Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 19. csütörtök (58. szám) - Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tevékenységéről 2013 szóló beszámoló; Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2013. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vi... - ELNÖK: - KOVÁCS SÁNDOR (Fidesz):
1553 utóvizsgálatot folytatott a hazai gyermekmunka helyzete vo natkozásában. Itt is csak pár mondatot olvasnék fel. „A vizsgálat azonban feltárta azt is, hogy a gyermekek éjszakai munkáltatása mellett a kockázatos, a gyermek fizikai fejlődésére veszélyes munkavégzések is jelen vannak, sőt a hatóság már több ízben talá lkozott olyan esettel, amikor - megint mondom - külföldi állampolgárságú gyermekeket foglalkoztattak illegálisan. A tankötelezettség 16 éves korra történő leszállítása miatt ugyanakkor lehetséges, hogy a korábbinál nagyobb számban jelenik meg a munkaerőpia con ez a korosztály, akikre azonban speciális munkajogi szabályok vonatkoznak, amelyeket a foglalkoztatásuk során meg kell tartani.” Itt még külön elemzi a jelentés, hogy ezeknek a gyerekeknek a foglalkoztatása, ha legálisan történik vagy illegálisan, mive lhogy gyerekekről beszélünk, nem fejlett felnőtt emberekről van szó… - speciális munkakörülmények és speciális szabályozások kellene hogy vonatkozzanak rájuk. Nagy élmény volt számomra ezt a jelentést elolvasni. Én az olvasás közben bejelölgettem azokat a részeket, amelyek nagyonnagyon fontosak lennének, hogy elhangozzanak a parlamentben. Felosztottuk a képviselők között, hogy ki miről fog beszélni, nem lehet 15 percben elmondani ennek a jelentésnek a fő részét, a tartalmát. Azt gondolom, hogy mindenkinek kötelessége lenne elolvasni, kötelessége lenne, hogy megismerje ezt az anyagot. Biztos úr azt mondta itt a pulpitusnál, hogy ha valaki meg akarja ismerni a magyar valóságot, akkor el kell olvasnia ezt a könyvet. (15.20) Mi, ellenzéki képviselők nagyon soks zor elmondtuk már, hogy ismerjük a magyar valóságot. Két párt nem akarja ezt ma Magyarországon tudomásul venni, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Fidesz. Ők nem akarják ma a valóságot látni, és nem akarják érzékelni, hogy mi zajlik ma Magyarországon. Még egyszer azt ajánlom, kedves képviselő urak, ha már nem mernek kimenni az emberek közé szembesülni azzal, ami az országban zajlik, akkor tessék ezt a jelentést elolvasni, s akkor nagyon sok mindennel fognak szembesülni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraib an.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Letelt egy kör, lehetőség van kétperces felszólalásokra. Kovács Sándor képviselő úr következik, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! KOVÁCS SÁNDOR ( Fidesz ): Köszönöm szépen. Tisztelt El nök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Biztos Úr! Valóban részletesen elemzi a magyar társadalmat - amelynek kapcsán képviselő asszony és képviselőtársaim megszólaltak , természetesen teljes vertikumában jellemezve és kivizsgálva azokat az eseményeke t, amelyeket az alapvető jogok biztosának ki kell vizsgálni és le kell írni. Ezekből a hibákból tanulni kell, és hozzá kell igazítani az intézkedéseket. Hadd kérjem ki magamnak azt, hogy mi nem megyünk ki az emberek közé. Tetszik tudni, képviselő asszony, én egyéni képviselő vagyok és 100 ezer ember tartozik a választókerületembe, és azon a héten, amikor nem ülök itt, akkor otthon vagyok köztük egy 560 fős településen, és látom az emberi sorsokat, csak nem figurázom ki annyira és nem veszem annyira cinikusa n, mint ahogy ön megteszi ezt a szegénység hangsúlyozásával, legyen bármilyen téma. A Fidesz is és a kormány is tisztában van a magyar társadalom, az egyes társadalmi rétegek helyzetével, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ez jobb legyen. Jobbikos ké pviselőtársamnak pedig csak annyit hadd mondjak, azt gondolom, a világ legtermészetesebb módja, így SzabolcsSzatmárBereg megyében is, hogy a megyeközpontban lévő nagy kórházban egy onkológiai központot építenek és egy tömbkórházat 13 milliárd forintért. De azért merjük kimondani, hogy Kisvárda, Fehérgyarmat és Mátészalka is többmilliárdos fejlesztéseket