Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KÓSA LAJOS (Fidesz):
1962 Tehát akkor, amikor ön azt kérte, hogy ne legyen trükközés, akkor nyilván önmagából indult ki szocialista képviselőtársunk, mert a szocialist ák, amíg kormányoztak, költségvetési trükkök százai, amiről nektek nem kell tudni, mondta a miniszterelnökük… - és valóban Veres János vezetésével a legvadabb költségvetési manipulációkat követték el, ami egyébként megítélhetetlenné tette a honvédelmi kiad ások érdemi összehasonlító elemzését. Mi természetesen, miután nem szocialisták vagyunk, nem trükközünk a költségvetéssel, nem is szeretnénk, sőt ezért lehet azt is megnyugtatásul elmondani, hogy természetesen a honvédségi ráfordítások kapcsán, amikor az á llam eszközöket vásárol, különböző képességeket erősít, akkor a legszigorúbban az államháztartási törvény és a közbeszerzési törvény adta keretek között kell eljárnunk. Csak az érthetetlen számomra, hogy miért viselkednek úgy például a helikoptertender kap csán, mint hogyha egyébként önök a Sikorskynak vagy az Agustának lennének a megbízott ügynökei, és minél előbb próbálnak valamifajta adatot kicsikarni a felkészülés jegyében a tárcától. Egy picit körültekintőbbek is lehetnének, de legalábbis felelősségtelj esebbek, mert egyébként természetesen a helikopterbeszerzésre és ennek a képességnek az erősítésére nyilvánvaló, hogy valamifajta tender kapcsán és pályázati eljárás kapcsán kell sort keríteni, csak el kellene kerülni azt - mert most egyébként ezt a heliko pterképességfejlesztést figyeli a világ összes létező forgószárnyúgyártója , hogy olyan helyzetbe hozzuk magunkat, ami kapcsán nem a legkedvezőbb megoldást tudjuk választani. Ezért itt ez az óvatosság maximálisan érthető, és én külön szeretném kérni a k épviselőket arra, hogy ne próbálják olyan helyzetbe hozni Magyarországot, ami kapcsán drágább vagy kényszermegoldásra legyen csak lehetőség. Én azt gondolom, hogy ez egy kellően nagy összegű fejlesztés ahhoz, hogy itt a legkörültekintőbben járjunk el. Több képviselőtársam a megfogalmazásban, feltételes módban mindenfajta olyan veszélyekre hívta fel a figyelmet, amelyek igazából nem valósak. Nem tudom, hogy képviselőtársam mire gondolt akkor, amikor azt vélelmezte, hogy majd a honvédelmi miniszter pártkatoná kat fog a tábornoki karba tömegével kinevezni, hisz ez csökkenti az ország védelmi képességét. Erre még a Kádárrendszerben sem nagyon volt példa egyébként, talán az ’50es években még lehetett arra példát találni, hogy tömegével kerültek főtiszti pozíciób a nyilvánvaló pártfunkcionáriusok, akiknek semmi fogalmuk nem volt a honvédelemről, de egyébként már a késő Kádárkorra sem volt ez jellemző, a rendszerváltás óta pedig ez egyáltalán nem mondható el. Tehát ez egy olyan veszély, amit a képviselőtársam úgy l át bele a honvédségbe, hogy erre egyáltalán semmilyen példa nincsen. (Kónya Péter: Neked legyen igazad!) A másik felvetés: én remélem, hogy figyelmesen olvasták el a tisztelt képviselőtársak a törvényjavaslatot, de úgy tűnik, hogy ez nem minden esetben sik erült, mert akkor nem kérdeznének olyat, hogy például a speciális képességekkel, képzettséggel és kiképzéssel járó feladatok esetén kikre vonatkozik az úgynevezett munkaerőpiaci kiegészítés. Hát természetesen, hogy a pilótákra is vonatkozik, ez benne van a törvényben. Ha ezt meg kell kérdeznie valakinek, hogy őrájuk vonatkozike, akkor tényleg felvetődik a lehetőség, hogy vagy alaposabban kell a törvényt olvasni, vagy a szakértőknek a fejét kell megmosni, hogy erre nem bírtak rájönni, de aki a törvényt elol vassa, az világosan láthatja, hogy az mindenkire vonatkozik. Egyébként természetesen a vezetők belátásától függ, hogy ezt a kört hogyan határolják le, de mindenkire vonatkozik. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőként még egyszer szeretném kérni - természe tesen szívük joga mindenfajta kifogásokat megfogalmazni, nyilván a bizottsági üléseken ezt majd a módosító javaslatok kapcsán meg is kell vitatni , én mindenesetre azt szeretném kezdeményezni, hogy még a jövő hét elején, mielőtt még a szakbizottsági ülése kre sor kerül, kerítsünk sort egy ötpárti egyeztetésre, ahova egyébként az érdeklődő képviselőket elhívjuk, meg a frakcióvezetőknek írunk, azért, hogy az esetleges olyan kérdéseket is meg tudjuk vitatni, mint például ami a Hszt.ben többször felmerült. Én azt gondolom, hogy aki a Hszt.egyeztetés kapcsán végigülte azt a két, a belügyminiszter által összehívott ötpárti egyeztetést, az látja, hogy a Hszt.ben számos kompromisszumos javaslat megszületett, és azt a szakbizottság támogatta is. Mint a Honvédelmi