Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 20. hétfő (20. szám) - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba vételéről - ELNÖK: - VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik):
753 még fel lehet tenni, és ut ána a bizottsági ülést berekesztik. De ha még alaposan ki is tudnánk tárgyalni egy bizottsági ülésen belül, ez akkor sem helyettesíti az erre szakosodott és erre jogosult állami szervek ellenőrző tevékenységét. A Magyar Nemzeti Bank függetlenségét pont az garantálja, hogy sok ilyen szerv nem létezik. Az Állami Számvevőszék viszont ilyen szerv, végzi is a Magyar Nemzeti Bank vizsgálatát évről évre, általános keretek között. A mi kérésünk és indítványunk arra irányul, hogy ezeket a pazarlásokat külön célvizsg álat keretében vizsgálja meg az Állami Számvevőszék. Ez olyan horderejű és olyan szerteágazó tevékenységet jelent és olyan mértékű pazarlást, amit egy félnapos vagy akár egész napos bizottsági üléssel sem lehet helyettesíteni. Ott legfeljebb politikai köve tkeztetéseket kell levonni, de itt valószínűleg meg kell állapítani a felelősséget, a jogi felelősséget is. Ezt várjuk az Állami Számvevőszéktől, hogy saját hatáskörben rendeljen el ilyen vizsgálatot, és azt várjuk el a tisztelt Háztól, hogy a határozati j avaslat támogatásával, a tárgysorozatba vétellel adjon kellő impulzust az Állami Számvevőszéknek arra nézve, hogy ne várjon a sült galambra, kezdje el az ellenőrzést. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képvise lő úr. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön a büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a hivatalos és közfeladatot ellátó, valamint az őket támogató személyek hathatósabb védelme érdeké ben szükséges módosítását kezdeményező T/550. számú törvényjavaslat tárgysorozatba vételéről. (16.50) A tárgysorozatba vételt az Igazságügyi bizottság utasította el. Tisztelt Országgyűlés! Először megadom a szót Vágó Sebestyén képviselő úrnak, ötperces idő keretben. VÁGÓ SEBESTYÉN ( Jobbik ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szomorú tény az, hogy nem telik el szinte úgy nap, hogy a híradásokban vagy a médián keresztül ne halljunk arról, hogy közfeladatot ellátó személyt ért támadás. Legsűrűbb esetben egyébkén t ez az egészségügyi dolgozóknál fordul elő, mentőápolókat támadnak meg. Nem is olyan régen volt egy olyan eset, amikor egy éjszaka alatt három ilyen támadásnak is ki voltak téve ezek a dolgozók. Nagyon jól tudjuk, hogy azon kívül, hogy az ő testi épségük is veszélybe került, közvetve és közvetlenül akár emberéleteket is kockáztatnak azok, akik ilyen cselekményt követnek el. Éppen ezért éltünk indítványunkkal, ami arról szól, hogy ezen személyek elleni támadásnak a büntetési tétele emelkedjen föl, legyen ma gasabb, éppen ezért fokozottabb elrettentő hatása legyen, ami fokozottabb védelmet nyújt ezen dolgozók számára is, illetve fokozottabb védelmet nyújt azoknak az embereknek a számára, akik ezeknek a közfeladatot ellátó vagy hivatalos személyeknek a segítség ére vagy akár életmentésére szorulnak. Aktualitást ad egyébként indítványunknak az is, amit akár ma tárgyalni fog a parlament: kormánypárti indítványra a Btk. módosul, a pedofil bűncselekmények elkövetőivel szemben kívánnak szigorúbban fellépni. Ennek a tö rvénynek a tárgysorozatba vételénél bizottságokban elhangzott az az indok, hogy nem elég egyetlenegy dologgal befolyásolni ezeket a negatív tendenciákat, nem elég egyetlenegy csapásvonalon védeni akár gyermekeinket a pedofil bűncselekmények elkövetőivel sz emben, hanem komplexebben kell kezelni ezt a kérdést. Ebbe a komplex kérdéskezelésbe beletartozik ez az indítványunk is, amit most kérünk, hogy a parlament vegye tárgysorozatba, ugyanis a gyermekeink védelmében egy nagyon fontos eszköz, egy nagyon fontos r endszer a gyermekvédelmi jelzőrendszer rendszere, annak a felépítése. Ennek a rendszernek a résztvevői között vannak közfeladatot ellátó és hivatalos személyek is, akiknél nagyon sok esetben azért akad meg a történet, és azért nem élnek a jelzés lehetőségé vel kiskorúak védelme érdekében, mert megfélemlítve érzik magukat.