Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 14. kedd (19. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a 2013. évi zárszámadásról - Magyarország 2013. évi költségvetése végrehajtásának ellenőr... - ELNÖK: - DOMOKOS LÁSZLÓ, az Állami Számvevőszék elnöke:
588 kapott megfelelő, 22,5 százalék részben megfelelő és 2,5 százaléka - egy szervezet igazgatási és fejezeti kezelésű előirányzatainak kontrollrendszere - nem megfele lő minősítést. A részben megfelelő minősítést kapott 18 szervezet közül 14 2013ban került először ellenőrzésre. 2012ben az intézmények és a fejezeti kezelésű előirányzatok 15 százaléka kapott nem megfelelő minősítést. A javulás abban mutatkozik meg, hogy nagyobb figyelmet fordítottak a monitoringtevékenységre, az operatív tevékenységek keretében megvalósuló folyamatos és eseti nyomon követésre, valamint a belső ellenőrzésre. A zárszámadás ellenőrzése keretében összesen 167 szervezet esetében mértük fel a z integritás helyzetét kérdőíves megkérdezéssel, amelynek értékelését is elvégeztük. Az ellenőrzés során az integritás kérdéskörének fókuszba helyezésével érvényesült az ÁSZ tanácsadó szerepe, amely hozzájárult az ellenőrzött szervezetek megbízhatóbb működ éséhez. A kiépített kontrollok és kockázatok alapján a szervezetek több mint negyede „kiváló”, közel fele „megfelelő” és negyede „fejlesztendő” minősítést kapott. Itt kell megjegyeznem, hogy mind a belső kontrollok, mind pedig az integritás ellenőrzése minőségileg javítja az irányítás színvonalának a megítélését, ha nem egy külső ellenőrző szervezet találja meg a problémákat, hanem az év folyamán folyamatosan a keretgazdák, intézményvezetők felelősen tudn ak beavatkozni, és ezeket megelőzik. A megelőzés hangsúlyozása, úgy gondolom, mindannyiunk számára kulcskérdés a jövő konszolidációjának a fenntarthatósága szempontjából is. Ellenőrzésünk kiterjedt - ahogy jeleztem - az eredményszemléletű államháztartási s zámviteli rendszer kialakítására vonatkozó, a nemzetgazdasági miniszter rendeletében meghatározott feladatok megfelelő tartalommal és határidőben történő végrehajtására is. Az ellenőrzött szervezetek 17 százaléka alapvetően a kialakított informatikai rends zer hiányosságai miatt nem tudta tartani az előírt 2014. március 31ei határidőt. Az áttéréshez kapcsolódó leltározást három szervezet nem az előírásoknak megfelelően végezte az ellenőrzöttek esetében. Az ellenőrzés során tapasztalt átállással járó nehézsé gek, problémák ellenére szilárd meggyőződésünk, hogy az eredményszemléletű számvitel hozzájárul a pontosabb elszámoláshoz, megteremti az üzemgazdasági elszámolás lehetőségét a költségvetési szervek körében, illetve az Európai Unióban szokásos elszámoltatha tósági követelményrendszerhez a magyar elszámolási és információs számviteli rendszer fejlődése hozzá tud járulni, felzárkózik ehhez a magasabb minőségi követelményhez. Tisztelt Ház! Amint az expozém elején már utaltam rá, a zárszámadási ellenőrzésünkkel p árhuzamosan elemzést készítettünk a 2013. évi költségvetési folyamatok makrogazdasági összefüggéseiről is. Az ÁSZ törvényben meghatározott feladata, hogy feladatkörében készített elemzésekkel, tanulmányokkal támogassa a jó kormányzást, valamint a Költségve tési Tanács munkáját. Emellett csaknem két évvel ezelőtt a 2011. évi zárszámadás parlamenti vitájában önök, országgyűlési képviselők részéről igény fogalmazódott meg arra vonatkozóan, hogy az ÁSZ a költségvetés végrehajtásának ellenőrzésén túl értékelje az adott év makrogazdasági folyamatait is. Ezt mérlegelve tavaly döntöttünk úgy, hogy a jelentésünk mellett egy elemzést is készítünk az adott esztendő költségvetési összefüggéseiről. Idén immár második alkalommal végeztük el ezt a munkát, amely most az önök kezei között van, felhasználhatják a vitában. Az Országgyűlés részére átadott és a honlapunkról is letölthető tanulmány célja - és erről külön beszélni kell, hiszen ez nem egy ellenőrzési jelentés , hogy az ÁSZ tanácsadó szerepével összhangban a zárszáma dási törvényjavaslat és az ÁSZ kapcsolódó jelentésének készítésével párhuzamosan áttekintse és értékelje a költségvetési folyamatok alakulását leginkább befolyásoló makrogazdasági környezetet és feltételeket, valamint a költségvetési elemzés eszközeivel vi zsgálja a költségvetési folyamatok további összefüggéseit. A tanulmány nemcsak a 2013. évi folyamatokat elemzi, hanem több év tendenciájának felrajzolásával próbálja bemutatni, hogy milyen tényezők vezettek el a költségvetési