Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám) - A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár:
1169 volt a részünkről. De legközelebb majd alaposabban megfontoljuk az írásbel i vélemény eljuttatásának a módját. Ami a tartalmi kérdéseket illeti, tisztelt képviselőtársaim, csak nagyon röviden szeretnék visszatérni az anyagi joghoz, hiszen önök nem is egyszer mégiscsak megemlítették. Szeretnék elmondani egy olyan tényállítást, ami t lehet, hogy már hallottak tőlem, de szeretném megint leszögezni, hogy az új polgári törvénykönyv képmással való visszaélésre vonatkozó rendelkezéseit a Vékásféle szerkesztőbizottság írta, egészen pontosan Székely László ma már alapvető jogok biztosa írt a ezt a részt, vagy legalábbis ő felügyelte a személyiségi jogoknak a polgári törvénykönyvbe helyezett rendelkezéseit. A kormány változatlan formában nyújtotta be az Országgyűlésnek ezt a törvénytervezetet, és az Országgyűlés sem módosította. Tehát amit ma az anyagi jog tartalmaz, az a professzorok által előkészített személyiségi jogi fejezet, mi ahhoz nem tettünk hozzá semmit és nem is vettünk el belőle semmit. Nem biztos, hogy ez meggyőzi önöket, de szeretném leszögezni, hogy ez nem politikai szándék volt , hanem egy szakmai, tudományos álláspont. Ők egyébként arra hivatkoztak - ezt is sokszor elmondtuk már , hogy csak a meglévő évtizedes bírósági gyakorlatot kodifikálták, amikor a képmás elkészítéséhez való hozzájárulást is beleértették a képmás felhaszná lásához való hozzájárulásba. Tehát ők egy bírói gyakorlatot írtak le, ez volt a szerkesztőbizottság álláspontja. Ami a Kúria, illetőleg az Országos Bírósági Hivatal véleményét illeti: tisztelt Bárándy képviselő úr, pont ebben az ügyben a Kúriának volt már olyan véleménye, amit az Alkotmánybíróság felülbírált. Már ne haragudjon, ha a Kúria véleményét gondolkodás nélkül nem fogadjuk el, mert - ön a jogállamra hivatkozott - az a jogállam rendje, hogy a Kúria jogegységi határozatait az Alkotmánybíróság felülbír álhatja, és volt is már ilyen alkotmánybírósági határozat. Tehát ha a Kúriának változatlanul fenntartásai lesznek ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, alkotmányos aggályokat fogalmaz meg, akkor a jogállam rendje szerint az előtte folyamatban lévő eljár ást felfüggeszthetik, és kérhetik az Alkotmánybíróság döntését. Hangsúlyozom, hogy az Igazságügyi Minisztérium szerint a törvényjavaslat mindenben megfelel az alkotmányosságnak, tehát semmiféle alapjogot nem sért az új vitarendezési szabály, amely a polgár i perrendtartásba a törvény alapján belekerül. És ha majd a Kúria az Alkotmánybírósághoz fordul, akkor legalább megtudjuk az indokaikat is, mert ezeket az indokokat egyelőre még nem fejtette ki a Kúria. Tisztelt Ház! Mindezek előrebocsátása után arra kérem önöket, fontolják meg azokat a szavakat, amiket Schiffer András elmondott. A bírálatát is meghallottam, de azt is meghallottam, hogy azt mondta, egyébként önmagában a törvényjavaslat akár még egy hatékony eszköz is lehetne a képmással való visszaélés mega kadályozására. Szeretném megerősíteni, hogy álláspontunk szerint - szemben az OBH által hangoztatott állásponttal - a törvényjavaslat szerinti módosítás effektív hatékony megoldást jelent a képmáshoz és a hangfelvételhez fűződő jog védelmének biztosítására . Ezt szolgálja az előzetes eljárásban a kérelmezettek önkéntes teljesítésének előmozdítása, a különleges eljárás soronkívülisége, a jogalap tekintetében a bizonyítás mielőbbi lefolytatásának lehetősége, a gyors szankcionálhatóság, a bizonyítás felvétele, a bizonyítékok előterjesztése. Az pedig, hogy a javasolt eljárás az észrevételben foglalt ügyekben milyen mértékben fogja a jogvédelem hatékonyságát eredményezni, kizárólag a gyakorlati alkalmazás során bizonyosodhat majd be. Nagyon bízom abban, hogy a mos t önök által megismert módosító javaslatok után a törvényjavaslat végrehajtásában már az Országos Bírósági Hivatal, illetve nem ő, hanem a bíróságok nem találnak majd kifogást, és így tényleg egy hatékony eszköze lehet a személyiségi jogok védelmének a mos t előttünk fekvő törvényjavaslat. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)