Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 13. hétfő (18. szám) - Döntés az előző Országgyűléshez benyújtott beszámolók tárgyalás nélkül lezártnak minősítéséről - Döntés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK: - HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP):
506 A jelen állapot szerint önök majdnem 30 százalékkal, 27 százalékkal terhelik meg a c saládok költségvetését, és kenyeret csak így lehet venni. Ezért javasolom, támogatom a napirendre vételt. Köszönöm szépen. (Taps a független képviselők körében.) ELNÖK : Kérdezem, kíváne még valaki hozzászólni. (Nincs jelzés.) Amennyiben nem, megadom a szó t Harangozó Gábor képviselő úrnak, aki jelezte, hogy kétperces időkeretben válaszolni kíván az elhangzottakra. HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon kíváncsi lettem volna a kormánypárti képviselők véleményére is, hiszen nyilvánva lóan önöknek kétharmaduk van itt a parlamentben, tehát az lesz, amit önök döntenek. Legalább megindokolhatnák a gombnyomás előtt, hogy miért fognak úgy dönteni, ahogy döntenek. Ha követik a bizottsági ülésen hozott döntésüket, akkor sajnos szomorúan kell k onstatálnunk, hogy bár egy bizottsági ülésen meg lehet beszélni azt, hogy mindenki egyetért a javaslatunkkal, mindenki tudja, hogy szükség van rá, mindenki tudja, hogy enélkül az élelmiszeripart nem lehet a lábára állítani, mégis valami oknál fogva önök ne m hajlandóak ezt a javaslatot támogatni. Ha nem hajlandóak a javaslatunkat támogatni, akkor legalább önök hozzák be, írják a nevükre, de valamit csináljanak ebben az ügyben, hiszen enélkül - még egyszer mondom - a magyar élelmiszeripart nem fogjuk tudni ta lpra állítani. Sokakban fölmerült az a kérdés, kétely, hogy ha mindenki így tudja azt, hogy ezt a lépést meg kell hozni, akkor vajon miért nem. Csak nem valakinek, valami befolyásos embernek van abban valamilyen érdekeltsége, hogy ez a rendszer így fönnmar adjon? Nyilvánvalóan én ezeket a hangokat elhessegetem, de szeretném, ha önök megindokolnák, hogy ha nem támogatják, akkor miért nem támogatják. Végezetül szeretnék arra reagálni, hogy a Szocialista Párt mit csinált kormányon áfaügyben. Ha valamiben nem le het minket támadni, akkor ebben pont nem lehet, hiszen a tejet, a tejtermékeket, a sajtokat, a túrót, a gabonát, a lisztet, a keményítőt, tehát az alapvető élelmiszereket betettük egy külön áfakulcsba, egy 18 százalékos áfakulcsot hoztunk létre annak idejé n az alapvető élelmiszerekre, ami lényegesen alacsonyabb volt, mint a normál áfakulcs. Ma azt látjuk, hogy ez sem elég, le kell vinni 5 százalékra, mert Európában mindenhol annyi, és ezzel lehetne érdemi lépést elérni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraib an.) ELNÖK : A döntéshozatalra a következő előterjesztés tárgyalását követően kerül sor. Tisztelt Országgyűlés! Az MSZP képviselőcsoportja indítványozta, hogy az Országgyűlés döntsön az egyes adótörvényeknek a gyermekéhezés felszámolása érdekében történő mó dosítását kezdeményező T/363. számú törvényjavaslat tárgysorozatbavételéről. A tárgysorozatbavételt a Költségvetési bizottság utasította el. Először megadom a szót Tóth Bertalan képviselő úrnak az előterjesztők nevében, 5 perces időkeretben. (16.20) DR. T ÓTH BERTALAN ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat célja az igazságos és méltányos közteherviselés megteremtése, a közpénzeknek a munkahelyek létrehozását és a gazdaság fejlesztését haté konyabban előmozdító felhasználásának ösztönzése, valamint a magyarországi gyermekéhezés felszámolásához szükséges források előteremtése. 2010től az Orbánkormány ugyanis úgy alakította át az adórendszert, hogy a kis- és közepes keresetű munkavállalók adó terhei növekedtek, míg a jól keresők adóterhei csökkentek.