Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 17. kedd (56. szám) - Az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
1297 nyerik elsősorban a földterületeket, hanem azzal van probléma, hogy nem egyforma játékszabályokkal játszunk, és nem egyforma az a pályázati elbírálási logika és rendszer, amiben megmérettetik magukat a különböző pályázók. Nem tudom, és nem is mondtam ilyet, nem is állítaná m, hogy az édesapja is ebbe a körbe tartozik, de azt még egyszer mondom, hogy ha helyben ezen valakik esetleg megsértődtek vagy más a véleményük, akkor azt ott tessék megbeszélni, nekünk ehhez itt semmi közünk nincsen. ELNÖK : Most normál hozzászólásra Sall ai R. Benedek képviselő úrnak adom meg a szót. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Nagyon köszönöm, elnök úr. Nagyon vártam, mert szerettem volna reagálni államtitkár úrnak. Először is Legény Zsolt képviselőtársamnak szeretnék reagálni. Az, ami a szociális szö vetkezeteknek lehetőséget teremt, illetve az önkormányzatoknak, ez egy dicséretes, előremutató dolog. Kollégáimmal hetek óta gyakorlatilag Baranyától Borsodig kisfalvakat látogatunk. Az LMPnek is próbáljuk kialakítani az álláspontját a Startközmunkaprogr amokról, és egy halom helyen látunk olyan törekvéseket, ahol nagyon nagy segítség lenne az, ha állami föld állna rendelkezésre ahhoz, hogy ezeket a programokat értékteremtő munkára biztosítsák. Az a lényeg, hogy ezzel teljesen egyetértünk, és ez az irány s zámunkra is jó. Ezeket azért nem mondtam el, mert ellenzéki politikusként nem éreztem úgy, hogy nekem kell bármi pozitívat mondani erről, mert államtitkár úr önmagában is tud annyi önbizalmat sugározni, hogy nem éreztem azt, hogy nekem még bármiben meg kel l dicsérnem, hiszen anélkül is elég magabiztosan jár el a vita során. Tehát a pozitívumokat most nem említettem, ezért tisztelettel kérek elnézést. Nos, gyakorlatilag nagyon szépen köszönöm államtitkár úr válaszát. Így tovább! Egyetlenegy problémám van, ho gy van pár kérdés, amire nem kaptam választ, mert nagyon sok mindenről szó esett. De például nem kaptam választ arra, hogy Szabó Marcel ombudsmanhelyettes reakciójával hogyan osztja jogászként a véleményét. Alkotmányossági aggályokat vet fel a természetvéd elem szétverése szerinte. Kíváncsi vagyok, mert erre nem reagált. Nem reagált arra sem, hogy Fazekas Sándor miniszter úr és V. Németh Zsolt, akik mind a ketten különböző helyeken nyilatkozták, hogy a nemzeti parkok alól nem húzzák ki a földet, most akkor ő k hazudtak, vagy valami más történt, becsaptak valakiket, vagy őket csapták be. Erre nem tetszett volt reagálni. Ugyanúgy, veszem észre, nem tetszett reagálni arra, amit mondtam, hogy a 2/A. §ban, ez a birtokmaximummal kapcsolatos, felolvastam azt a jogsz abályt, nem volt benne az, amit tetszett volt mondani. Másképp volt fogalmazva, ami aggályokat keltett. Nem nagyon tetszett azzal sem foglalkozni, amikor megkérdeztem, hogy a védett területek egységesítése során hogyan lesz majd figyelembe véve az a rendsz er, hogy adott természeti évben, adott körülmények között hogyan fogják használni a területet. Idáig a nemzeti park természeti őre konkrét instrukciókkal volt ellátva, folyamatos párbeszéd volt. De az NFAnál hány természetvédelmi szakember van? Szeretném ezt megkérdezni, tessék már erre válaszolni. Ez egy kvantitatív dolog, ez mérhető. Hány természetvédelmi szakember van, biológus, ökológus természetvédelmi mérnök? Hány olyan van az NFAnál, akinek bármi köze van ahhoz, hogy meg tudja ítélni azt, hogy mire van szükség? Tetszett volt mondani a korrupciós ügyet, hogy hú, ilyen még soha még fel sem merült az NFAnál. Elnézést kérek, más médiumokat olvashatunk. De tessék nekem nyugodtan segíteni, államtitkár úr jogász, én nem, tehát én nem értek ehhez. Amikor u toljára ilyennel foglalkoztam, úgy tudom, a közélet tisztaságát veszélyeztető bűncselekmények voltak. A korrupció összefoglaló fogalom. A közélet tisztaságát viszonylag sokféle szakaszban lehet veszélyeztetni, nemcsak úgy, hogy valakinek a zsebébe dugok pé nzt, hanem sok minden más van, ami a közhatalomba vetett hitet rombolja. Na most, ha valami rombolja a közhatalomba vetett hitet, akkor az, ami az NFAnál