Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 3. szerda (36. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - „A Magyarországról történő elvándorlás okairól és a folyamat megállításának lehetséges megoldásáról” szóló politikai vita - ELNÖK:
3003 elérni, soha nem fogják megközelíteni az uniós átlago t. Egyszerűen arról van szó, hogy egy olyan ország, amely keveset költ képzésre, kutatásfejlesztésre, amely közmunkából, összeszerelésből próbál meg gyarapodni, ott nem fognak a bérek növekedni. Ma Magyarországon a fiatalok munkanélkülisége 5 százalékkal magasabb az uniós átlagnál, miközben az alapfokú képzettségű fiatalok foglalkoztatási mutatója az uniós átlag egynegyede. A korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon 12 százalék, miközben a vállalások szerint az egész Unióban 2020ra ezt 10 százalék alá k ellene csökkenteni. A szektorális okok között ott van az is, hogy a magyar vidék sorsa évtizedekre eldőlt akkor, amikor a rendszerváltás első éveiben a nagy befektetéseket kizárólag bizonyos térségekre hívták be. És igen, az elvándorlás okai között ott van a lakhatási válság, ami szintén egy negyedszázados adósság, a rendszerváltó elit egyik nagy adóssága, hiszen Magyarországon a közösségi bérlakásállomány továbbra is egészen minimális. És természetesen a szektorális okok között ott van maga a devizahitelkr ízis. Amikor megfogalmazzuk a kiutakat, akkor egyszerre kell válaszokat adni arra, hogy az oktatásképzés területén mit kívánunk tenni, mivel kívánjuk a fiatalokat Magyarországon tartani, beszélnünk kell arról, hogy hogyan kívánjuk bővíteni a felsőoktatásr a, közoktatásra fordított állami forrásokat, beszélnünk kell arról, hogy hogyan kívánjuk megőrizni a vidéki felsőoktatási intézményeket, beszélnünk kell arról, hogy igenis meg kívánjuk szüntetni a tandíjat, és el akarjuk érni azt, hogy minél előbb minden n egyedik fiatal rendelkezzen diplomával Magyarországon. És kulcskérdés az, hogy milyen reményt adunk a vállalkozni vágyó fiataloknak. Az innováció területén az egyetemeknek alapvető feladatává kell tenni a diákok vállalkozó és kreatív attitűdjeinek megerősí tését. A vállalkozni vágyó fiatalokat külön állami támogatási programmal kell segíteni. A megoldási javaslatok között ott van az, hogy a bérlakásszektort fejleszteni kell, ott van egy közösségi lakásügynökség létrehozásának programja, ami az LMP választási programjában is szerepelt. Tisztelt Országgyűlés! Akkor, amikor a kiutakról beszélünk, beszélni kell arról is, hogy nem igaz az a dogma, hogy a reálbéremelés rontja egy ország versenyképességét. Éppen ellenkezőleg! Egy olyan országban, mint Magyarországon , ahol sok esetben mesterségesen fogták vissza a reálbéreket az elmúlt negyedszázadban, igaza van Pogátsa Zoltán közgazdásznak, amikor azt mondja, hogy a reálbéremelés nemhogy rontja a versenyképességet, hanem javítja. Az LMP több szektorban javaslatokat t ett most a költségvetési vitában is a bérfejlesztésre, ilyen az egészségügy, a szociális szféra, a pedagógusok. Végezetül arról is szólni kell, hogy mit tudunk tenni annak érdekében, hogy azok a fiatalok, akik Magyarországon akarják kiteljesíteni az alkotó képességüket, itt maradjanak. Az állami támogatások mellett leginkább kiszámíthatóságra van szükség, kiszámítható jogszabályi környezetre és egy olyan korrupcióellenes csomagra, amelyik hatékonyan fel tudja számolni a most kiépülő hűbérúri rendszert. És te rmészetesen szükség van arra is, amit az előttem szóló már elmondott, hogy biztosítani kell a külföldre menekült, Magyarországot elhagyott fiatalok számára is ugyanazt a politikai választási lehetőséget, mint általában a határon túli magyar állampolgárok s zámára, egyenlő esélyt kell biztosítani a külföldre vándorolt fiatalok számára, hogy éljenek választójogukkal, mint azoknak, akik egyébként állandó lakhellyel Magyarországon nem rendelkeznek. „Retteg a szegénytől a gazdag / s a gazdagtól fél a szegény. / F ortélyos félelem igazgat / minket s nem csalóka remény.”- írta annak idején József Attila. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) A kiút a hűbéri viszonyok megtörése, a múlt egymás szenvedéstörténeteire nyitott feldolgozása, ez j elenthet kiutat, ez jelentheti azt a reményt, hogy reményvesztett, unokák nélküli ország helyett, egy összeszerelő ország helyett egy élhető, megújuló Magyarországra jöjjenek vissza az elvándorolt fiatalok. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban .) ELNÖK :