Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - A hűség falvairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP): - ELNÖK: - SALLAI R. BENEDEK (LMP):
3098 határból, hiszen földjeik a szomszédban voltak, átjártak művelni, azonban jött a világháború, aztán pedig a vasfüggöny. Jött mindezzel a határsávi lét. A községbe belépni csak külön engedéllyel lehetett. A műszaki határzár részeként a szögesdrótból készült, a határőrség által nyitott és csukott kapu a horvátzsidányi útelágazásnál volt közvetlenül, aki a község felé kívánt befordulni, azt ott azonnal megállították és ellenőrizték. Hergovich Vince polgármester úr azt mesélte, hogy nagyapj a ennek kapcsán azt mondta neki: a kommunisták évei alatt szóltak érvek amellett, hogy megbánják a cselekedetüket, azonban mindig azt mondta unokájának, hogy ő majd megéli, amikor megköszönik, és megértik az emberek, hogy mit tettek és miért tettek. Egysze r ezek a sztálinisták majd eltűnnek, és újra kinyílnak a határok - mondta a néha Hergovich Márton, és igaza lett. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az idő, hogy fejet hajtsunk előttük, Hergovich Márton és társai előtt, az ólmodiak előtt, a felsőcsatáriak, a h orvátlövőiek, a nardaiak, a pornóapátiak, a szentpéterfaiak és a vaskeresztesiek előtt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Sallai Róbert Bened ek képviselő úr, LMPképviselőcsoport. Öné a szó. SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szilágyi képviselő úr az előbb kétpercesében megosztotta velünk gondolatait a magyarságról és a magyarban való gondolkodásró l és erről az érzésről, ezért rögtön egy ilyet hadd osszak meg én is önökkel, ez a sírva vigad a magyar. És én is így állok fel ennél a napirendnél, hogy ezt a sírva vigadást érzem, mert részben örülök ennek az előterjesztésnek, részben pedig teljesen mélt atlannak érzem a körülményeket, ami kapcsán ez a parlament elé került. Összességében el kell hogy mondjuk, hogy gyakorlatilag itt vagyunk, akik bizottsági ülésre jöttek, tíz órája a parlamentben, zászlók napjáról, hűség falvairól szólnak az előterjesztések , miközben majd 10 órakor elkezdünk arról vitázni, hogy a Magyarország összes állampolgárát érintő vasárnapi zárva tartás mégis hogyan fog történni, és majd akkor próbálunk azok a négyenöten, akik itt maradunk, eszmét cserélni. ELNÖK : Képviselő úr, megkér em, szíveskedjen a napirendre térni! SALLAI R. BENEDEK ( LMP ): Igen, természetesen, elnök úr. A hűség falvairól szóló törvényjavaslatról azt gondolja az LMP, hogy a felsorolt települések, Szentpéterfa, Ólmod, Narda, Felsőcsatár, Horvátlövő, Vaskeresztes és Pornóapáti méltók az elismerésre, hiszen kitartásukkal megmutatták, hogy komolyan gondolták a nemzetközösséghez való tartozást; hogy nem akarták feledni az önazonosságukat akkor sem, amikor esetleg hasznosabbnak látszódott. Mindazonáltal, miután általános vitáról van szó, ha megengedi, elnök úr, mégis az előterjesztést a Titanic süllyedéséhez tudom hasonlítani, amikor a zenekar játszott tovább, mert mégiscsak egy furcsa, tragikus abszurditás van abban, hogy miközben az ország számos tekintetben számos vidék i térséggel és kis faluval az összeomlás szélén áll, most tartjuk fontosnak azt, hogy ezt a megemlékezést megtegyük. (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük: Te is demagóg vagy! - Na!) (17.50) Nagyon szívesen várom, hogy hozzászólásban mondják el nyugodta n az előterjesztők vagy a képviselők, hogy pontosan mivel lesz jobb a településeknek, hogyan fognak ettől több munkahelyet kapni, hogyan lesz jobb a közszolgáltatások mennyisége, mi az, amiben elősegíti majd ez a