Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 15. hétfő (40. szám) - Önálló indítványok tárgysorozatbavételi kérelmének tárgyalása - ELNÖK: - SZABÓ SÁNDOR (MSZP):
3586 Nagyon sokszor hivatkoznak önök arra, hogy az európai uniós irányelvekkel nem szabad szembemenni. Elmondanám önöknek, hogy az Európai Unió tagállamai közül Görögországban, Litvániában és Romániában a képviselők vagyonnyilatkozatának tartalmaznia kell a házastárs és a gyermekek vagyonnyilatkozatát is, ami a képviselő vagyonnyilatkozatával együtt nyilvános. Ez alapján ugye, egyértelmű, hogy ez a törvényjavaslat nem példa nélküli Európában. A bizottsági vita során nagyon furcsa ellenérveket hallhattu nk. Hogy csak kettőt idézzek, az egyik ellenérv az volt az önök részéről, hogy ha ezt a törvényjavaslatot elfogadnánk, az azt sugallná az embereknek, hogy minden képviselő korrupt, csaló és hazudik. Kedves Képviselőtársaim! Az, aki ezt mondta, és akkor leh et, ha önök úgy gondolják, hogy igaza volt, akkor önök is elrugaszkodtak a valóságtól. Nem ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásánál gondolnák úgy az emberek, hanem sajnos most gondolják úgy az emberek, hogy minden országgyűlési képviselő korrupt, csaló és hazug. És én ezzel nem értek egyet. Én úgy gondolom, hogy itt az Országgyűlésben a képviselők túlnyomóan nagy része becsületes, és nincs mitől félnie. Éppen ezért kérem azt, hogy támogassák ezt a törvényjavaslatot, hiszen ez az önök érdekét is szolgálja , hogy ne bújtassák azt a kisebbséget, aki ilyen rossz fényben tudja feltüntetni az országgyűlési képviselőket. Aki becsületes, meggyőződésem, annak nincs takargatnivalója. Aki becsületes, az megszavazza ezt a törvényt, hiszen nincs mitől félnie, teljesen mindegy, hogy az ő vagyonnyilatkozatáról vagy a felesége vagyonnyilatkozatáról vane szó. Hiszen az is elhangzott, hogy magánszférát sértenénk, ha a családtagoknak nyilvános lenne a vagyonnyilatkozata. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én húsz éve vagyok házas, több mint húsz éve, ami nekünk van vagyonunk, az én autóm a feleségem autója is, ami nekünk van, az a kettőnké. Tehát nincs olyan, hogy az enyém vagy az övé, az közös, a miénk. És hogyha nincs szégyellnivalójuk, akkor nyugodtan támogathatják ezt a törvényj avaslatot. Kérem, hogy a tisztább közélet érdekében támogassák azt, hogy tárgysorozatba vegyük ezt a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most le hetőség van frakciónként egyegy képviselőnek és az elsőként jelentkező független képviselőnek kétperces felszólalásra. Ennek megfelelően elsőnek az MSZP képviselőcsoportjából megadom a szót Szabó Sándor képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! SZABÓ S ÁNDOR ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Valóban, az előttünk álló törvényjavaslat kötelező vagyongyarapodási vizsgálatot írna elő a NAVnál minden olyan személy esetén, aki 1990. május 2a óta országgyűlés i képviselői megbízatást lát el, a kormány tagja vagy valamilyen államtitkári posztot töltött be, és hát a törvényjavaslat jelentősen módosítaná az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatára, vagyonvizsgálatára vonatkozó szabályokat is. Tisztelt Képvise lőtársaim! Mi úgy látjuk, hogy egy jogállamban működnie kéne azoknak az intézményeknek még a jelenlegi jogszabályi környezetben is, amelyek elvezetnének oda, hogy az állami hatóság vezetőjének vagy bárki másnak, adott esetben személyre szabott jogalkotás n élkül is találkoznia kellene azon jogkövetkezményekkel, ha valamilyen jogellenes cselekményt követ el. Egyébiránt a Magyar Szocialista Párt álláspontja az, hogy legyen szó akár a vagyon jogellenes gyarapításáról, akár az erre hivatkozó alaptalan vádaskodás ról, ennek egyetlen megoldása lehet a nyilvánosság minél szélesebb körben való biztosítása, illetve a független és hatékony ellenőrzés megvalósítása során. Ez egyébként mindannyiunk érdeke, beleértve a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat is, hiszen va lóban tisztának kell látszódnia annak, aki becsületes, de fény kell derüljön arra is, aki visszaél a választók bizalmával.