Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - Ikotity István (LMP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Hol tartanak az ígéreteik megvalósításával?” címmel - ELNÖK: - IKOTITY ISTVÁN (LMP): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1757 Ennek a fedezetét jelenti többek között az a plusz 6 százalék, ami az egészségügyi ágazat idei költségvetésében szerepel a tavalyihoz képest. Az a program, amelyben igyekszünk megszüntetni a kórházak adósságállományát abban az esetben, hogyha vállalják azokat a változtatáso kat, amelyek az adósság újratermelődését megakadályozzák, szintén javítani fogja az egészségügyben dolgozók körülményeit. Az, hogy 2012 óta most már egyre inkább csökken évről évre azok száma, akik különböző hatósági bizonyítványokat kérnek ahhoz, hogy kül földön dolgozhassanak, külföldön végezzenek egészségügyi tevékenységet, az azt hiszem, jelzi azt, hogy vannak, akik ebből most már itt Magyarországon próbálják a jövőjüket elképzelni, bár kétségtelen, hogy kirívó esetek - amelyeket képviselő úr is mondott - voltak, de azokban az esetekben a kormányzat rögtön intézkedett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Akár a csecsemők gondozásáról volt szó, akár másról, azonnal intézkedtünk és léptünk, hogy ilyenekre még egyszer példa ne l egyen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Egyperces viszonválasz illeti meg képviselő urat. IKOTITY ISTVÁN ( LMP ): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Visszafelé haladva a kérdések során, elsőként az a kérdésem : ezek szerint akkor kevesebb egészségügyi szakdolgozó van külföldön, mint néhány évvel ezelőtt? Természetesen az a válasz, hogy nem, a számuk növekedett, tehát egyre több dolgozó megy ki, és látszik, elég megnézni akár egyetlenegy újságot, a kamarai újság ot is, tucatjával vannak benne külföldi hirdetések. Bízunk benne, hogy ezek az emberek lesznek akkora türelemmel, és az érzelmi döntésükre hagyatkoznak, és itthon fognak maradni, nem pedig nyakukba veszik a világot, és elindulnak külföldre. Azok, amiket em lített, például a túlórapénzek rendezésénél már 3,9 milliárdról beszélnek, de egyetlenegy olyan ápolóval sem találkoztam, akinek egy fillér érkezett a számlájára ebből. A 27 százalékos átlagbéremelés 2013ban volt - valóban elismerésre méltó , de úgy tűni k, nem elégséges a megoldás érdekében, hiszen március 21én ülésezett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) és közel 4 ezer fő részvételével zajlott ez az ülés, ahol megfogalmazták ezt a 12 pontot. Köszönöm szépen. (Dr. Schiffer András tapsol.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg az államtitkár urat is. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Bízzunk benne, hogy nemcsak érzelmi döntés lesz, hanem láthatják majd, hogy itthon valamivel jobb körülmények között tudnak dolgozni, ezért - ahogy ma már itt el is hangzott - 400 helyszínen, 500 milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztés zajlik, ez pontosan a z ebben a munkakörben dolgozó ápolóknak segíti a leginkább a hétköznapi munkáját, hogy felújítjuk, kibővítjük azokat a kórházi tömböket, amelyeknél erre a legnagyobb szükség van. Abban a tekintetben, hogy tö bben vagy kevesebben mennek ki, évről évre láthatóan kevesebben mennek ki. Nyilván, hogyha egy ember is kimegy, akkor is nő a külföldön dolgozók száma, de szeretnénk, ha ők éreznék, hogy itthon magasabb bérrel tudjuk az ő munkájukat díjazni, másrészről Mag yarországon olyan adózási rendszer van, amelyik, hogyha valaki családos, gyermekei vannak, akkor sokkal kedvezőbb, mint külföldön, hiszen nem kell akkor személyi jövedelemadót fizetnie, és még sok egyéb feltétel is van, ami Magyarországon kedvezőbb. Bízunk benne, hogy az a 6 százalékos növekmény, az a 60 milliárd forint, amelyik rendelkezésre áll a kórházak adósságállományának csökkentésére (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az