Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám) - Egyes agrártámogatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
1187 egyszerűen megismerni. Most már sokadszor kérem arra nagy tisztelettel a kormányt, hogy legyen szíves arra lehetőséget biztosí tani a képviselőknek, hogy megismerhessék azt, amit a saját nevük alatt aztán elvárják, hogy megszavazzunk és be legyen nyújtva, főleg, ha nemcsak helyesírási és apróbb pontosításokról van szó, hanem néhány ponton érdemben változtatott az eredeti javaslato n. Ezt rendkívül méltatlannak tartom, és úgy gondolom, a képviselői munka megcsúfolása már sokadszor ez a hozzáállás, ráadásul az előző ciklus vége felé komoly ígéreteket kaptunk még miniszterelnöki szintről is, hogy fog változni ez a hozzáállás, és komoly an fogják venni az ellenzék munkáját is ilyen szempontból. Az pedig egész egyszerűen nem érv számunkra, ami elhangzott a mezőgazdasági bizottsági ülésen, amikor ezt a kritikát elmondtam, hogy ha a TABülést ismernénk, az ottani menetet mi, mezőgazdasági bi zottsági képviselők, akkor nem panaszkodnánk. Hát az, hogy a TAB káoszosan működik, és nem illeszkedik szerintem egy normális jogalkotási menetbe, számomra egyáltalán nem érv, ettől még mi a Mezőgazdasági bizottságban, azt hiszem, ugyanúgy jogosan követelj ük a normális munkamenetet. A két módosító indítványomról nagyon röviden, amit benyújtottam a tervezethez. Tudom, hogy az európai uniós jogharmonizációhoz szükséges lenne, ha elfogadnák ezt a módosító indítványt, hiszen én is arra teszek kísérletet, hogy e gyfajta degressziót vezessünk be a mezőgazdasági termelőket ért károk esetében. Inkább ezt egyfajta jelzésnek kívántam azzal kapcsolatban, hogy jó lenne, ha ezt a logikát átvenné a kormány a törvénykezés minden területére és minden egyes, mezőgazdaságot ér intő jogszabálynál, mert úgy gondolom, a közjónak mint alapfogalomnak igenis helye és szerepe lenne végre az agrártárgyú törvények esetében is. Inkább egy ilyen jelzésnek szántam ezzel a módosító indítvánnyal. Egyébként összességében technikai jellegű pont osításokról van szó az előttünk fekvő tervezetben, amelyek jelentős része tényleg szükséges ahhoz, hogy normálisan és időben hozzájussanak a gazdák a támogatásokhoz, illetve némely szinten talán még egyszerűbb is lesz a folyamat ezáltal. Ahogy már kifejtet tem előzetesen, így a Jobbik fogja tudni támogatni, ugyanakkor azért lenne itt a támogatásokkal kapcsolatban néhány megjegyeznivalóm. Jó lenne, ha az információáramlás a támogatásokkal kapcsolatban a gazdák irányába intenzívebb lenne . Tudom, hogy az agrárkamarának lenne ez elsősorban a feladata, de úgy látom a gyakorlatban, hogy nem nagyon használja ki ezt a lehetőséget, vagy nem igazán él ezzel a lehetőséggel vagy jogával, nem tudom, hogyan fogalmazzak. Jó lenne, ha ezen információkh oz nem csak azok a gazdák és azok a kormány közeli gazdálkodók jutnának hozzá, akiket általában ki szoktak ilyenkor emelni. A munkahelyteremtéssel kapcsolatban nekem is lenne némi mondanivalóm. A mezőgazdaság az a terület, ahol rohamosan csökkent a munkahe lyek száma, és ez szorosan összefügg a vidék megtartó erejével. Nagyon szomorú vagyok, amikor mezőgazdasági bizottsági ülésen például azon előterjesztésemnél, ahol az önök nemzeti vidékstratégiáját próbáltam meg ide a Ház elé hozni, azzal érvelnek, hogy az ország GDPjéhez milyen mértékben járult hozzá egy adott évben a mezőgazdaság. Nagyon örvendetes, és mi is szurkolunk annak, hogy ez a szám nő, sőt az elmúlt években nem várt mértékben növekedett, legyen ez így a jövőben is, de ezt ne keverjük össze azzal , hogy a nyolcmillió, vidéken élő magyar állampolgár miből fog megélni, vagy hogy lesz több munkahely vidéken, miért nem fogják elhagyni ezt az országot a fiatalok vagy a kevésbé fiatalok inkább már manapság. Tehát ezt ne keverjük össze azzal, hogy az a 1015 ezer termelő, akiket a GDPnövekedésben számolhatunk mint részeseit, jobban él, jól él és többet termel. Ez tényleg nagyon örvendetes, csak a kettő messze nem ugyanaz. Szintén aggasztó a támogatások területén az, hogy az új rendszerben ugyan degresszió van a területalapú támogatások esetében, ugyanakkor ez messze nem akkora mértékű, amire egyébként lehetősége lett volna hazánknak. Ezt a Jobbik mindig is fájlalta, mert úgy gondolom, amíg nem tisztázzuk azokat az alapfogalmakat, hogy mi a kis- és közepes üzem, addig elbeszélünk egymás mellett. Tehát nagyon szépen hangzik az a kormányzati kommunikáció, hogy a nagygazdaságok