Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 13. hétfő (18. szám) - Szászfalvi László (KDNP) - a belügyminiszterhez - „Idén is indul a szociális tűzifaprogram” címmel - ELNÖK: - SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP):
499 jelentős segítség ezeknek a családoknak, de ezen túlmenően azt a programot, amelyet a kormány 2011ben indított, tovább folytatjuk. 2011ben indult a szociális tűzifa biztosításának programja, amely program azon szegény sorban élő családoknak segített, ak ik csak ezzel a fűtési móddal tudták a téli létfenntartásukat biztosítani. 2011ben a szociális célú tűzifavásárláshoz 456 önkormányzat 858 millió forint támogatásban részesült, ’12ben 1625 önkormányzat 1 milliárd forintban részesült, a tavalyi évben 1760 önkormányzat 2 milliárd forintos támogatást oszthatott szét. A kormány a helyi önkormányzatok szociális célú tüzelőanyagvásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatás céljából az 1516/2014. kormányhatározatában döntött arról, hogy az idén 3 milliárd forint álljon rendelkezésre erre a programra, tehát 1 milliárddal megemeltük ezt az összeget. Ez a program elindult, folyamatban van a pályázatok feldolgozása. A kormány döntése alapján a BM egy rendeletet adott ki, amely rendelet szabályozza magát a pályázati f elhasználás lehetőségeit. Idén is 5 ezer fő lakosságot meg nem haladó települések nyújthattak be pályázatot, de újdonság az idei évben, hogy nemcsak tűzifára lehetett pályázni, hanem barnakőszénre is lehetséges volt a pályázat. Képviselő úr jelezte, hogy a z önkormányzatok kiegészítették a pályázatokon elnyert forrásokat, az idei évben, én azt gondolom, hogy egy jelentős és pozitív eltérés, hogy a társadalmigazdasági, infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések esetében önrész nélkül pályázhatnak a települések. (15.50) Tehát nem kell hogy önrészt biztosítsanak, amennyiben van lehetőségük, ezt is a támogatás növelésére fordíthatják. A helyi szabályokat, a részletszabályokat természetesen az önkormányzatok állapítják meg, de a fő határoló vonalakat továbbra is megjelöltük. Eszerint előnyt kell hogy élvezzenek az időskorúak járadékára, az adósságkezelési támogatáshoz kapcsolódó adósságcsökkentési támogatásra vagy a lakásfenntar tási támogatásra jogosultak, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő családok. Tisztelt Képviselő Úr! A pályázatok benyújtási határideje lejárt, összesen 2074 önkormányzat jelezte a támogatási igényét. A Magyar Államkincstár vizsgálja felül jelen pillanatban ezeket a pályázatokat, és e hónap 16áig továbbítja a Belügyminisztériumba. Nekünk tíz napunk lesz arra, hogy a pályázatokat elbíráljuk, így lesz idő, hogy ezeket az összegeket fel is használják. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz sora iból.) ELNÖK : Kérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. SZÁSZFALVI LÁSZLÓ ( KDNP ): Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon szépen köszönöm a válaszát, természetesen elfogadom azt. Köszönöm a kormánynak, hogy ezt a fontos kérdést felismerte, hogy a vid éki embereknek az volt a régi, valóságos, reális vágya, hogy a téli tűzifa esetében is valósuljon meg a rezsicsökkentés. Ez valósággá lett. Talán ez a kormányzati intézkedés is egy újabb lépést jelent a felé a kitűzött célunk felé, hogy a magyar vidéki lak osság ne érezze, ne érezhesse azt, hogy ők másodosztályú állampolgárai ennek az országnak. Örülök annak, hogy a szociális tűzifaprogram tekintetében is előreléptünk, hiszen 1 milliárd forinttal több a keret ebben az esztendőben. Örülünk ennek, és kívánom, hogy ez a növekedés évről évre tudjon tovább folytatódni. Köszönöm szépen a megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokból.)