Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 13. hétfő (18. szám) - Noël A. Kinsella, a kanadai szenátus elnökének és kíséretének köszöntése - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
477 mint ma az összes politikai pártnak együttvéve, félmillió tagot számolt. Ez a szervezet és a mellette megalakuló EMSZO és a Hivatásszervezet képviselte azt a mozgalmat, amely tulajdonképpen politikai kategóriákba nem volt sorolható, hiszen inkább az akkori baloldali törekvéseket szolgálta - földosztás, szociális intézkedések javaslata , ugyanakk or természetesen eszmeiségében nem odatartozott. Eljött 1947. augusztus 31e, a választások napja, amikor a Demokrata Néppárt - amely ezekből a mozgalmakból fejlődött ki, tehát nagy társadalmi bázissal rendelkezett - 16,5 százalékot szerzett, ami akkor a m ásodik legnagyobb parlamenti pártnak a képviseletét jelentette. Gondoljunk arra, hogy ez volt a kékcédulás választások időszaka, ennek ellenére sikerült ezt az eredményt elérni. Természetesen a Rákosikorszakban feloszlatták, önmagát feloszlatta a párt, és itt kell megjegyeznem azt, ami a mai napig büszkeséget jelent számunkra, hogy egyetlen képviselő sem lett áruló, és volt, aki emigrációba kényszerült, volt, akinek az életútját törték ketté, és persze volt, aki börtönbe került hosszú időre; a leghosszabb ideig, 19 évig ült az egyik képviselő. Az ’56os forradalom idején a párt újraalakult, Keresztes Sándor és Mihalics Vid fogalmazták meg Nagy Imre miniszterelnökhöz címzett beadványukat. Természetesen a november 4ei szovjet katonai invázió után be kellett hogy szüntesse pártszerű tevékenységét. De ’89ben újjáalakult a Kereszténydemokrata Néppárt, és ebben Keresztes Sándornak nagy szerepe volt. Amikor szervezetről beszélünk, Kereszténydemokrata Néppártról, akkor nagyon fontos ez a szervezet, hiszen hordozój a valaminek, de ennél sokkal fontosabb az a gondolat, amit képvisel, és ez pedig a kereszténydemokrata vagy inkább a keresztényszociális gondolat. Hogy folytassam a történetet, a rendszerváltó Antallkormányban is jelen volt a KDNP, de ugyanúgy elérte ezt a pártot is a rendszerváltás jobboldali pártjainak a szomorú sorsa, és volt egy időszak, amikor úgy nézett ki, hogy végleg be kellett szüntetnie a tevékenységét. Azonban Varga Lászlónak, a parlament akkori korelnökének köszönhetően ismét újra tudott induln i ez a párt, amely részese egy olyan szövetségnek, amely szövetség ma sokat emlegetett kétharmados többségével (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) megvalósítja azt a célt, amit a keresztényszociális és kereszténydemokrata gond olat képvisel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Rétvári Bence államtitkár úr fog válaszolni ismét. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szó t. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Kevés párt, sőt egyik párt sem mondhatja el magáról itt az Országgyűlésben, amelyik demokratikus múlttal rendelkezik, hogy 70 éves a magyar politikában betöltött időtartama. Kereszténydemokratá k voltak 70 évvel ezelőtt is a magyar politikában, vannak most is, éppen ezért okkal feltételezhetjük, hogy ez az eszmeiség, ez a gondolatvilág messze túlmutat személyeken, messze túlmutat szervezeteken. Éppen ezért valószínűleg 70 év múlva is, ha fogadni kell, hogy a jelenlegi gondolati világok vagy akár pártok közül melyik lesz az, amelyik továbbra is megőrzi az ártatlanságát a diktatúráktól, ugyanakkor 70 év múlva mégiscsak itt lesz, az akkor a kereszténydemokrácia lehet, hiszen valóban ez az egyetlen ol yan párt, amely történelmi pártként, az egykori DNPnek a mostani jogutódjaként itt van a parlamentben, és olyan kereszténydemokrata értékvilágot képvisel, amiről sokaknak persze elsőre valamelyest a vallásosság szerepe jut eszébe, nyilvánvalóan a vallási irányok, a keresztény egyházak társadalmi tanítását igyekszik a kereszténydemokrata párt mindenkor megvalósítani itt a parlamentben. Volt két kísérlet a XX. században az egyházellenes állam kialakítására, volt két kísérlet a keresztény értékek, a keresztén y politizálás kiűzésére a politikából, az egyiket a nácik próbálták meg megtenni egyházellenességgel, keresztényellenességgel, a másikat pedig a szovjet diktatúra, a