Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 23. kedd (44. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2014. december 9-ei ülésnapján elfogadott „Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyes kereskedelmi építmények engedélyezése fennt... - ELNÖK: - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): - ELNÖK:
177 A legszebb viszont az, hogy a törvény semmiféle mankót nem ad, hogy a szakhatósági eljárásban való mérlegelés során a bizottsági véleményeket milyen szempontok alapján kell figyelembe venni. És itt van az eb elhantolva, államtitkár úr. Az a helyzet, hogy ez az egész bizottságosdi és a HajdúBihar Megyei Kormányhiv atal önkényes kijelölése arra jó, hogy önök a haverokat hozzák helyzetbe. Nem véletlenül nem fektetnek le a törvényben szempontokat, és amit a Törvényalkotási bizottság elfogadott, az semmilyen módon nem felel meg annak a kívánalomnak, amit a köztársasági elnök megkíván. Továbbra sem tudjuk, hogy milyen szempontok alapján fog engedélyeket kiadni Rácz Róbert, milyen szempontok alapján fog a bizottság véleménye bekerülni a hatósági eljárásba. (A jegyzői székben Földi Lászlót dr. Szűcs Lajos váltja fel.) Továb bra is kíváncsian várom L. Simon László felszólalását. Én abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, államtitkár úr, hogy egyszer sem hallottam az ön magyarázkodását, hogy milyen olyan speciális szaktudással rendelkezik Rácz Róbert, hogy feltétlenül neki kel l ezeket a döntéseket meghozni. Az a helyzet, hogy önök nem a helyi termelők, nem a hazai kkvk érdekeit, nem a családi gazdaságok érdekeit nézik, hanem a haverok érdekeit. Ha valóban a magyar kiskereskedelem megerősítése lenne a szempont, akkor elfogadnák az LMPnek azt a követelését, hogy hirdessünk zéró toleranciát a plázákkal szemben, akadályozzuk meg a plázák terjeszkedését. Erre a Fidesz válasza az, hogy rendben, kivéve azokat, akik a Fidesznek kedvesek. És hogy kik kedvesek a Fidesznek, azt majd eldö nti Rácz Róbert. Hegedűs Lórántné is felvetette: nem tudjuk pontosan most sem, hogy milyen szempontokat kell majd mérlegelni. Én tennék még egy olyan javaslatot, ha ez a jogalkotási eljárás alapján a törvényhozási rendbe beleférne, hogy akár azt is lehet m ondani: a kérelmezőnek meg kell felelnie a választásokon győztes kormánypárt választási programjának. Ez ebben az esetben rendkívül egyszerű lenne, azt a kritériumot kell kielégíteni, hogy folytatjuk. De hogy mit folytatnak, azt pedig szerintem pontosan tu dja mindenki ebben az országban. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, frakcióvezető úr. Megadom a szót TuriKovács Béla fideszes képviselő úrnak. DR. TURIKOVÁCS BÉLA ( Fidesz ): Köszönöm a szót, elnök úr. Szándé kom ellenére azért kértem szót, mert elhangzott itt egy olyan felszólalás, amely nem maradhat válasz nélkül. Ebben a felszólalásban nem kevesebbet állított a felszólaló képviselő, mint hogy a köztársasági elnök úr megfontolásait nem a törvényes eszközök ha sználata, nem a törvényes eszközök lehetőségeinek a teljes kihasználása, hanem valami más szándék vezetné. Ezt vissza kell utasítani! A köztársasági elnök úr teljes működése egyértelművé tette, hogy akár jó és kedvező az a Fidesztöbbségnek, amely döntést ő meghozza, a döntését meghozza, és ezt a döntését az alkotmányos keretek között gyakorolja, és ide, ha kell, visszaküldi a törvényeket. Az, hogy vajon mit kell alkalmaznia a köztársasági elnök úrnak ilyenkor, ezt a fajta vétót avagy pedig az Alkotmánybíró sághoz kell fordulni, szigorúan a köztársasági elnök úr mérlegelésén áll vagy bukik, szigorúan a köztársasági elnök úrnak kell mérlegelnie, hogy melyik az, amelyik a jog és az alkotmányosság érvényesülését a leginkább elősegíti. Meggyőződésem szerint az ad ott esetben azt kell nézni és vizsgálni, amikor az alkotmányos kérdést próbálja valaki feszegetni, hogy amikor a felhívás megérkezik, akkor annak a többség vajon eleget kíváne tenni, vagy nem kíván eleget tenni. Ha nem kíván eleget tenni, kellő indokkal t eszie azt, ha pedig eleget tesz, akkor ehhez megadja a kellő indokolást. Azt gondolom, hogy ez esetben is, mint eddig általában, a többség ennek megfelelően járt el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK :