Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 23. kedd (44. szám) - Szabó Sándor (MSZP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Mégis hátrányban vannak a nem kormánypárti önkormányzatok és a kistelepülések?” címmel - ELNÖK: - POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár:
194 Lázár úrnak többször voltak ilyen kijelentései a választási kampányban. Tőle kérdeztem vol na, de gondolom, majd az államtitkár úr válaszol, hogy miért van az akkor mégis, hogy fideszes vezetésű települések aránytalanul és igazságtalanul több pénzt kapnak, mint az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került és szintén a közösségek érdekeit szol gáló kistelepülések. Mégis milyen szempontok alapján (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) történt a támogatás elosztása? Várom a válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A választ Pogácsás Tib or államtitkár úrtól halljuk. Parancsoljon, államtitkár úr! POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön hivatkozott Lázár úr mondataira. Azt gondolom, hogy abban nagy igazság v an; nyilvánvalóan fontos dolog a pártpolitika, a politikai berendezkedésünk, a működési alapunkban jelentős szerepet szánt az élet a pártpolitikának. Ugyanakkor azt hozzátehetem, hozzáteszem, hogy nem a mi kormányunk önkormányzatokért felelős minisztere te tt olyan kijelentést, amelyben a pártpolitikát helyezte az önkormányzatok támogatásában meghatározónak. Az önkormányzatok finanszírozása egyébként valóban régóta komoly viták kereszttüzében állt. Ha megnézzük az önkormányzati finanszírozást az elmúlt 24 év ben, azt láthatjuk, hogy a 2000es években jutottak el az önkormányzatok a működőképességük határáig. A 2000es években, 20042005től 2009ig alakult ki az a nagyméretű adósságállomány, amelyről a képviselő úr is beszélt. Konkrétan Pécs esetében is 2005, 2006, 2007 voltak azok az évek, amikor a város leginkább eladósodott, és ezért kellett a kormányzatnak az adósságállományt átvállalni. Ha már az adósságról beszélt, képviselő úr, illetve beszélünk: az adósságátvállalás is rendkívül jó példája volt annak, h ogy a kormányzat nem pártpolitikai színezet alapján vizsgálta az önkormányzatokat. Döntés született arról, hogy ahhoz, hogy az önkormányzatok a működőképességüket meg tudják őrizni, ahhoz, hogy a következő fejlesztési ciklusban fejleszteni legyenek képesek , az adósságukat át kell vállalni, és ez meg is történt. Minden önkormányzat, függetlenül a vezetés színétől, megszabadulhatott az adósságoktól. Pécs nyilván egy nehéz helyzetben lévő város. Nagyon sok feladatot vállalt. Például az Európa kulturális főváro sa feladatcsoportból nagyon sokat vállalt azért, hogy Magyarország hírnevét öregbítse. Ennek az intézményhálózatnak a fenntartása rendkívül komoly terhet ró a városra, és ez is okozza azt, hogy a város jelentős pénzügyi problémákkal küszködik. Az ö nkormányzati finanszírozás egy eleme a működőképesség megőrzését szolgáló támogatás. Alapvetően feladatfinanszírozás biztosítja az önkormányzatok működését. Amikor a feladatfinanszírozás kialakításra került, elmondta a kormányzat, elmondtuk azt, hogy az át meneti időszakban nyilvánvalóan szükség lesz egy olyan kiegyenlítő rendszer működtetésére, amely az önkormányzatokat az átállás időszakán átsegíti. Már most látható, hogy ez a típusú külön támogatási igény kisebb, mint az ezt megelőző években, és az idén, most elfogadott jövő évi költségvetés korrekciói biztosítják azt, hogy a következő években az ilyen külön igények minél kisebbek legyenek. A működési célú támogatások odaítélése szakmai alapon történt. Alapvető és fontos dolog volt az, hogy működésre szolg álnak ezek a támogatások, nem fejlesztésre, nem önrészek kifizetésére, hiszen arra különböző alrendszereken keresztül megvannak a lehetőségek. A képviselő úrnak voltak konkrét említései is. Ilyen például Uszka önkormányzata. El kell mondani, hogy az év els ő felében 9,3 millió forint támogatást kapott, ami az akkori igényének a 90 százaléka volt, ezért ebben a második ütemben valóban kisebb támogatást kapott. Csörög esetében azért került megállapításra alacsonyabb támogatási összeg, mivel az önkormányzat kér elmének nagyobb részét fejlesztési igényekkel támasztotta alá.