Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP):
1793 kapcsolatos lehetőségek tekintetében. Óriási lehetőség, amely óriási felelősséggel kell hogy párosuljon. Nagyonnagyon fontos, mint ahogy többen elmondták előttem, hogy ez az óriási lehetőség felelősséggel és összefog ással kell hogy megvalósuljon, realizálódjék, és valóban kialakulhat egy nemzeti összefogás ennek a nagy ügynek a megvalósítása érdekében, ami bizonyára előremutató és jövőbe mutató lehet mind az Országgyűlésben, mind pedig az egész társadalom életében. Me gmozgatja nemcsak a politikai, hanem a gazdasági, a civil szférát, a sportéletet, az utánpótlást, a fiatalokat. Soksok magyar fiatal előtt olyan példaképek szerepelhetnek itthon, Budapesten, a nemzet fővárosában, ami hosszúhosszú évtizedekre meghatározha tja az egyébként is sikeres vizes sportágakat Magyarországon. Bizonyos vagyok abban, hogy ha ezzel az óriási lehetőséggel, felelősséggel és összefogással tudunk élni, akkor egy nagyon sikeres világbajnokságot rendezhet Magyarország, amely bizonyára soksok sportsikert is fog tartalmazni, és bizonyára hosszú évekre, évtizedekre meghatározhatja Magyarország gazdasági fejlődését és politikai, közéleti fejlődését is. A KDNP természetesen maximálisan támogatja az előterjesztést, és kérem, hogy az egész parlament , minden frakció támogassa ezt a nagyon fontos, szent ügyet. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Varga László képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. DR. VARGA LÁSZLÓ ( MSZP ): Kösz önöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, egy olyan indítványról beszélünk ma, egy olyan törvényjavaslatról, amelyet megelőzött ötpárti egyeztetés, részint a frakcióvezetők között még néhány héttel ezelőtt, részint ma délelőtt is egyeztettünk arról, hogyan lehetne a rövid határidőknek megfelelő, mégis szakszerű és hatékony megoldásokat választani. Valóban nem túl gyakori az elmúlt hónapokban, években az, ami e törvényjavaslat kapcsán elmondható, vagyis hogy az ellen zéki javaslatok is meghallgatásra találtak. Egy olyan előterjesztésről beszélünk, amely szerintem komoly társadalmi támogatottsággal is bír, hiszen a vizes sportágak hagyományosan magyar sikersportágak az olimpiák tekintetében is, és ha csak a vízilabdát e meljük ki, nyilván egy olyan látványcsapatsportágról beszélünk, amely tradicionálisan nagy sikereket tudhat maga mögött, és reméljük, maga előtt is. Tehát mindenképpen egy olyan nemzetközi torna, egy vb rendezése előtt áll 2017ben Magyarország, amelyen k omoly sikereket érhet el, és ennek komoly társadalmi támogatottsága is lehet. Sokszor indok nélkül tárgyal az Országgyűlés nagyon gyorsan, kapkodva különböző jogszabályokat. Ezeket rendszeresen el is mondjuk, én is számtalanszor mondtam el ezt az Országgyű lésben más javaslatok kapcsán. Azonban most az a helyzet, hogy sikerült ezt a rendezési jogot elnyerni, még ha Mexikó visszalépése kapcsán is - mondjuk ki ezt is , ami indokolttá teszi a gyors gondolkodást arról, hogy merre tovább. Indokolttá teszi azt, h ogy ezt a folyamatot, amennyire lehet, rendezett mederben, de gyorsítsa az Országgyűlés a saját keretei között. A műszaki tartalomról nyilván nagyon sokan nagyon sokat fognak még vitázni a közéletben, azonban ez mégis egy pályázat része volt. Azt gondolom, hogy akárcsak a londoni olimpián, ahol az ottani uszodakomplexumnak is volt állandó része, amely az olimpia után is rendelkezésére áll az ottaniaknak, de voltak mobil, ideiglenes lelátószakaszok ott is és ideiglenes építmények, amelyek nyilván csak az ado tt tornán álltak rendelkezésre, úgy ítélem meg, hogy ez egy jó döntés, hogy egy állandó 5 ezer főről beszélhetünk az uszodakomplexum kapcsán, és mintegy 14 ezer fő elhelyezésére ideiglenes lelátók szolgálnak. Ez is azt mondatja velem, hogy jó lehet ez az e lőterjesztés ebben a formában, és megalapozott a történet.