Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 30. hétfő (60. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőről: dr. Molnár Lajos (SZDSZ) - Napirenden kívüli felszólalók: - MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár:
1702 Csendet kérnék! MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár : …aki összefoglalta ennek az ügynek a lényegét. Tisztelt Képviselő Úr! Ön tévedésben van, semmiféle l evelet a külügyminiszter nem kapott Tarsoly Csabától erre az ügyre vonatkozóan (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hoppá!) - kezdjük ezzel. A második számú tétel: a Külügyminisztérium semmiféle közpénzt nem forgatott a Quaestorban, és ennek szeretném a részlete it is kifejteni. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Február 25én született meg az a döntés, hogy a brókercégeknél elhelyezett állami vagyont minden formában, ami ezeknél a cégeknél el van helyezve (Kunhalmi Ágnes: Hogy került oda?) , ki kell menekíteni, ki kell menteni, mert olyan folyamatok indultak be a pénzpiacon, amelyek ezt indokolják. A hivatalos, formális döntés erről később született meg, részben annak köszönhetően, hogy mind a kereskedőház vezetése, mind pedig a kereskedőházat felügyelő szakállam titkár külföldön tartózkodott, tehát nyilván külföldről, egészen pontosan Japánból nem lehetett ez ügyben intézkedni. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Nem? Miért?) Tehát március első napjaiban született meg az a döntés, hogy a kereskedőház nevében a K ülgazdasági és Külügyminisztérium visszakéri a Quaestortól azokat az állampapírokat, tisztelt képviselő úr, amelyek a Quaestornál voltak. Szeretném megnyugtatni, hogy egyetlen forint állami vagyon sem veszett el, mindent visszakaptunk, ami a Quaestornál vo lt, tisztelt képviselő úr. Minden ezzel ellentétes állítás, minden, a valóság elsikálására irányuló törekvés, az hazugság. Tisztelt Képviselő Úr! Erkölcsileg is rendben van a dolog, mert közvagyonról van szó. Hogyha mi hagytuk volna azt, hogy ez a közvagyo n a Quaestornál maradjon, és Isten tudja, milyen sorsra jut, akkor ma mit mondanának nekünk? (Kunhalmi Ágnes: Hagytátok az embereket az árokparton!) Tehát a közvagyont menekítettük ki, ráadásul nem a kisbefektetők ezrei elől, akik csődbe mentek (Kunhalmi Á gnes: Hanem ki elől?) , mert állampapírokról van szó, hogyha egy kicsit megnézik az ügyet jobban, és értenének valamelyest hozzá, akkor tudnák, hogy állampapírokról volt szó. (Lukács Zoltán: Miért pénzt kaptatok vissza?) Az egy másik kérdés, tisztelt képvis elő úr, hogy készpénzben, valóban készpénzben kaptuk vissza ezeket az állampapírokat, ami bizony felvet kérdéseket (Kunhalmi Ágnes: Felvet kérdéseket!) , de a legkevésbé sem a minisztérium részéről, hanem arra ad alapos gyanút, hogy a Quaestornál visszaélés ek történtek, és ez ügyben vizsgáljuk is a helyzetet. Amennyiben pedig úgy kívánja a helyzet, a szükséges jogi eljárásokat meg fogjuk indítani, a szükséges feljelentéseket természetesen meg fogjuk tenni, ez még egy tisztázandó aspektus. Tisztelt Képviselő Úr! Magyarországon az igazságszolgáltatás független, ily módon az igazságszolgáltatási szervek munkájába, abba, hogy mikor hoznak bizonyos döntéseket, a kormánynak semmiféle beleszólása nincsen, és ez így van rendjén. Tisztelt Képviselő Úr! Az a javaslatom tisztelettel, hogy az állam vagyonáért ne aggódjanak, mert az állam vagyona, a közvagyon rendben van, jó helyen van, megvan. Azon több ezer kisbefektető vagyonáért aggódjanak, akik tönkrementek ebben a brókerbotrányban (Lukács Zoltán: Azt mondtam!) , köszö nhetően a Quaestor kétes üzelmeinek. (Dr. Harangozó Tamás Attila: Nem szégyelled magad?!) Tisztelt Képviselő Úr! Minden olyan kísérlet, ami a lényegről, tehát a kisbefektetők károsultságáról megpróbálja elterelni a figyelmet, az porhintés, szemfényvesztés és nem a lényegre való törekvés. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy mind erkölcsileg, mind a közjó szempontjából, és ha megnézik, jogi értelemben is minden a legnagyobb rendben zajlott. Ezen az ügyön a Külügyminisztérium vonatk ozásában nem lehet fogást találni. Azt javaslom, hogy a tönkretett kisbefektetők ügyét képviseljék, a tönkretett kisbefektetők ügyét tűzzék a zászlajukra (Lukács Zoltán: Ezt nekünk javaslod?) , őértük aggódjanak. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormány pártok soraiban.)