Országgyűlési Napló - 2014. évi téli rendkívüli ülésszak
2014. december 16. kedd (41. szám) - Farkas Gergely (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „A Jobbikhoz hasonlóan a kormány is fontosnak tartja, hogy minél több településen legyen ifjúsági önkormányzat?” címmel - FARKAS GERGELY (Jobbik): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
101 Tisztelt Országgyűlés! Farkas Gergely, a Jobbik képviselője, kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszterének: „A Jobbikhoz hasonlóan a kormány is fontosnak tart ja, hogy minél több településen legyen ifjúsági önkormányzat?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. FARKAS GERGELY ( Jobbik ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország a fiatalok érdekeinek érvényesítésében igen nag y elmaradásban van. A döntéseknek ez a korosztály rendre inkább elszenvedője, nem pedig alakítója. Ennek következtében az ifjúság eltávolodott a politikától és a közélettől mind országos, mind helyi szinten. Komoly aggodalomra ad okot továbbá, hogy a fiata lok egyre gyakrabban döntenek a településük, sőt akár az ország elhagyása mellett, ami nemcsak egyéni probléma, hanem a nemzet szempontjából is ijesztő jövőt vetít előre. A Jobbik a parlamentben is folyamatosan felveti a fiatalok problémáit és tartja nyomá s alatt a kormányt, hogy foglalkozzanak ezekkel. Most is egy ilyen ügyben szólalok fel, konkrétan, hogy milyen lehetőségek lennének a fiatalok lakóhelyén arra, hogy számukra vonzó, velük jobban foglalkozó településeket teremtsünk. Ehhez szükség lenne olyan szervezeti keretekre, amelyek ezeket a problémákat az érintettek bevonásával kezelni tudják. Ezért a Jobbik szerint szükséges minél több településen ifjúsági önkormányzat létrehozása. Az intézmény nem új Magyarországon, az ország több településén működik jól ma is. Számos eredményt tudhatnak maguk mögött, képesek voltak a politikát közelebb hozni a fiatalokhoz, megismerni az ifjúság helyi problémáit, és tartalmas programokat szervezni. Álláspontunk szerint tehát nagyon fontos, hogy az ország minél több tel epülésén alakuljon ifjúsági önkormányzat. Éppen ezért országosan a több száz jobbikos önkormányzati képviselő a következő időszakban javaslatot terjeszt elő helyi szinten ennek érdekében. Ezek elfogadása esetén a közeljövőben több száz településen és kerül etben kezdődhet meg az ifjúsági önkormányzatok megszervezése. Ha ez sikerül, akkor akár több ifjúsági és gyermekprogram kerülhet megrendezésre, sikerülhet elősegíteni a fiatalok kapcsolattartását és együttműködését, a településen élő fiatalok érdekképvisel etét, valamint mód nyílik a helyi problémák felvetésére, azok megoldására és az önkormányzat felé való továbbítására. Tisztelt Államtitkár Úr! A kérdésem az, hogy mi a kormány álláspontja az ifjúsági önkormányzatok megalakításáról. Kérem, egyértelműen nyil vánítsák ki véleményüket arról, hogy támogatni kívánjáke az ifjúsági önkormányzatok megalakítását. Várom egyértelmű és érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Talán szép is ez, hogy számunkra talán ennek az évnek az utolsó felszólalása, azt hiszem, egy konszenzus mellett zajlódhat, hiszen a képviselő úr kérdésére koncentrálunk, és nem az első harminc másodpercére, amivel nyilván nehezebb egyetérteni. Ha itt a kérdésre koncentrálunk, természetesen egyértelműen szeretné a kormányzat, ha minél több ilyen lenne, nem csak szeretné, támog atja is az ifjúsági önkormányzatok megalakulását, minél több településen. Nagyon sok módot és lehetőséget kívánunk kínálni a fiataloknak arra, hogy bekapcsolódjanak minél jobban a közéletbe, ezeket a közéleti döntéseket jobban átérezzék, lássák, hogy menny ire összetett, nem feketefehér egyegy közéleti döntés, nyilván ennek a politikai vetületével is adott esetben számoljanak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minél több önkormányzat mellett iskolai önkormányzat legyen, de ugyanígy buzdítjuk és támogatjuk, h ogy diákönkormányzatok jöjjenek létre, minél inkább átlátható és a hallgatói érdeket szolgáló hallgatói