Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 27. hétfő (21. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
904 hangsúlyozni, hanem azokat a szolgáltatókat, amelyek az elmúlt két esztendőben több mint 70 milliárd forint adózott nyereséget értek el. És végül a kép viselő úr által említett harmadik terület, ez ennek a rendezvénynek az ügye. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az előbb is mondtam, az erőszak, a vandalizmus nem lehet formája egy vitatott kérdés megtárgyalásának, megbeszélésének. Márpedig a tegnapi nap fol yamán az a demonstráció, amelyért a szervezőknek kell elsősorban felelősséget vállalnia, vandalizmusba és erőszakba torkollott. Kérdezem én: hol voltak a szervezők, hol voltak azok a rendezők (Lukács Zoltán: Hol volt a rendőrség?) , akiknek kutya kötelesség e biztosítani egy ilyen demonstrációt, és kötelessége biztosítani azt, hogy egyébként más magánszemélyeknek vagy közösségeknek a vagyontárgyában ne essen semmiféle kár. Hol voltak ezek a szervezők? Képviselő úr teljesen világosan elmondta, és meg tudom erő síteni, hogy ebben a szervezésben olyan személyek vettek részt, akik párthoz kötődnek. A tegnapi demonstráció tehát nem elsősorban egy adó elleni tiltakozás volt, hanem egy olyan kormányellenes rendezvény, amelyet a szervezők nem tudtak kordában tartani, a mely vandalizmusba, erőszakba torkollott. Igen, ahogy képviselő úr is elmondta, ennek a rendezvénynek a fő szervezője néhány héttel ezelőtt még a józsefvárosi MSZP alelnöke volt, aki nem mellékesen egy volt MSZPképviselő gyermeke. Azt gondolom, hogy a sze rvezőknek ilyenkor vállalni kell a felelősséget, és vállalni kell azokat a következményeket is, amelyek majd ezekből a kártérítésekből következnek. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Az LMP képviselőcso portjából „Amiről csak a kormány nem tud” címmel Szél Bernadett képviselő asszony jelentkezett napirend előtti felszólalásra. Megadom a szót. Parancsoljon, képviselő asszony! DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! T isztelt Miniszter Úr! A kormány láthatóan meglepődött, amikor hozzá közeli személyek a korrupció gyanújába keveredtek ebben az országban. A miniszterelnök pedig annyira megdöbbent, hogy egy hétig szóhoz sem jutott. Az adóhivatal vezetője pedig azt a koránt sem nemes és frappáns megoldást választotta, hogy Schwechaton keresztül elhagyta az országot az alelnöke társaságában. Ha a média ott nem éri utol, akkor még mindig hallgathatnánk a meséket arról, hogy különböző ceremóniákon kitüntetéseket ad át. Én azt go ndolom, hogy ez egy nagyon nehezen félreérthető reakció Vida Ildikó részéről. A legtöbben azonban a kormány részéről meglehetősen zavartan mosolyogtak, és azt ismételgették, hogy nincsen hiteles információjuk, vagy fogalmuk sincs arról, hogy miről van szó, de szívesen fogadnak minden segítséget. Hát akkor engedjék meg, hogy én itt segítsek önöknek, hogy egy kicsit rendbe tegyük ezt az egész helyzetet, hogy ne kelljen önöknek az amerikaiakra támaszkodni. A Lehet Más a Politika ugyanis szólt. Szóltunk akkor, amikor egy adóhivatali dolgozó arról számolt be, hogy a NAV asszisztálásával évente akár ezermilliárdos közpénz tűnik el ebből az országból. Mondtuk önöknek, hogy lépni kell, mert miközben az átlagos adófizető vállalkozásokkal olyan pénztárgépeket vetettek , amik a NAVhoz vannak bekötve, egyébként gondosan kiválasztott cégen keresztül, addig a másik oldalon nagyüzemben lapátolják ki a pénzt abból a hivatalból. És én nem kétmilliárd forintról beszélek, tisztelt miniszter úr! Én arról beszélek, hogy itt ezerm illiárdos összegek tűnnek el, és azt mondom önnek, hogy a korrupciós hálózatot a velejéig meg kell vizsgálni, a velejéig hatoló vizsgálatok kellenek, és ezeket a vizsgálatokat önök nem végezték el. Önök ebben hibáztak. (13.50) Szóltunk akkor is, amikor a f öldpályázatokat rendre olyanok nyerték meg, akiknek az volt a legfőbb érdeme, hogy közel állnak különböző fideszes Döbrögikhez. Önök a helyi gazdák alól