Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 23. kedd (44. szám) - Az Országgyűlés 3. téli rendkívüli ülésének megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
164 ismét sokkal nagyob b növekedést fog produkálni 2015ben, mint az Európai Unió várható átlaga. Hozzá kell tenni azt is, hogy 2015 ezzel egyidejűleg a bankok elszámoltatásának az éve, melynek eredményeként lényegesen több pénz marad a magyar családoknál, hiszen minden egyes ma gyar családnak a hitelekre fordított törlesztőrészletei jelentős mértékben csökkenni fognak. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindehhez hozzátartozik az is, hogy 2015 a béremelkedések éve is. Hiszen már jól látható, hogy a magyar gazdaság szereplő i az infláció fölötti mértékben fogják emelni a béreket, és hozzátartozik mindehhez az is, hogy a közszférában a pedagógusok béremelését követően először a rendvédelmi dolgozók, a katonák és a rendőrök fizetése is 2015ben 30 százalék körüli mértékben emel kedni fog. A kormány és a kormánypártok ráadásul hitet tettek amellett, hogy ha a magyar gazdaság növekedése ezt megengedi, akkor a szociális életpályaprogramot is be fogjuk vezetni, és ez végre a szociális szférában dolgozók számára is együtt járhat egy b éremelkedéssel. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek olyan közös célok, ami mellé talán időnként önöknek is érdemes odaállni. 2014 a választások éve volt; három egymást követő választás éve, egy igazi választási szuperév. Elhiszem, hogy önöknek ez volt a fontos , meg az, hogy a választási vereségek után stabilizálni tudják a saját pártjaikat. Én mindössze arra szeretném kérni önöket, hogy 2015ben, amikor nem nagyon lesznek, legfeljebb időközi választások, időnként az ország is legyen fontos önöknek, tisztelt ell enzéki képviselőtársaim. (Felzúdulás és közbekiáltások az ellenzéki pártok soraiból.) Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A kormány nevében Tállai András államtitkár úrnak adom meg a szót. TÁLLAI ANDRÁS n emzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban így van, Magyarország 2014. évi gazdasági, pénzügyi, költségvetési teljesítménye nemzetközi szinten is elismerést vált ki. Elisme rést vált ki az elemzőkben, hiszen pozitív kilátásokat jósolnak Magyarországnak és átminősítést pozitív értelemben 2015re. Bizony, elismeri most már az IMF is, hogy a megszorítás politikája nem volt helyes, és ebben Magyarország elsőként tudott lépni és k iszabadulni a megszorítási politikából. Ugyanezt teszi az Európai Bizottság is, amikor Magyarország 2014. és ’15. évi gazdasági makromutatóit megemeli. Lényegében Magyarország teljesítményét mindenki elismeri, egyedül belföldön csak az ellenzéki pártok kép viselői kritizálják továbbra is. (Közbekiáltás a Jobbik soraiból: Meg az egész világ.) Nagyon nagy kérdés persze az, hogy az ország ezt a teljesítményt meg tudjae tartani, vagy bizonyos értelemben tudjae fokozni 2015ben. Mert ha ez sikerül, akkor valóba n az ország tartósan egy olyan növekedési pályára áll, amely egyértelműen a magyar családok, a magyar emberek javát fogja szolgálni. (13.10) Nagyon fontos dolog az, hogy a 2015. évi költségvetés, amit már elfogadott a parlament, és ezzel együtt a megalapoz ó törvényeket és az adótörvényeket, ez teljes mértékben azt szolgálja, hogy a 2015. évi gazdasági teljesítményünk megközelítse a 2014. évit, és hogy a 2015. évi teljesítményünkkel is Európa élvonalába kerüljünk. Nagyon fontos, hogy folytatódik az a költség vetésihiánypolitika, amit a Fideszkormány 2010 óta folytat, amelynek eredménye a túlzottdeficiteljárásból való kiengedésünk. Egyértelműen elismeri mindenki, hogy a 2015. évi költségvetés is teljesíteni fogja azt az európai uniós elvárást, hogy 3 százalé k alatt legyen a hiány. Mindenki elismeri azt a teljesítményt, hogy az adósság mértéke nemhogy megállt Magyarországon, hanem most már csökkenő pályára állt. (Dr. Schiffer András: Micsoda?!) És elismerésre méltó az az inflációs politika, amely egyébként ill eszkedik az európai uniós országok