Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám) - Szászfalvi László (KDNP) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Hogyan tiltakozik a kormány a magyarokat ért atrocitások ellen?” címmel - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK:
1069 hogy egy vizsgálóbizottság keretein belül feltárják az életüket egyébként romba döntő problémakört. (Taps a Jobbik soraiban. ) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mint hallhattuk, képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 106 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Szászfalvi László (KDNP) - a külgazdasági és külügyminiszterhez - „Hogyan tiltakozik a kormány a magyarokat ér t atrocitások ellen?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Szászfalvi László képviselő úr, a KDNP képviselője, interpellációt nyújtott be a külgazdasági és külügyminiszterhez: „Hogyan tiltakozik a kormány a magyarokat ért atrocitások ellen?” címmel. Tájékoztatom képviselő urat, hogy miniszter úr helyett és nevében Magyar Levente államtitkár úr fog önnek válaszolni. Képviselő úr, öné a szó, parancsoljon! SZÁSZFALVI LÁSZLÓ ( KDNP ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnálatos módon az utóbb i hetek híradásaiban többször is találkozhattunk olyan tudósításokkal, amelyek magyarokat ért atrocitásokról számoltak be Romániából. (15.20) Ezek sorába tartozik az az eset, amikor február 14én magyarellenes transzparenssel tüntettek a RomániaSpanyolors zág rögbimérkőzésen Kolozsváron. A stadion lelátóján a hazai szurkolók egy transzparenst feszítettek ki, amelyre román nyelven azt írták, hogy „A név ClujNapoca - vagy elfogadjátok, vagy elmentek innen!” A felirat arra a civil kezdeményezésre reagált, ame lynek célja, hogy magyarul is kiírják Kolozsvár nevét a város határánál. Egy másik, a magyarságot kirívóan sértő eset Aradon történt februárban, ahol ismeretlen tettesek román nemzeti színekre festették a szabadságszobron lévő 13 aradi vértanú arcképét, a talapzatra pedig fekete festékszóróval magyarokat gyalázó szövegeket írtak. Végül pedig szeretném megemlíteni a nagyváradi bíróság januári határozatát, amely elutasította Tőkés László európai parlamenti képviselő úr keresetét a székely lobogót reklámzászló nak tekintő és a zászló eltávolítására felszólító rendőrségi jegyzőkönyv ellen. A helyi hatóságok álláspontja szerint a székely zászló egy reklámzászló, és csak bizonyos feltételek mellett, 30 napig lehet kihelyezni. Ez a döntés annak fényében is megdöbben tő és érdekes, hogy az Európa Tanács emberi jogi szerve, a Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság tavalyi jelentése elmarasztalta Romániát a hatóságok székely jelképeket üldöző magatartása miatt, valamint felszólította, hogy alkalmazza az egye nlő bánásmód elvét a jelképhasználatban. Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném megragadni most az interpelláció lehetőségét, megkérdezni öntől, hogyan tiltakozik a kormány a magyarokat ért atrocitások ellen, milyen eszközöket vetett be a kormány ennek az érde kében. Köszönöm megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Magyar Levente államtitkár úr fogja megadni. Parancsoljon, államtitkár úr!