Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 31. kedd (61. szám) - A magyar védőnők napjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1886 egy párhuzamosságot hagy a rendszerben, és maguk a védőnők érzik így, sok esetben az ő rovásukra, az ő tevékenységük rovására működik. Az ötödik problémapont pedig a gyermekbántalmazással és a gyermekelhanyagolással kapcsolatos. (12.40) Itt szintén kulcsszerepe van a védőnőknek, és talán ez a pszichésen is legmegterhelőbb területük. Itt is látjuk, hogy azok a számbeli és bérezésbeli hiányosságok egy alapos munka elvég zésében akadályozzák a védőnőket, tehát úgy látjuk, hogy az alapos munkát csak a megfelelő létszámú körzetekkel lehetne elvégezni, és akkor nem kerülhetne sor olyan szomorú esetekre, mint amelyek az elmúlt hetekben, hónapokban a média által is hangoztatott gyermekbántalmazási ügyek voltak, és sokkal hatékonyabban és sokkal gyorsabban tudnának reagálni a gyermekvédelmi jelzőrendszerben benne lévő védőnők. Tehát úgy gondolom, az is egy nagyon fontos előrelépési pont lehetne, hogy a jelenlegi körzetszámok mell ett gyakorlatilag a minőségi munka nem biztosítható, tehát valamilyen fejlesztési, bérrendezési, körzetátgondolási tervek a gyermekelhanyagolással és bántalmazással kapcsolatosan mindenképpen szükségesek. Még egy utolsó problémapont, az magának az utánpót lásnak a kérdése. Mint sajnos egyébként az egészségügyi szakmák nagy része, a védőnői szakma sem egy vonzó hivatást kínál, így az utánpótlás itt is egy kritikus pont, csakúgy, mint egyébként a háziorvosoknál vagy bármely más egészségügyi dolgozóknál. Itt m egfogalmazódott korábban is, ez határozottan jó álláspont, hogy indokolt lenne egy védőnői külön bértábla bevezetése is, amely talán megoldást nyújthatna erre. Összegezve mindazonáltal, amit elmondtam, és hogy ne csak úgymond a kellemetlen vagy a kicsit ké nyelmetlenebb problémák felfedése álljon utolsó szóként, érdemes azért összegezni, hogy az emléknap tényleg jó lehetőség egy ilyen vita lefolytatására, amely egyrészt felhívja azokra az értékekre a figyelmet, amelyeket az országos védőnői szolgálat és az ő általuk száz éve végzett munka magában hordoz. És felhívja a figyelmet ez a vita mindenképpen a megoldandó problémákra, de felhívja azokra a megoldási javaslatokra is, amelyek részben elhangoztak, illetve talán el fognak hangzani zárszóként államtitkár úrt ól. Mint ezt korábban mondtam, a Jobbik a határozati javaslatot támogatja, és az itt megfogalmazott, egyébként problémákként felvetett kérdések ügyében való előrelépést javasolja az államtitkárság és egyébként az Országgyűlés számára is. Köszönöm szépen. ( Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Ikotity István képviselő urat illeti a szó, az LMP vezérszónoka következik. Tessék! IKOTITY ISTVÁN, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Lehet Más a Pol itika támogatja, hogy a védőnők iránti tisztelet és a megbecsülés kinyilvánításaként a Magyar Örökségdíjas Magyar Védőnői Szolgálat megalapításának a 100. évfordulója alkalmából 2015. június 13át a magyar védőnők napjává nyilvánítsa az Országgyűlés. Ez e gy fontos szimbolikus gesztus, bár nyilvánvaló, hogy a védőnői hivatás, munka megbecsüléséhez önmagában nem elég. Tény, hogy a magyar védőnői hálózathoz hasonló univerzális, minden gyermekre kiterjedő szolgáltatás sehol sincs a világon. A védőnők fontos sz erepet töltenek be az általuk gondozott családok egészségének a védelmében. Feladatuk, hogy a család igényeihez igazodva útmutatást adjanak a családtervezésről, a várandósságról, csecsemőtáplálásról, a védőoltások fontosságáról. Prevenciós munkájuknak kö szönhető a csecsemőhalandóság csökkenése, a magas gyerekkori átoltottság és szoptatási arányok javulása is. A magyar védőnők munkája létfontosságú, éppen ezért is fontos, hogy a megfelelő erkölcsi és anyagi elismerésben is részesüljenek. Ezen a téren sajn os rengeteg még a tennivaló. Jelenleg körülbelül 4500 védőnő van az országban, akiknek a többsége nagyon rossz körülmények között