Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 15. hétfő (14. szám) - A Magyarország Kormánya és az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) közötti Székhely-megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
95 elbírálásánál az, hogy Magyarorsz ág a nemzetközi együttműködésben igen jelentős eredményeket tudhat magáénak. 2013. október 8ai ülésükön a tagállami belügyminiszterek hat másik pályázattal szemben a magyar pályázatot támogatták. Ezt a döntést az Európai Parlament is jóváhagyta, és 2014 m ájusában elfogadásra került az a rendelet, amely a CEPOL székhelyeként Budapestet mondja ki. A CEPOL székhelyeként a biztonsági követelményeknek és a XXI. század igényeinek megfelelően felújított Ó utca 27. szám alatti épületet biztosítjuk. Az épület felúj ítása befejeződött, és szeptember 1jével a CEPOL azt birtokba is vette, ezekben a hetekben a működés folyamatosságának biztosítása mellett zajlik az ügynökség eszközeinek és állományának Budapestre költözése. Az uniós rendelet és a szokásos gyakorlat szer int is az uniós ügynökségek a székhelyük szerinti tagállammal úgynevezett székhelyegyezményt kötnek. Ez tartalmazza a működésük alapvető szabályait, kiváltságaikat, és rögzíti mentességeiket. Jelen törvényjavaslat a magyar kormány és a CEPOL között 2014. a ugusztus 18án aláírt székhelyegyezmény megerősítéséhez kéri az Országgyűlés jóváhagyását. (19.10) Az ügynökség székhelyének megszerzése jelentős siker Magyarország számára, tekintettel arra, hogy az Unióhoz történő 2004. május 1jei csatlakozásunkat követ ően ez az első uniós ügynökség, amely Magyarországot választotta székhelyül. Ezért kérem a tisztelt képviselőket, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, államti tkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, képviselőcsoportonként 15 perces időkeretben. Megadom a szót Demeter Mártának, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokán ak. Öné a szó. DEMETER MÁRTA, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az MSZP üdvözli az Unió Tanácsának és az Európai Parlamentnek a döntését, amelynek eredményeként az Európai Rendőrakadémia, a CEPOL szeptembertől Budapesten folytatja működését. Ezt a fejleményt jelentős, Budapest és Magyarország szempontjából is fontos eredménynek tekintjük. Ez az eredmény szép példája a valódi nemzeti együttműködésnek, a közös munkának, hiszen az Európai Parlamentben bal- és jobboldali magy ar képviselők egyaránt aktívan dolgoztak e cél elérése érdekében. Ebből is látszik, hogy támogatható ügyek érdekében közös munkával igenis képesek vagyunk az eredményeket felmutatni. A benyújtott székhelymegállapodás a szükséges infrastruktúra és a diplom áciai képviseletekre jellemző mentességek biztosításával megteremti a CEPOL sikeres magyarországi működésének alapvető feltételeit. Európai ügynökségként a CEPOL célja, hogy előmozdítsa az Unió tagállamainak együttműködését a rendészeti képzés területén, e záltal biztosítsa a szaktudás és a legjobb gyakorlatok átadását, cseréjét. A CEPOL ezzel segíti elő, hogy a lisszaboni szerződésben lefektetett célkitűzéseknek megfelelően az Európai Unió valóban egyre inkább a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesü lésén alapuló egységes térséggé váljon. E nemes cél megvalósítása a tagállamok igazságügyi és rendészeti szerveinek szoros és szakszerű együttműködését kívánja meg. A magas szintű közös tudás és ismeretanyag nagymértékben képes fokozni ezt a kívánatos együ ttműködést, és növeli annak hatékonyságát. Mivel a különböző tagállamok hatóságainak is az élet legkülönbözőbb területein kell együtt dolgozniuk, ennek megfelelően a CEPOL tanfolyami kínálata is nagyon széles körű: a terrorelhárítástól a kiberbűnözésig, a kábítószerkereskedelemtől a katasztrófavédelemig, az igazságügyi szakértői ismeretektől a csalásokig terjed. A rendőrtisztek számára bentlakásos képzéseket és online tanfolyamokat egyaránt kínál.