Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Dr. Szél Bernadett (LMP) - a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez - „Aki családos, annyit is ér?” címmel - ELNÖK: - DR. SZÉL BERNADETT (LMP): - ELNÖK:
2783 Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Először is a kormány nevében köszönöm, hogy a vég rehajtó hatalom munkaviszonyai iránt, hogy miként szervezzük meg a kormányban a munkát, a törvényhozás ilyen nagy érdeklődést tanúsít. Ez mindenféleképpen megtisztelő. Képviselő asszony, tájékoztatni szeretném önt arról, hogy amióta én itt dolgozom a Minis zterelnökségen, 2012 óta valóban elrendeltem a többletmunkavégzést, a jogszabály kereteinek megfelelően, és erről minden munkavállalót, mind az 1499 munkavállalót írásban tájékoztattam. Aki új belépő, az ezeknek a feltételeknek az ismerete mellett vállalja el ezt a szolgálatot. Az ország központi kormányzatában és annak is az ütőerében, a központi irányításban, egy Miniszterelnökségen dolgozni nem egy átlagos munkahely. (Bangóné Borbély Ildikó: Sehol nem átlagos!) Azt tudom önnek mondani, hogy az elmúlt 25 esztendőben Magyarországon nem volt olyan kormány, ahol a központi kormányzatban vagy a minisztériumi felső vezetésben képesek lettek volna betartani vagy betartatni azt, hogy a dolgozóknak 8 óra munkát kell vállalniuk. Ugyanis ez nem 8 óra munka vállalásá ról szól, hanem feladatok elvégzéséről, amivel megpróbálunk eskünkhöz híven az ország javára lenni. Ezt nem mérheti ön, ha ön komoly parlamenti képviselő, a saját munkáját, a parlament munkáját, a törvényhozás és a végrehajtás munkáját nem mérheti az átlag munkavállalókra vonatkozó szabályokkal. A jogviszonya megszüntetését az 1499 munkavállalóból egy munkavállaló kérte közös megegyezéssel, mert nem tudta a munkaterhet teljesíteni. Ezt meghaladóan minden egyes kérelmezőnek, aki azt kérte, hogy a családjára való tekintettel más legyen a munkaszervezés, kevesebbet kelljen dolgoznia, hogy a gyerekét el tudja vinni iskolába vagy óvodába, a közigazgatási államtitkár ezt mindenkinek engedélyezte. Tehát kifejezetten méltányosan és körültekintően jártunk el. (19.00) Ami pedig a munkamódszereimet, a személyemet vagy a személyes munkamódszereimet illeti, ezt jól ismerik a választópolgárok. Hét alkalommal tiszteltek meg a bizalmukkal, minden egyes alkalommal nem listáról, hanem közvetlenül nyertem el a mandátumomat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akár polgármesterként, akár képviselőként. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK : Köszönöm szépen, miniszter úr. Egy percre a képviselő asszonyé a szó, parancsoljon! DR. SZÉL BERNADETT ( LMP ): Tisztelt Miniszter Úr! Nem tudom megszámolni a kezemen, hányszor hallottam azt különböző vezetőktől, hogy ez nem egy átlagos munkahely, ahol ők dolgoznak. Bátorkodom még egyszer felhívni az ön megtisztelő figyelmét arra, hogy minden vezető így gondolkod ik a saját munkahelyéről, legyen az bármilyen vállalat, legyen az bármilyen központi államigazgatási szerv. Azt gondolom, önnek azt az alapvető tényt kellene figyelembe vennie, hogy munkaszervezési módszerekkel - és ezt kutatások is bizonyítják - gyakorlat ilag az eredményesség és a hatékonyság növelhető akkor, ha olyan módon szervezzük a munkát, ami a munkavállaló igényeinek megfelelő. Azt gondolom, önnek látnia kell azt, hogy eddig próbáltunk azokra a helyekre figyelni, ahol családbarát módon dolgoznak az emberek. Most már önnek köszönhetően figyelni fogjuk, hogy hol vannak olyan helyek, ahol kifejezetten nem családbarát módon dolgoztatják a magyar munkavállalókat, legyenek akár köztisztviselők, kormánytisztviselők vagy munkavállalók bármilyen formában. Ezé rt az LMP meg is alapított egy díjat, a „Nem családbarát munkahely” díjat és 2014ben ebben a kategóriában, a „Nem családbarát munkahely” díj kategóriában öné az első helyezés. (Felmutat egy kartonlapot a következő felirattal: 2014. Nem családbarát munkahe ly Díj, I. helyezett Lázár János.) Úgyhogy most odamegyek és átadom önnek. ELNÖK :