Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 23. hétfő (59. szám) - Schmuck Erzsébet (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Miért csak látszatsegítséget nyújt a kormány a Buda-Cash-botrány miatt bajba jutott önkormányzatoknak?” címmel - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
1623 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek azok az önkormányzatok, amelyek a bedő lt DRBbankcsoport valamelyik bankjánál vezették számláikat. Ismert, hogy a BudaCashbotrány miatt ezek az önkormányzatok egyik napról a másikra nem fértek hozzá a pénzükhöz, és arra is alig látszik remény, hogy valaha még megkapják ott tartott vagyonukat . (12.20) Az önhibájukon kívül kialakult helyzet következtében súlyos gondot jelent a számukra az önkormányzati dolgozók bérének a kifizetése, de a segélyek folyósítása is veszélybe került. Az érintett önkormányzatok a kormánytól kértek segítséget. A segít ség azonban inkább hangzatos, mint valódi. A legnehezebb helyzetbe került 67 önkormányzat összesen 244,71 millió forint gyorssegélyt kapott, de azt csak előre meghatározott célokra költhette, ráadásul június 30áig teljes mértékben vissza is kell fizetniük . Ez így nem valódi segítség. A kormány eleve az elveszett pénznek, amely megközelítette a 3 milliárd forintot, csak a töredékét biztosította, ráadásul azt is néhány hónapon belül visszaköveteli. Teszi ezt úgy, hogy az elmúlt években teljesen kivéreztette az önkormányzatokat, amelyek vélhetően már az alapműködésüket is csak a helyi adók kivetésével tudják a legtöbb helyen finanszírozni. Egy ilyen bankcsőd pedig önerőből megoldhatatlan helyzetbe sodorta őket, pedig az önkormányzatok önhibájukon kívül kerülte k kilátástalan helyzetbe. A brókerbotrányban a csaló cégek mellett a kormány és a jegybank a valódi felelősök, amelyek nem tudták megfelelő szabályozással és ellenőrzéssel garantálni a hatékony felügyeletet. Kérdezem ezért államtitkár urat, hogy miért csak látszatsegítséget nyújtanak a bajba jutott önkormányzatoknak, miért nem térítik meg azok teljes kárát, úgy, hogy azt ne kelljen visszafizetniük. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK : Én is köszönöm. Tállai András államtitkár úr válas zol. TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Azt szeretném először is leszögezni, hogy semmilyen törvény és jogszabály nem írja elő sem az Országgyűlésnek, sem más álla mi szervnek, hogy ilyen helyzetben támogatást biztosítson bármelyik szervezetnek, önkormányzatnak vagy más gazdasági társaságnak, állami hatóságnak. (Dr. Szél Bernadett: A Széchenyi Bankkal mi a helyzet?) A kormány azonban - úgy, ahogy ön is elmondta, bizo nyos kérdésekben, gondolatokban egyetértve önnel - a nehéz helyzetbe jutott önkormányzatoknak segít, segít annak érdekében, hogy működőképességük megmaradjon, éppen azért, hogy ki tudják fizetni a bért, a segélyt, a támogatásokat. És ez meg is történt febr uár hónapra egyébként. Ha a kormány nem avatkozik be, akkor sok ezer ember maradt volna (Dr. Szél Bernadett közbeszól.) juttatás nélkül. Való igaz, hogy az első körben a gyors segítség volt a fontos, mégpedig az, hogy a februári járandóságokat ki lehessen fizetni, mert 67 önkormányzat már azt sem tudta volna kifizetni. Ez a támogatás természetesen nem visszafizetendő támogatás, technikailag így lehetett megoldani, miután kérelmet sem tudtak még - olyan gyorsan kellett dönteni - beadni ezek az önkormányzatok a támogatás megítélésére. Az önkormányzatok megsegítése nem fejeződött be ezzel, sőt igazából most kezdődött el. De ahhoz, hogy segíteni lehessen, pontosan tudni kell a károkat, tudni kell, hogy egy önkormányzatnak mennyi pénze maradt a bankban, melyik in tézményének mennyi pénze, és vane olyan önkormányzat esetleg, amelyik a BudaCashnél vagy a Quaestornál helyezett el befektetésre pénzeket. Ez a felmérés folyamatban van, rövid időn belül le fog zárulni az önkormányzatok adatszolgáltatása alapján, és akko r készülhet egy átfogó előterjesztés a kormány részére, és abban születik döntés, hogy milyen további támogatásokat tud biztosítani a kormányzat. A kormány nem hagyja cserben az érintett, nehéz helyzetbe jutott önkormányzatokat. (Dr. Szél Bernadett: Szavak után a tettek!) Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)