Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám) - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - BECSÓ ZSOLT (Fidesz):
1177 lehet ott fizetni az üzemanyagot, akkor máris megfelelnek ennek a törvényi kitételnek, és egyébként alkalmazottak szempontjából is ugyanígy megoldható a probléma. (22.50) Ezért mondtuk mi azt, h ogy ha az a célja ennek a javaslatnak, amiről beszélnek, akkor ez a javaslat rossz, nem működik, nem életszerű, nem fog működni. El kell menni, meg kell ismerni ezeknek a kereskedelmi egységeknek a véleményét, a működését, és akkor utána lehet olyan javasl atokat tenni, hogy mondjuk, azok is megfeleljenek ennek a törvénynek. Ez a javaslat annak nem tesz eleget. Egy. Kettő: a javaslatnak mégiscsak az a lényege, hogy önök még egy helyen megnehezítsék a magyar állampolgárok vásárlási szokásait, önök még egy kap ut becsukjanak előttük, hogy még nehezebben jussanak hozzá valamihez, amit meg akarnak vásárolni. Hogy ez miért jó maguknak, azt én nem tudom, de önök ezt már megszállott módon csinálják; valamiért valaki maguknál ezt kitalálta, és maguk most már úgy vadás znak ezekre a helyekre, hogy az egészen elképesztő. Most akkor kitalálták, hogy a benzinkúton is ez legyen. Mondom még egyszer, kitalálhatják - én elmondtam a bizottsági ülésen is, most nem fogom magamat ismételni , de nem alkalmas ez a javaslat arra, ami a célja lenne, amiről önök beszélnek, azt nem fogja elérni. Én emiatt nem vagyok szomorú, csak mondom, hogy ennek így semmi értelme nincs. Életszerű javaslatokat kéne tenni, ismerni kéne a világ működését, nem egy elefántcsonttoronyba bezárkózni, és onnan javaslatokat szórni a nép közé, mert a népnek - most bocsássanak meg, hogy ezt mondom - nagyon sokszor több esze van, mint azoknak, akik ezeket a javaslatokat írják, tehát az emberek meg akarnak élni, ők pénzt akarnak keresni, el akarják tartani a családj ukat, és önök hiába akarják ezt nekik megnehezíteni, ők ezt mindenképpen meg fogják próbálni, és én azt gondolom, hogy ebben az ügyben senki nem is haragudhat ezért. Úgyhogy ezt a javaslatot mi nem fogjuk támogatni. Önök nyugodtan támogassá k, de semmit nem fognak vele elérni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Megkérdezem az előterjesztőt, kíváne felszólalni. (Jelzésre:) Nem kíván. Kérdezem, a kormány részéről kíváne felszólalni… (Glattfelder Béla: A végén.) A végén. Rendben. Köszönöm. (Lukács Zoltán: A végén, mert akkor nem tudunk válaszolni rá! - Glattfelder Béla: Viselkedjen, képviselő úr! - Lukács Zoltán: Majd azt én eldöntöm! Azért még attól, hogy államtitkár vagy, nem esünk össze!) A kijelölt bizottság előadót nem állíto tt, így most a képviselői felszólalások következnek. Ennek értelmében megadom a szót Becsó Zsolt képviselő úrnak. BECSÓ ZSOLT ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott törvényjavaslat ezúttal is három paragr afusból áll, tehát viszonylag röviden össze lehet foglalni a lényeget. Bár az előzmények igen széles körben ismertek, de azért érdemes egy rövid visszatekintést adni. A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény márci us 15én lépett hatályba. A döntéshozók szándéka az volt, hogy vasárnapi munkavégzésre akarata ellenére senkit se lehessen kényszeríteni. Az európai gyakorlat igen színes képet mutat: miközben vannak súlyosabb és szigorúbb szabályozást követő országok, add ig vannak abszolút megengedők is. A magyarországi szabályozást az a cél vezette, hogy az egyetemes pihenőnap megvalósításával legyen egy olyan nap, amit a családok együtt tölthetnek el. Rátérve a javaslatra: az előttünk fekvő javaslat célja, hogy a vegyese n működő kis- és nagykereskedelmi üzletek a vasárnapi nyitvatartási tilalom szempontjából azonos elbírálás alá essenek, mint a kizárólag kiskereskedelmi tevékenységet folytató üzletek, így egyértelművé válik,