Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KÓSA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1946 ötletszerűen, hogy időnként jön egyegy államtitkár, az államigazgatás még mind a mai napig emlegeti a „Szetey bosszúja” néven elhíresült teljesítményértékelési rendszert, ami tényleg nem volt jó semmire, azon kívül egyé bként, hogy az államigazgatásnak plusz munkaerőt kellett foglalkoztatni, pusztán az adminisztrációra, mert valódi teljesítményt persze az nem tett lehetővé. Itt egy olyan rendszerről van szó a katonák esetében is, ami világosan követhetővé teszi a katonák számára nemcsak azt, hogy most mit kell neki csinálni, meg a jövő évben, hanem akár tíz év múlva is tud kalkulálni vele, hogy milyen teljesítményszinteket vár el tőle a közösség. Tehát a harmadik feltételt is teljesíti ez az előterjesztés, nevezetesen, hog y nemcsak a fizetést emeljük, hanem teljesítményt is kérünk ezektől az emberektől. A negyedik, ami legalább ilyen fontos, az az, hogy megfelelő ösztönzőket tartalmaz arra nézve ez a rendszer… - mindegyik ilyen rendszer kialakításánál törekedtünk erre, még akkor is, hogyha adott esetben ezt kisebbnagyobb ellenállás fogadta vagy értetlenség, lásd a portfólió készítése a pedagógusoknál, holott az bonyolult szóval csak azt volt hivatott kifejezni, hogy világossá tegyük, hogy mindenkinek le kell tenni valamifaj ta szakmai tervet az asztalra saját magával kapcsolatban is. Tehát itt a katonáknál is törekedtünk arra, hogy olyan ösztönzőrendszert vezessünk be, ami ténylegesen a katonákat is jobb és jobb személyes teljesítményre készteti. Azt hiszem, hogy ez a rendsze r így összeállt, azt hiszem, hogy a katonák jogállásáról szóló törvény módosítása ebben az értelemben egy kerek egész, és én nagyon örülök annak, hogy azt az ígéretet, amit 2010ben fogalmaztunk meg, azt teljesíteni tudjuk. Hozzáteszem: ez nem a mi érdemün k, hanem a magyar emberek érdeme, hiszen a magyar emberek közössége teremtette meg ennek az anyagi fedezetét. A kormány vezetésével és a kormánypártok támogatásával, de a magyar emberek közös erőfeszítése tette azt lehetővé. Hozzáteszem: ebben az értelembe n normális is a dolog, hiszen a magyar emberek közös erőfeszítése teszi lehetővé azt, hogy a közért dolgozó emberek munkafeltételeit összességében jobbá tegyük, amivel jobban tudják szolgálni a közösséget. Tehát ez nem önmagában egy grátisz ajándék, hanem ez egy összefüggő és átgondolt rendszer. Néhány elemét szeretném kiemelni a javaslatnak. Én őszintén szólva rendkívül fontosnak tartom azt, hogy az altiszti rangban és alparancsnoki beosztásban szolgálatot teljesítő katonák esetében külön ad lehetőséget ez a szabályozás. Mindig is hangsúlyozta a jelenlegi kormány, hogy egy rendszer működésében, mint a hadsereg, azok az alegységvezetők, akik tulajdonképpen jelentős mértékben meghatározzák a teljesítményt az adott szervezetben, azok megfelelőképpen legyenek ö sztönözve. Egy kicsit mindig hálátlanul kezelte a korábbi kormányzat ezt az egész altiszti kérdést, mert hogy, hogy nem mindig azt szokták mondani, hogy még a tábornokokat csak ismeri a honvédelmi vezetés, de az altiszteket jóval kevésbé. Én hallatlanul fo ntosnak tartom, hogy ezt az alparancsnoki feladatok elvégzése kapcsán lévő támogatást megadjuk. Sőt, én megvallom őszintén, nem tartom azt egyáltalán abszurdnak, hogy tényleg egy tapasztalt és jól teljesítő altiszt alparancsnoki beosztásban többet keres, m int egy fiatal - adott esetben felettese - vezető tiszt. Ez hallatlanul fontos ahhoz, hogy a hadsereg jól teljesítsen. Ennek a törvénymódosításnak a kapcsán még egy dolgot szeretnék mondani, nevezetesen azt, hogy jól emlékszem arra a parlamenti vitára, aho l 2002 végén, őszén Juhász Ferenc akkori honvédelmi miniszter állította azt, hogy az első Orbánkormány végletesen elhanyagolta a NATOelőirányzatok teljesítését a GDParányos katonai költségvetésben, és tulajdonképpen a szocialista kormányok ezt majd orvo solják. Nem orvosolták, sőt csak annyiban tudták egy picit kozmetikázni az adatokat, talán emlékszünk rá, „költségvetési trükkök százai, amit nektek nem kell tudni”, mondta az elhíresült őszödi beszédben az akkori szocialista miniszterelnök, ez a honvédelm i költségvetésben azt jelentette, hogy a honvédségből leszerelt nyugállományú katonák nyugdíját is honvédelmi kiadásként könyvelték el, ezzel kozmetikázva az egyébként is romló pénzügyi adatokat.