a munkások kizsákmányolására. Ez a megoldás, így kell megvédeni a vasárnap dolg ozókat. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Minthogy egy körben egy frakcióból csak egy hozzászólás hangozhat el két percben, ezért most áttérünk az előre bejelentett felszólalók köréhez, és megadom a szót Heringes Anita képviselő asszonynak, aki írásban jelezte felszólalási szándékát. Parancsoljon! HERINGES ANITA ( MSZP ): Nagyon szépen köszönöm a szót. Elkeserítő az a dolog, hogy az elmúlt két hónapban most negyedszer állunk neki ennek a törvénynek, és mind a négyszer valahogy ilyen este tíz ór a magasságára sikerül tenni ezt a törvényt. Hiába próbálják meg önök elsunnyogni ezt a törvényt, hiába próbálják meg minél későbbre tenni és elérni azt, hogy minél kevesebb emberhez jusson el, hogy már megint szigorítanak ezen a törvényen. Az emberek jól t udják, hogy önök mit csinálnak; jól tudják, hogy megint korlátozni próbálják őket. Egyet nem értek, hogy vagy önök nem járnak az utcán és nem beszélnek emberekkel, nem hallgatnak híradót, nem néznek reggeli tévéműsorokat, nem ebben a valóságban és Magyaror szágon élnek, vagy pedig tényleg önök elé raknak egy javaslatot, amit kötelező önöknek benyújtani. Mert lassan már tényleg az az érzésem, főleg ahogy nézem a képviselőik arcát, mind a kettőét, hogy ők maguk sem hiszem, hogy belül egyet tudnak érteni ezzel a dologgal, hanem valószínűleg ez egy kötelezettsége a minisztériumnak, hogy benyújtsa. Rossz lehet így egyébként kormányozni. Mert ha csak megnéznék a Szonda Ipsos 2015. március eleji reprezentatív kutatását, ahol látjuk, hogy az emberek kétharmada ellene zte a vasárnapi zárva tartás ötletét is. Amikor mi kiálltunk az utcára a boltok elé, amikor ezt az ötletet önök bedobták, és megkérdeztük az embereket, nekünk is hasonló arányban válaszoltak az emberek. Kistelepüléseken, nagytelepüléseken, falvakban közel kétharmada mondta azt az ad hoc jelleggel megállított embereknek, hogy ő nem szeretné, hogy vasárnap zárva legyenek a boltok és korlátozva legyen az ő életük. Ma megkérdezték Harrach Pétert, hogy mit szól ahhoz, hogy érezhető az, hogy a diákoknak rosszabb lesz a munkavállalási lehetőség a diákmunkában. Hiszen az egyetemistákat önök abba a helyzetbe tolták, hogy miután nagyon sokuknak fizetni kell a továbbtanulásért, az albérletért, azért, hogy egyáltalán egyetemre járjanak, és legalább jövőjük legyen Magya rországon, ezért nagyon sokuknak diákmunkát kell vállalnia. A legtöbb esetben ezt ők boltokban tették meg az elmúlt időszakban, az önök által ócsárolt multinacionális cégeknél. Ezek azok a diákok, akik napközben bent ülnek az egyetemi órákon, szemináriumok on, végigtanulják az egész napot kőkeményen, majd éjszaka bemennek és pakolják a polcokat azért, mert önök elérték azt, hogy nekik fizetni kelljen, hogy a szüleik nem tudják őket támogatni, hogy nem tudják segíteni, hogy nekik azért kell dolgozni, hogy tan ulhassanak a jövőben. Csakhogy most ezzel a boltbezárással pont azt tudják elérni önök, hogy ezeknek a diákoknak nem lesz munkája, merthogy vasárnap nem tudnak majd bemenni. Merthogy ugye, vasárnap nem kell egyetemre járni, ezért eddig be tudott menni dolg ozni, meg éjszaka be tudott menni dolgozni. Most nem lesz rájuk szükség. Egyre több egyetemista hangoztatja az interneten, közösségi portálokon és mindenhol, ahol tudja, blogokat írnak erről a kérdésről, hogy nem igaz, hogy nem érti meg a kormánypárt, hogy ne korlátozzák őket ebben a kérdésben. Egyrészt ne korlátozzák abban, hogy ők eldönthessék, hogy vasárnap elmenneke bevásárolni, másrészt meg ne korlátozzák őket abban, hogy ők mikor vállalnak munkát. Mert ha megnézzük, hogy ezeken a munkalehetőségeken k ívül milyen munkát vállalhatnak az egyetemisták, akkor a legtöbb esetben heti 40 órás munkákat ajánlanak fel nekik, amit egy normál szakon nappali tagozaton tanuló egyetemista nem engedhet meg magának, mert akkor tényleg az egyetemen fog aludni, vagy nem j ár be, még az lehet. Csak akkor viszont nem tudja elsajátítani azokat a dolgokat, amiket kell.