Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 19. csütörtök (58. szám) - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2013 szóló beszámoló; Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vi... - ELNÖK: - GÚR NÁNDOR (MSZP):
1561 ELNÖK : Azért tisztelettel arra kérem, hogy kevesebbet szólítson meg, inkább arra koncentráljon képviselő ú r, amit mond. GÚR NÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm szépen. Tisztelettel szólítom meg, most is, elnök úr, tisztelettel szólítom meg. Tehát a munkavállalási lehetőségek tekintetében általában vetten, általában vetten sem könnyű Magyarországon a munkavállalás lehetősé ge az emberek számára, több dolog miatt is. Egyrészt azért, mert az önök öt évvel ezelőtti ígéretéből semmi nem lett, ami arról szólt, hogy egymillió új adófizető munkahely, adófizető, nem közfoglalkoztatás, egymillió új adófizető munkahely. E tekintetben semmi nem történt, gyakorlatilag ezáltal nemcsak a fiatalok, amelyre exponáltan kitér a biztosi jelentés, hanem és általában vetten a munkavállalás lehetősége is úgymond sarokba szorult. A fiatalok esetében ez még inkább, halmozottan igazzá vált. Nem vélet len, hogy abban a gazdasági menekülti körben, akik elhagyták több százezren ezt az országot, százezres nagyságrendben, több száz ezres nagyságrendben vannak jelen - idézőjelbe tetten - a fiataloknak mondhatók, a 40 éves korosztály alattiak köre. Azért, mer t nem látják a megélhetés lehetőségét itt Magyarországon. Másik része, hogy önök a szolgáltató állam jegyében szétzúzták azt a hálózati rendszert, a munkaerőpiacok hálózati rendszerére gondolok, amelyik segítő kezet tudott nyújtani és tudott volna nyújtani a későbbiekben is. Ez a rendszer ma elemeire van zilálva, ilyen értelemben kevesebb segítő kéz nyújtására képes. De hát, hogyha a foglalkoztatásról beszélünk, akkor a közfoglalkoztatás az, amivel a statisztikagyártás színpadán megfelelő eredményeket tudna k prezentálni. A szegénység kialakulásában a közfoglalkoztatásnak is van pró és kontra szerepe. Önök mindig azt mondják, hogy a közfoglalkoztatott ember több pénzhez jut, mint amikor segélyt kapott. Igaz. De a másik felét soha nem mondják el. Elmondom, hog y próbáljanak elgondolkodni rajta, és ezen változtatni. A közfoglalkoztatotti ember ma először 47 ezer - Zsiga Marcell , ma 52 ezer forint nettó, kézbe jutó pénzt kap. A közfoglalkoztatotti ember öt évvel ezelőtt 60 200 forint nettó kézbe jutó pénzt kapot t, aminek a vásárlóerőértéke nem tízezer forinttal volt több, hanem hússzal, mert közben 20 százalékos infláció volt. Magyarra fordítva a szót, a kétharmados kormányukkal a közfoglalkoztatott emberektől az ő pénzüknek, vásárlóerejüknek az értékét, amivel bemegy a boltba vásárolni, az egyharmadát elvették. Nem így kell kétharmadot működtetni, hogy az emberek pénzének az egyharmadát elvegyék! Pont ezek a legrászorultabb emberek. Nem úgy kell közfoglalkoztatást csinálni, hogy kirúgom a közalkalmazottat, és cs inálok belőle közfoglalkoztatottat, és lássa el a közalkalmazotti munkafeladatokat. Példákat tudok rá mondani, személy szerintieket. Nem úgy kell működtetni ezt a világot, ahol a nagy tacepaókon meghirdetem, hogy a minimálbér hogy emelkedik; persze, a brut tója emelkedik, ami járuléktöbbletterhet jelent a munkaadónak meg a munkavállalónak, és ez a minimálbér vásárlóerőértékben ötezer forinttal kevesebb, mint 2010ben volt. Hát ennyire egyszerű ez a dolog. Nem hülyének kell nézni az embereket, hanem pont ot t, ahol, pont ott, ahol a legrászorultabb helyzetben élik az életüket, ott kell segítő kezet nyújtani. És tudják, addig, amíg ebben az országban a keresőtevékenységgel bíró embereknek több mint a fele a létminimum alatt keresi a jövedelmét, ezt a szintet é ri el a jövedelme, addig van mindegyikünknek, de legkiváltképp a kormányon lévőknek tennivalója. Mert ez egy elfogadhatatlan állapot, ilyen nincs. És ehhez illesztetten, nyilván, ha társadalmi felzárkóztatásról vagy bármi másról beszélünk - ilyen a romastr atégia is többek között , akkor meg arra kell figyelni, hogy mondjuk, ne olyan invesztíciók szülessenek, hogy kétszázakárhány millió forintért székházat vásárol valaki vagy valakik, 500 ezer forintért havonta autót bérel, és nem akarom a példák sokaságát mondani, hanem arra, hogy a források, a pénzek oda jussanak, ahol leginkább erre szükség van. Tehát az érintett emberekhez, akik a mindennapjaikat eléggé kemény, szorított feltételek mellett élik meg. És itt nem