Országgyűlési Napló - 2015. évi tavaszi ülésszak
2015. március 16. hétfő (55. szám) - Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Megszűnő ellátások és véget nem érő felülvizsgálatok? Mi vár a rokkantakra, és mi vár a dolgozókra a munkásévek után?” címmel - ELNÖK: - KORÓZS LAJOS (MSZP):
1064 nagyon jól tudjuk, hogy a szocialista vidékfejlesztés nem más, mint a p énzek kisíbolása, és a LEADERen keresztül pártfinanszírozásra való felhasználása. Egyébként ez a jéghegy csúcsa. Mint Pápa környéki polgármester, annak idején tisztában voltam vele, hogy amit ott csináltak, azok a kényszertársulások, amikkel ránk erőltett ék bizonyos szocialista kötődésű LEADERvezetők működését, nem szóltak másról, mint hogy pénzlenyúlást próbáltak meg ránk erőltetni. Elég nagy probléma, hogy idáig eljutottunk. Szeretnénk végre látni, hogy az a félmilliárd forint hova lett, és bízom benne, hogy erre nagyon rövid időn belül meg is kapjuk a választ. Államtitkár úrnak köszönöm szépen a válaszát, amit tisztelettel elfogadok. (Taps a kormánypártok soraiban.) Korózs Lajos (MSZP) - az emberi erőforr ások miniszteréhez - „Megszűnő ellátások és véget nem érő felülvizsgálatok? Mi vár a rokkantakra, és mi vár a dolgozókra a munkásévek után?” címmel ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos képviselő úr, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Megszűnő ellátások és véget nem érő felülvizsgálatok? Mi vár a rokkantakra, és mi vár a dolgozókra a munkásévek után?” címmel. Tájékoztatom képviselő urat és a tisztelt Há zat, hogy Balog Zoltán miniszter úr helyett Rétvári Bence fog önnek válaszolni. Parancsoljon! (15.00) KORÓZS LAJOS ( MSZP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! 2012. január 1jével kardinális intézkedések közepette átalakították a nyugdíjrendszert, meg szűnt minden korhatár alatti nyugdíj, megszűnt a rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíj, és megszűnt a szolgálati nyugdíj is. Azt mondták, hogy azért van szükség erre az átalakításra, mert szeretnék a csalókat kiszűrni, lévén most csak a rokkantakró l kívánok hosszabban beszélni. Azt is mondták, hogy Németországból olyan tesztgépeket fognak beszerezni, amelyekkel a felülvizsgálat kapcsán kiszűrik a csalókat, és ezek a tesztgépek alkalmasak lesznek arra, hogy bizonyítsák a felülvizsgálatra rendelt klie nsek munkaképességét. Eltelt három év. Azt mondták, a felülvizsgálatokat 2013 végéig be fogják fejezni, majd kértek egy fél év határidőmódosítást, aztán egy évet, majd még egy évet. Itt állunk több mint három év után, és látszik, hogy a felülvizsgálatokna k nincs vége. De nemcsak hogy vége nincs, az emberek, a felülvizsgálatra jelentkező emberek százávalezrével panaszkodnak a felülvizsgálatok színvonalára, embertelenségére, az elvett támogatások mértékére. Körülbelül ezer nappal ezelőtt nyolc kérdést intéz tem a minisztériumhoz ezekben az ügyekben. Eltelt több mint ezer nap, és a mai napig nem kaptam rájuk választ. Az átalakított nyugdíjrendszer kapcsán kétféle ellátást lehet ma kapni, rokkantsági ellátást és rehabilitációs ellátást. A rehabilitációs ellátás t összesen három évig lehet folyósítani, és tisztelettel jelentem, 2012. január 1jével, amikor életbe lépett ez a törvény, emberek tízezreinek telik le mostanság a rehabilitációs ellátás. Éppen ebből adódóan az igazgatás átszervezése kapcsán módosító indí tványt nyújtottam be, és elmentem az Igazságügyi bizottság elé. A módosítás arról szólt, hogy azok a megváltozott munkaképességűek vagy rehabilitációs ellátáson lévő emberek, akik elveszítik az ellátásukat, eleddig részesülhettek rendszeres szociális segél yben. Csakhogy a megváltozott szabályok értelmében a