Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 15. hétfő (14. szám) - Schmuck Erzsébet (LMP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - „Egyeztetett Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a kormánnyal?” címmel - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): - ELNÖK: - TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
76 végrehajtása és kötelességei teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a kormánytól, az Európai Központi Banktól - bizonyos kivételekkel , a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól. A kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet, és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását a feladatai ellátása során. A magyar kormány, úgy, mint minden törvényt, ezt a törvényt is tiszteletben tartja, ezért nyilván nincs is lehetősége arra, hogy az MNBvel egyeztessen, vagy az MNB bármilyen jóváhagyást várjon e tekintetben a magyar kormánytól. Azonban természetesen a felügyelőbizottságon kívül is ellenőrzik a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét külső szervek, így az Állami Számvevőszék, amely minden évben ellenőrzi a Nemzeti Bank tevékenységét , illetve maga az Országgyűlés, hiszen a magyar államnak mint tulajdonosnak az Országgyűlés az ellenőrző szerve. Az Országgyűlésnek minden évben beszámol a Magyar Nemzeti Bank, az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottságának pedig félévent e. Emellett az MNB elnökét a házelnökkel és a bizottság elnökével szemben rendkívüli beszámolási kötelezettség is terheli. Tehát a kormánynak ellenőrzési lehetősége a Magyar Nemzeti Bank felett - a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény és az Alaptörvény ért elmében - nincs. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Viszonválaszra adom meg a szót a képviselő asszonynak. SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. A törvényt mi is így ismerjük, tehát ponto san úgy, ahogyan idézte. Mi is úgy tudjuk, hogy nem kérhet és nem kaphat a kormánytól tanácsot. Ugyanakkor ezért nem értettük, miért nyilatkozott úgy a jegybank elnöke az említett nagyinterjúban, hogy ebben az időszakban a kormánnyal konzultál. S azért is tettük fel ezt a kérdést, mert bár feltételeztük, hogy a kormány valóban nem adott tanácsot, de abban az időszakban, amikor ezek a nagy pénzköltések voltak, a felügyelőbizottság sem működött, ugyanis a korábbi felügyelőbizottságnak május 6án megszűnt a ma ndátuma, az új felügyelőbizottság pedig még nem állt fel. Éppen ezért is kezdeményezte már több alkalommal az LMP, hogy az Országgyűlés Költségvetési bizottsága a törvény értelmében teljesen jogosan meghallgathatja a jegybank elnökét, és áttekintheti, megv itathatja a felügyelőbizottság múlt évi jelentését. De végül is erre sajnos nem kerülhetett sor, mert a fideszes többség nem engedte napirendre venni. Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Viszonválasz illeti meg az államtitkár urat is. (18.00) TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban, ugyanezen törvény 3. § (2) bekezdése lehetővé teszi a kormánnyal való együttműködést, de nem a Magyar Nemzeti Bank tevékenységében, illetve pénzügyi dönt éseiben. Hiszen a Magyar Nemzeti Banknak van olyan feladata is, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel a kormány gazdaságpolitikáját elősegítse. Nyilván a konzultáció és az egyeztetés minden bizonnyal erre vonatkozott, amiről a jegybank elnöke beszélt. Önne k mint országgyűlési képviselőnek az Alaptörvény értelmében lehetősége van kérdést intézni a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez, és ezzel ön is ellátja az Országgyűlés tagjaként a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzését. Javaslom, hogy éljen ezzel a jogával és lehetős égével. Ami pedig a felügyelőbizottság felállítását illeti, valóban az Országgyűlés feladata. Nyilvánvalóan az Országgyűlés tartozik felelősséggel ezért. Én egyetlenegy tagja vagyok, tehát az Országgyűlés nevében nem tudok nyilatkozni arról, hogy erre miko r fog sor kerülni.