Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. ZOMBOR GÁBOR, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
2836 Úgy gondolom, alapelvként kell egyszer meghúzni egy olyan vonalat, hogy azért az ellátásért, amely a biztosítottakat megilleti, lehete pluszpénzt kérni, vagy nem lehet. Azt a példát é rdemes felhozni, hogy ha valaki 40 éven keresztül fizette a járulékot, majd amikor eléri a 70 éves kort, és jönnek a betegségek, nem tud pluszpénzt fizetni az ellátásért, tehát bekerül a rendszer normál menetébe; vagy van olyan, aki, mondjuk, életében nem fizetett a társadalombiztosításért, tegyük fel, folyamatosan minimálbérre volt bejelentkezve, és mondjuk, 6 hónapja fizet havi 6340 forint szerződéses díjat, majd utána igénybe veszi, mert éppen tud 200 ezer forintot beletenni a rendszerbe, és megvásárolja magának a pluszlehetőségét, a korábbi gyógyulás lehetőségét. Ez az az ellentmondás, amit egyébként nem tud a rendszer feloldani, és ezért érdemes meghúzni a vonalat. A másik ilyen kérdés, hogy az intézmények a szabad kapacitásuk terhére tudnake egyéb ell átásokat, főleg fizetős ellátásokat biztosítani. Egy olyan intézmény esetében, ahol egyébként várólista van, nehéz szabad kapacitásról beszélni. Tehát ezt az alapvető ellentmondást is érdemes feloldani. Én nem szeretném ezzel húzni az időt, elég sokat fogl alkozom ezzel a kérdéssel, és látok is egyébként lehetőséget arra, hogy azok a félelmek, amelyek itt elhangoznak, ne legyenek majd a későbbiekben valósak, és kapjanak az orvosok és az intézmények is lehetőséget arra, hogy kiegészítsék a bevételeiket. Ezt é rdemes lenne egyszer akár egy bizottsági ülésen, egy kiterjesztett ülésen vagy akár itt megbeszélni, hiszen egy hosszú távú szakmai kérdésről van szó. Talán még annyit a kamarákkal kapcsolatban, hogy mind a három kamara kérte ezt a módosítást, mivel úgy ér ezték, nem tudják végigcsinálni a saját választási procedúrájukat. Ezért próbáltunk nekik ebben a vonatkozásban segíteni, hiszen az 50 százalék plusz 1 kicsit túlzásnak tűnt. Vágó Sebestyén képviselő úrnak köszönöm a nagy intézményekkel kapcsolatos speciál is praxisjogról a javaslatot. Talán érdemes lenne megbeszélünk, hogy ez hogyan legyen, mert ebben van fantázia. Van egy olyan kérés is, hogy ne csak a főállású intézeti orvos státus legyen, hanem szakellátást is tudjanak végezni, tehát szakellátásra is tud janak szerződést kötni a bentlakásos intézményben. Nagyon nagy probléma, hogy rengeteg szociális típusú bentfekvés van a kórházakban, amit egyébként nagyon sok esetben el tudnák látni az intézetekben is. Mivel nincsenek itt a szocialista képviselőtársaim, akkor majd egy másik időpontban elmondom, amit reagálnék. (Gúr Nándor felállva a jegyzői székből: Itt vagyok!) Bocsánat, ne haragudj, elnézést. Csőlátásom van már. Annyit szeretnék mondani, hogy a várólisták csökkentek. Nagyon fontos, hogy egyáltalán nyilv án vannak tartva, mert korábban nem voltak nyilvántartva. (23.00) Nem lehetett tudni, hogy mi a helyzet. Nagyon érdekes eltérések vannak a különböző kórházak között. Az egyikben ugyanarra van várólista, a másikban pedig nincsen. Itt nem csak a pénzről van szó. Egyébként most is 1 milliárd forintos nagyságrendben várólistacsökkentő pluszforrást kapnak a kórházak; korábban is kaptak. Szerintem ez így szépen kezelhető lesz. A bérekkel kapcsolatban. 79 milliárd forint béremelés bekerült a rendszerbe, és úgy go ndolom, hogy ha ezt ebben az ütemben lehet folytatni, akkor az hosszabb távon megoldást jelent. Az biztos, hogy a megkülönböztetés a nem egészségügyi, tehát a nem betegágynál dolgozók és a műszaki, egyéb kiszolgálók között feszültséget okoz, úgyhogy ez meg oldandó feladat az elkövetkezendő időszakban. A forrásbevonás, kivonás kérdése egy régi alapvita, hogy mi történt a rendszerben, mert mondjuk, ha a gyógyszertámogatási rendszert nézem, az minek minősül: ha olcsóbbak lettek a gyógyszerek, akkor elég nehéz forráskivonásról beszélni a rendszerben. Nagyon köszönöm azt, hogy a fő irányokkal kapcsolatban, az alapellátásban, a fiatal szakorvosok itthon tartásának megoldási lehetőségeiben támogatóak voltak a hozzászólások, hiszen ez rendkívüli fontosságú az elköve tkezendő időszakban, hogy azt az európai tendenciát, ami egyébként egy folyamatos irányultságot jelent keletről nyugatra, nyugatról északra, északról pedig a tengerentúlra, hiszen nemcsak Magyarország küzd ezzel a problémával, hanem mindenki - csak van, ak i