Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 8. hétfő (37. szám) - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): - ELNÖK: - DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz):
3280 ELNÖK : Köszönöm szépen. A következő felszólaló Teleki László képviselő ú r. Parancsoljon! TELEKI LÁSZLÓ ( MSZP ): Azt gondolom, hogy a 2015ös költségvetés a szociális katasztrófát idézheti elő, amennyiben nem változtatnak rajta, és nem vonják vissza. De ugyanígy igaz az oktatási katasztrófa, amely, azt gondolom, hogy jellemzi má r a kormány intézkedéseit az oktatásban, a szociális szférába nem tesz bele annyit, amennyit kellene. Ha az egészségügyről is lehetne két mondatot mondanom, akkor azt kell mondanom, hogy a műtétekre és a szűrésekre sokkal több pénzt kell áldozni, mert ha e nnyit áldoznak, akkor sokkal több beteg lesz. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Ezzel az írásban előre bejelentkezett képviselői felszólalások végére értünk. Innen áttérünk a nyomógombbal szót kérők felszólalására. Elsőnek az MSZP képviselőcsoportjából Varga László képviselő úr következik. Parancsoljon! DR. VARGA LÁSZLÓ ( MSZP ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miskolc országgyűlési képviselőjek ént számos módosító indítványt nyújtottam be a költségvetéshez, alapvetően fejlesztési és társadalompolitikai célok kapcsán, mintegy 5 milliárd forint értékben. A bizottságokban sajnos elvéreztek ezek a módosító indítványok. Annak fényében, hogy a mai inte rpellációm során is a konstruktivitást várta tőlünk államtitkár úr, azt tudom mondani, hogy megvolt, sajnos az önök részéről viszont egyelőre nem volt támogatás. Kérem önöket, hogy a következő egy hétben még teremtsünk arra lehetőséget, hogy támogathassák ezeket a fejlesztési célokat. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő felszólaló a Jobbik képviselőcsoportjából Z. Kárpát Dániel képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr! Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Tisztelt Elnök Úr! Tisz telt Ház! Teljesen egyértelmű módon otthonteremtési sorunk támogatására szólítjuk fel a kormányzatot. Egy alig több mint 50 milliárdos összegből ugyanis országos szinten minden magyar fiatal számára elérhető bérlakást lehetne biztosítani. Jeleznénk, hogy e zen összeg kevesebb, mint a fele a 2020ig önök által elkülönített úgynevezett integrációs pénzeknek. Éppen ezért a magyar fiatalok nevében követeljük azt, hogy foganatosítsanak elmozdulást ezen a téren. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tájékoztatom Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonyt, hogy véletlenül nyomhatta meg a kétpercest. Nincs kétperces felszólalás. (Bangóné Borbély Ildikó közbeszól.) Rendesen, majd amikor önre kerül a sor, akkor rendes felszólalásra adom meg. Követk ezik Szűcs Lajos képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából. Parancsoljon, képviselő úr! DR. SZŰCS LAJOS ( Fidesz ): Köszönöm a szót. Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért abban mindenképpen van valami érdekes, hogy például a 2014es költs égvetéssel kapcsolatban is elég sok minden elhangzott itt a parlamentben, tücskötbogarat hallhattunk; például azt, hogy egy választási költségvetés fog készülni, vagy hogy már az első napokban nem fog élni a költségvetés. Ehhez képest azért a mostani tudá sunk szerint mégis magasabb államháztartási növekedéssel, alacsonyabb