Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 27. hétfő (21. szám) - Bejelentés mentelmi ügyről - Döntés az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának időkeretben történő tárgyalásáról
911 Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a mandátumvizsgálat eredményéről szóló jelentéshez módosító javaslatot nem lehet benyújtani. A mandátumot az Országgyűlés vita nélkül igazolja. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, igazoljae Gőgös Zoltán úr mandátumát. Kérem, szavaz zanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 155 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül Gőgös Zoltán úr mandátumát igazolta. Tisztelt Országgyűlés! Megkérem Gőgös Zoltán képviselő urat, fáradjon a terem közepére, és tegye le az esküt . Felkérem Gúr Nándor jegyző urat, olvassa elő az eskü szövegét, a tisztelt Országgyűlést pedig kérem, álljanak fel. (A teremben lévők felállnak. - Gőgös Zoltán a terem közepére lép. - Gúr Nándor jegyző előolvassa az eskü szövegét.) GŐGÖS ZOLTÁN ( MSZ P ): Én, Gőgös Zoltán fogadom, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom, országgyűlési képviselői tisztségemet a magyar nemzet javára gyakorolom. Isten engem úgy segéljen! (Taps.) ELNÖK : Tis ztelt Országgyűlés! Az eskütételt követően felkérem Móring József Attila jegyző urat, aláírásra készítse elő az esküokmányokat, a megválasztott képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató Móring József At tila gratulál Gőgös Zoltánnak, és átadja az aláírt esküokmány egyik példányát. - Gőgös Zoltánnak elsőként Tóbiás József, majd dr. Schiffer András, Harrach Péter, Rogán Antal és Volner János gratulál.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés új képviselőjéne k az Országgyűlés és a magam nevében eredményes munkát és sok sikert kívánok. Bejelentés mentelmi ügyről Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az országgyűlési képviselők létszáma 198 fő. Tájékoztatom önöket, hogy Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó pótmagánvádas indítvány érkezett a Nyíregyházi Járásbíróságtól pótmagánvádas ügyben. Ezt az Országgyűlés elnöke megvizsgálásra kiadta a Mentelmi bizottságnak. T isztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre, a vezérszónoki felszólalásokra az elnöki jogkörben előterjesztett javaslat alapján döntünk. Döntés az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának időkeretben történő tárgyal ásáról Először az előterjesztés időkeretben történő tárgyalásáról határozunk. A napirendi ajánlás tartalmazza az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más adótörvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáró l szóló T/1705. sorszámú előterjesztést, az Országgyűlés elnöke által előterjesztett időkereteivel. Az MSZP az egyes