Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 10. szerda (39. szám) - Az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az ügyészség 2009. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat; az ügyészség 2010. évi tevékenységéről szóló beszámoló; az ügyészség 2010. évi tevéke... - ELNÖK: - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
3458 De azért itt az indokolásban nagyon érdekes dolgok vannak, ami kicsit mosolyra fakasztó. Azt írja az ügyész: „A nyomozás során a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság me gkeresésre adott válaszaiból, illetve a becsatolt okiratokból megállapítható volt, hogy a földhaszonbérlettel kapcsolatos pályázaton az a társaság vehetett részt, amelynek székhelye a pályázattal érintett település határaihoz képest 20 kilométeren belül vo lt. Bár a feltüntetett székhely nem tekinthető valósnak, azonban a társaság cégnyilvántartásban bejegyzett székhelyeként csakis ennek a megjelölése volt lehetséges a pályázati eljárásban.” Hát ettől az ember még csaló! „A valótlan székhelybejegyzéssel kapc solatos tényállás pedig a közokirathamisítás bűntette miatti nyomozásban nyert értékelést, amely ügyében vádemelésre került sor.” Ebben az az érdekes, hogy vádemelés van közokirathamisításért, majd utána, miután ezzel a hamisított közokirattal valaki megny er 500 hektárt, majd leigényel 20 millió forint uniós támogatást, az meg nem minősül csalásnak. Én azt gondolom, hogy ez nem így van. Tehát én azt szeretném csak ezzel mondani, hogy ilyenekre nem lenne szükség, tehát ilyen hatá rozatokra, mert akkor még el is hinnénk, hogy itt valós indokok alapján fogadnak el panaszt. Itt nagyon sokan tettek gyanúsítás ellen panaszt, én nem hallottam egynél se - legalábbis, ami politikusokat érintett volna , hogy az előzetes nyomozati cselekmén y alapján ezt elfogadta volna az ügyészség ilyen értelemben. Itt ennél ez nem volt kérdés, csak véleményem szerint óriási hibát követtek el, mert ezt precízen végignyomozták, tehát itt van nálunk minden papír, ami alapján egyértelműen csalás, ha valaki nem létező telephellyel akar európai uniós támogatást szerezni. Ez nem lehet kérdés. Ez pontosan ugyanolyan csalás, amiért most négyen már előzetesben vannak, hogy nem létező földhasználattal, mert innentől kezdve a földhasználat se jogos… Most az egy kérdés, hogy ezt most bejegyezték, de csak jelzem, azóta már az NFA is visszavette ezt a földet. Tehát innentől kezdve nem kellett volna ezt az ügyet elengedni, mert a teljes pályázati rendszer bukását jelenti egy ilyen, hogy nyugodtan csalhatsz, öreg, bejelentke zhetsz bárhova, igaz, hogy te nem laksz, ott meg semmi közöd ahhoz, de ettől függetlenül te mindent fölvehetsz. Ugyanis az egész pályáztatás csak ezeknek a pénzeknek a lenyúlására volt jó, mert itt pár ezer forintos bérleti díjat kellett fizetni, és 500 he ktár esetén nagyjából 50 millió forint támogatáshoz lehetett jutni. Ez már azért elég komoly történet. Ebből, mondjuk, csak a felét tudta fölvenni vagy még a felét se egészen, mert a második részét már nem fizették ki neki, mert közben visszavették tőle a földet. Tehát én nem értem ennek a logikáját, hogy az erre szakosodott nyomozó hatóság egyértelműen megállapítja, hogy csalás történt, majd utána beballag az ügyészségre a delikvens, és azt mondja, hogy márpedig én nem csaltam, vallomást nem tett, nem köve ttem el bűncselekményt, az ügyész meg úgy gondolja, hogy akkor ez rendben van. Én meg azt gondolom, nincs, mert igazságszolgáltatásba vetett hit van. És természetesen ez ellen mi nem reklamálhattunk, mert ha reklamálhatunk, akkor azt leírhattam volna, mond juk, a legfőbb ügyész úrnak, hogy nem értek egyet, hogy nincs ebben vagyoni hátrány, mert ezt a pénzt elvette az illető a többi gazdálkodó elől, ugyanis a visszaosztást már említettem, hogy azt osztják vissza, amennyi összeg van jogszerűen. Tehát szerintem hibás volt ez a ténymegállapítás. Én úgy gondolom, hogy ebből a mai vitából egyértelműen az látszik, hogy ezekben az esetekben nem elfogulatlan az ügyészség. Tehát ha jogállamot akarunk, szerintem ezen sürgősen változtatni kell, ebben mindenkinek megvan a maga felelőssége, biztos, hogy jogszabályalkotás oldaláról is. Mi fogunk tenni ilyen javaslatokat, hogy ez így ne lehessen, de azt kérjük, hogy ezt tényleg komolyan kell venni, mert innentől kezdve óriási problémáink lesznek, azt gondolom, és ebbe nem len ne jó beleszaladni. Tehát ezért mondtuk el ezeket a valós példákat, én is határozatból idéztem, tudnék hosszasan is, de nem kívánom ezzel húzni az időt. Nevetséges határozatokat kaptunk időnként a feljelentéseinkre, nevetségeset. Szívesen állunk, álltunk b ármikor, én is voltam feljelentő ügyekben, elmentem tanúként is bárhova, szívesen segítünk is a saját szakterületünkön, ha esetleg nincs megfelelő szakember hozzá. De legalább a látszatát kerüljék már el, hogy itt politikai alapon dőlnek el a