Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. február 16. hétfő (45. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP):
142 ingatlanhasznosítás területéhez kapcsolódik, de újfent kénytelen vagyok utalni a MÁVCargo hazaárulással felérő elkótyavetyélésére. Az ingatlanokkal kapcsolatosan a Jobbik már három és fél évvel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy a MÁV akkori számviteli nyilvántartásában mintegy 132 ezer tétel szerepel, amelyek közül 113 ezer épület és építmény, míg 19 ezer földterület. Viszont ezzel szemben a föl dhivatali nyilvántartás csupán 16 ezer földingatlant tartalmazott, amelyből 6500 volt kincstári, 9500 pedig MÁVtulajdonú. Az eltelt két év és a 2013as nemzeti közlekedési stratégia még mindig úgy fogalmazott, jelesül a Déli pályaudvar mint potenciális in gatlanfejlesztési terület kapcsán, hogy annak tulajdonjogi és nyilvántartási helyzete rendezetlen. A január végén történt, a pályaudvar ideiglenes, de mégiscsak többhetes lezárását eredményező földcsuszamlás elképesztő erővel világítja meg ezt az egész biz arr helyzetet. A Délihez vezető vasúti alagút feletti rész egy laikusok számára is jól láthatóan összefüggő, egységes terület, annak gondozása, karbantartása viszont mégis egymástól külön történik, hiszen egyik fele MÁV, míg a másik fele önkormányzati tul ajdonú, holott teljesen logikusnak kellene lennie, hogy egy ilyen fontos műtárgy, illetve annak környezete egyetlen kezelőt, egyetlen felügyelőt igényel, hiszen sok bába közt nemcsak a gyermek, de úgy látszik, egy alagút is elveszhet. A felröppent hírekkel , amelyek szerint a rossz helyre irányított bozótirtó közmunkások ténykedése vagy a nem megfelelően elvezetett vizek károkozása eredményezte a súlyos fennakadásokat okozó esetet, valamint az összeesküvéselméletek kategóriájába sorolható elképzelésekkel, a melyek szerint a Déli kiiktatásának forgatókönyvét akarták ezzel tesztelni, és a végleges szakvélemény eredményével most nem kívánok foglalkozni. Végső soron persze értékes adóforintok, az adófizető polgárok befizetései bánják a dolgot. Egy biztos, a közös ségi közlekedésre rászoruló, munkájukért remegő dolgozó emberek, az iskolába járó diákok, az ügyeiket intézők vagy családjukhoz utazók azt szeretnék, hogy ne kelljen a szükségesnél hosszabb időt utazással, munkába, iskolába járással tölteni, mindez pedig m aximálisan biztonságos körülmények között történjen. Kérdezem, hogy miért nem történt eddig semmi a hasonló eseteket eredményezhető tulajdonjogi káosz és a vele együtt járó késlekedés felszámolására. Ismervén a Kelenföld jelenlegi szűk keresztmetszetéből a dódó nehézségeket, érdeklődöm továbbá, hogy a bekövetkezett természeti kár fényében mi az illetékesek véleménye a 2es és a 4es metró metrószinten történő összekötéséről, valamint arról, hogy ez Gazdagrét érintésével olyan műszaki megoldás lehetne, amely a főváros, ezen belül Újbuda közlekedését, az itt élők életminőségét jelentősen javíthatná, s gondos gazdálkodás mellett még a beruházás költségei is teljes egészében megtérülnének a felszín hasznosításából. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobb ik soraiban.) ELNÖK: A következő napirend utáni felszólalásra Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony jelentkezett: „A kabai gyerekek kevesebbet érnek, mint a sárrétudvari gyerekek?” címmel. Megadom a szót képviselő asszonynak. BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ ( MS ZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Én egy írásbeli kérdésemből idéznék, amelyet 2014. augusztus 27én adtam be. A mindennapos testnevelést 2012ben vezették be, a 201415. tanévben így már az 13., az 57., illetve a 911. osztályban lett kötelező a mindennap os testnevelés. Iskolai folyosókon lézengő izzadt gyerekek, matek helyett tornát tanító iskolák árulkodnak arról, hogy szinte megoldhatatlan nehézségek elé állította az iskolák nagy részét a mindennapos testnevelés. 2012ben, a program bevezetése után az EMMI államtitkársága az ország 3184 iskolájának küldött kérdőívet, amire 1586 iskola válaszolt. A visszajelzések alapján az iskolák körülbelül negyedében jelent komoly, sok esetben megoldhatatlan problémát a mindennapos testnevelés, de az arány ennél rossz abb lehetett, mert sokan nem éltek a válaszadás lehetőségével. (22.40)