Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 18. szerda (57. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - KEPLI LAJOS (Jobbik):
1472 Köszönöm szépen. Bármennyire is ezt szerette volna valaki, azért én elmondanám ezt a na pirend utáni felszólalást. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év elején hangosan harsogta a kormány közeli sajtó Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár szavait, miszerint a turizmus kiemelkedően j ól teljesít, 2014ben rekordévet zárt. Államtitkár úr szavai szerint nagy szükség van arra, hogy a magyar turizmusban erősítsék a minőségre törekvést. De nézzük, mi is a valóság, hiszen mint tudjuk, a számokkal lehet játszani, de vannak területek, ahol a t urizmusból élők nem érzik ezt a hatalmas növekedést. Mint korábban már jeleztem napirend utáni felszólalásomban, a Balaton régió például nem osztozik ebben a nagy örömben, hiszen a belföldi vendégforgalom mindössze 4 százalékos növekedést tud felmutatni, a mi a legalacsonyabb az ország turisztikai régiói közül, valamint a külföldi vendégek egyenesen elmaradnak, hiszen 1,7 százalékkal csökkent a külföldi vendégforgalom. Emlékszünk még a nyolcvanas évekre, amikor tele volt a magyar tenger partja magyar emberek kel. Természetes volt nekünk, akik nagyrészt még kisgyerekek voltunk, hogy nyáron egykét hetet a Balatonon tölthettünk, és rengeteg külföldi turistával találkoztunk. Azonban mára már ott tartunk, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken az 1996os 3 millió 300 ezerről 2013ra 1 millió 900 ezerre csökkent le a vendégéjszakák száma; ez a csökkenés 42 százalékos, kevesebb mint húsz év alatt. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy változnak a nyaralási szokások is, mert ahogy a példámban jeleztem, évtizedekkel ezelőt t még természetes volt, hogy egykét hétig is nyaralt a család, mára azonban a kereskedelmi szálláshelyek statisztikái szerint az átlagos tartózkodási idő 2,4 éjszaka. Ez azt mutatja, hogy a magyar emberek nem engedhetik meg maguknak a hosszabb távú pihené st, mivel egyszerűen a keresetük ezt nem teszi lehetővé, valamint sok munkaadó sem szereti, ha hosszú távú szabadságra mennek a munkavállalói. Jól látható az előzetes adatok alapján az is, hogy a magyar belföldi turizmust jelenleg, mondhatni, a SZÉPkártya tartja életben, ami azonban nem feltétlenül a kormány érdeme. Ha a munkaadók csökkentik vagy megvonják ezt a fajta juttatást az önök gazdaságra, adózásra káros döntései miatt, akkor elbúcsúzhatunk a hurráoptimizmustól. A belföldi turizmus akkor tud majd i gazán fejlődni, ha a magyar emberek megfelelő bérezést kapnak, valódi, jól fizető munkahelyek jönnek létre. Álságos államtitkár úr azon fejtegetése is, hogy javítani kell a minőségen. Nyilván ezt a turisztikai szektorban jelen lévők önerejéből várják el, h iszen éppen a Fideszkormány az, amely évről évre csökkenti a központi költségvetésben a turisztikai célelőirányzatot, amely a 2015ös évre mindössze 4,9 milliárd forint. Ez az összeg 201213ban még 10 milliárd forint fölött volt, de 2014ben már csak 9,9 milliárd, mostanra gyakorlatilag pedig megfeleződött. Önök hogyan várják el a turizmus fejlesztését, minőségi javítását ezekkel a számokkal? Magyarország magas hegyek és tenger nélkül is a turizmus egyik európai fellegvára lehetne, több százezer embernek adhatna munkát. Amennyiben a turizmus támogatására nyújtott forrásokat kizárólag szakmai megfontolások szerint, közösségi érdekek mentén ítélnék oda, úgy nem csak a szavak szintjén lehetne a turizmus gazdasági mélyrepülésünk megállításának a letéteményese. A turizmusvendéglátás a legkülönbözőbb vállalkozásoknak képes biztos megélhetést adni, akik mindannyian jelentős mértékben tudnának gazdasági növekedésünkhöz hozzájárulni. A folyamatosan hivatkozási alapként emlegetett Európai Unió egyik tagállamában sin cs olyan magas általános forgalmi adó, mint hazánkban. Ugyanakkor ott még nagyon sok helyen óriási áfakedvezményt is élveznek az idegenforgalmi vállalkozások. Az áfa mérséklésével több pénz maradhatna a vállalkozásoknál, szorult helyzetükön tudnának enyhít eni a lépéssel, a csökkentett adómérték a fogyasztói árak mérséklődésével is járhatna, ami forgalomnövekedést eredményezne. A Jobbik célja, hogy Magyarországon egyszerre erősödjön a belföldi turizmus, és eközben a nemzetközi turizmus egyik legkedveltebb út i célja is legyen. Az elmúlt időszakban többször