Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - A közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3106 A Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap vagyongazdálkodási tevékenységét érintő javaslat az Alaptörvény és a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezéseivel való összhang megteremtését szo lgálja. A nemzeti vagyonról szóló sarkalatos törvény megalkotására az Alaptörvény 38. cikkében foglalt rendelkezésekre figyelemmel került sor. A megfogalmazott javaslat figyelembe veszi az alapra bízott állami vagyon sajátosságait és annak specialitásaira tekintettel indokolt esetben eltérő rendelkezéseket is megfogalmaz. Nem érinti közvetlenül a közönséget, azonban a médiatartalmak előállításában részt vevő munkavállalókra vonatkozó munkajogi szabályok megalkotását is szükségszerűnek tartjuk, az elmúlt éve kben megszerzett tapasztalatokra figyelemmel. A közszolgálati célok érvényesítését segítő közszolgálati médiatartalmak előállítása - mint alkotó folyamat - sajátosságait nem lehet figyelmen kívül hagyni az e munkakört betöltő személyek tevékenységének megí télésekor. A speciális munkafolyamatokat és az abban részt vevő foglalkoztatottak tevékenységének tényleges jellemzőit, a terület sajátosságait a jogalkotás során is érvényre kell juttatni. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a közszolgálati médiaszolgáltat ás hírügynökségi munka, és mint ilyen, a társadalom egyik legfontosabb igényét kielégítő tevékenység. Erre tekintettel mindenképpen indokoltnak tekinthető a speciális munkajogi formák, normák elfogadása. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Összef oglalva tehát elmondható, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatás rendszerét, az abban dolgozó munkavállalók tevékenységét és ezekből következően és nem utolsósorban a közönség alapvető szükségleteit, a megfelelő tájékoztatás érvényesülését is érintő javasl at elfogadása a médiapiac valamennyi szereplője számára pozitív hatásokat eredményez. Mindezek fényében kérem önöket, hogy támogassák a törvényjavaslatban megfogalmazott módosítások elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsor okban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Lukács Zoltán képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Parancsoljon, képviselő úr! LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szé pen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ez a törvény az önök által közmédiának nevezett, gyakorlatilag a Fidesz propagandaosztályának átalakításáról szól. Azt hiszem, annyiban lehet közmédiának nevezni, hogy köztulajdonban van, de hogy a köz érdekét szo lgálná vagy klasszikus közmédiaként működne, abban már vannak köztünk viták. Most újra átalakítják a közmédiát, miközben 2011. január 1jén már alapjaiban átalakították az egészet, megalakították az MTVAt - a vagyonkezelő alapot , aztán összevonták a Mag yar Rádiót, a Televíziót a Duna Televíziót és az MTIt. Egy vezetés alá helyezték, és azt mondták, hogy így felszámolják a felesleges párhuzamokat. Most hallom, hogy megint felszámolják a felesleges párhuzamokat. Akkor vagy nem számolták fel akkor a felesl eges párhuzamokat, vagy azóta csináltak felesleges párhuzamokat, vagy pedig rossz papírt vettek elő. Ez a három lehetőség lehet csak. Azt mondják, hogy hatékonyabb lesz mindenképpen a közszolgálat munkája. Sőt, azt is mondták, amit újra hallok, hogy megtak arításokat fog eredményezni a központosított műsorgyártás és az adminisztráció területén is, és azt is mondták - a kritikákat hallva , hogy ez a rendszer a létező legjobb rendszer a közszolgálati médiumok működtetésére. Ez önöktől hangzott el. Csakhogy ez t a gyakorlat nem igazolta vissza. Önök egyáltalán nem működtették olcsóbban ezt a rendszert, egyáltalán nem működtették hatékonyabban ezt a rendszert, és egyáltalán nem váltotta be azokat az elvárásokat meg azokat az ígéreteket, amikről beszéltek. Egy dol ogban nyilván: az önök politikai érdekeit ez a rendszer kiszolgálja. Ez teljesen egyértelmű. De azon kívül semmilyen módon nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.