Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. december 1. hétfő (34. szám) - Az ülés megnyitása - Megemlékezés elhunyt, volt országgyűlési képviselőről: dr. Kapolyi László (MSZP) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter:
2712 dugdosni a pénzeket? Miért az Európai Bizottságnak kell kideríteni azt, hogy valójában men nyi támogatást adtak az Audinak? (13.10) Miért nem lehet nyíltan felvállalni? Ha a kis- és középvállalkozásokat akarják támogatni, akkor miért kell az MSZPkormányok arányát fenntartva, harmadannyi támogatást adni a magyar kis- és középvállalkozásoknak, mi közben a magyar gazdasági szektorban foglalkoztatottak potenciáljának továbbra is 80 százalékát ez a magyar kézben lévő kis- és középvállalkozói szektor biztosítja? És ehhez képest nyilvánvalóan a támogatások jelentős része pedig olyan cégekhez jut el, ame lyek profitként kiviszik az országból ezt a pénzt, és mint kiderült ebből az Orbán Viktor miniszterelnök úr által tett nyilatkozatból, önök szerint a kormánynak még érdeke is fűződik ehhez. Nem értjük, hogy hogy van ez. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az LMP padsoraiban.) ELNÖK : A kormány nevében adandó válaszra megadom a szót Szijjártó Péter miniszter úrnak. SZIJJÁRTÓ PÉTER külgazdasági és külügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönjük szépen, hogy ismé telten felvetette az Országgyűlés plénuma előtt a magyar kis- és közepes vállalkozások ügyét. Ez egy fontos kérdés. Fontos a kormány gazdaságpolitikája és általános politikája szempontjából is. Azt gondolom, hogy ha a néha kötelező kormánypártiellenzéki e gyet nem értés burkát lehántjuk a beszélgetéseinkről vagy az itteni párbeszédekről, akkor a végén adott esetben még valami egyetértésre is juthatunk, tekintettel arra, hogy az önök hozzászólásaiból, ön és párttársai hozzászólásaiból itt az Országgyűlésben számunkra az látszik, hogy önök elkötelezetten támogatják a magyar kis- és közepes vállalkozásokat. Így vagyunk ezzel mi is, tisztelt képviselő úr. Ha önök úgy látják, hogy a kis- és közepes vállalkozások alkotják a magyar nemzetgazdaság lelkét, akkor abba n egyetértünk. Annál is inkább egyetértünk ebben, hogy a magyar munkavállalók körülbelül háromnegyedét a kis- és közepes vállalkozók foglalkoztatják, ugyanakkor azt is látjuk, hogy ennek a szektornak a részesedése a magyar exportból alig haladja meg a 15 s zázalékot, bizonyos mérések szerint még ennél is alacsonyabb. Ez nem jó hír, ugyanakkor azt gondolom, hogy ez nagyon komoly növekedési forrása lehet a jövőben a magyar gazdaságnak, ezért a kis- és közepes vállalkozásokra a kormány a jövőben is kiemelt figy elmet fog fordítani. Arról kétségtelenül létezik egy vita, tisztelt képviselő úr - nemcsak Magyarországon, hanem egész KözépEurópában, de mondhatom azt, hogy valószínűleg az egész világon , hogy adott országok kis- és közepes vállalkozásainak támogatása közvetlenül vagy közvetetten tude hatékonyabban megvalósulni. Itt a térségben több, hozzánk hasonló starthelyzetből kiinduló ország vezetőivel folytatott megbeszéléseim nyomán azt láttam, hogy egyetértenek abban, hogy talán a közvetett támogatás jelenthet i a legjobb eszközt. Ezért amikor mi a hazánkban letelepülő vagy hazánkban újabb beruházásokat eszközlő nagy multinacionális vállalatokat támogatjuk, akkor azt gondoljuk, hogy ezek a támogatások legalább annyira szólnak a kis- és közepes vállalkozásokról i s, mint az adott nagyvállalat támogatásáról. Mert szerintem abban is egyetérthetünk, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások sikerének nagyon fontos kulcsa az, hogy be tudnake kapcsolódni a nálunk termelő tevékenységet folytató nagy nemzetközi vállala tok beszállítói láncaiba vagy sem. Erre vonatkozólag az elmúlt időszakban számos sikertörténetnek lehettünk a tanúi, ezért is amikor egyedi kormánydöntésen alapuló támogatást biztosítunk nálunk termelő, nálunk új beruházást végrehajtó nagyvállalatoknak, ak kor mindig megkezdjük a konzultációkat arról, hogy a beszállítói láncukban hogyan tudjuk növelni a magyar hányadot, ami elemi érdeke a kis- és közepes vállalkozásoknak. Nézze, képviselő úr, én nem látok abban semmi kivetnivalót, sőt egyetértek azzal, amiko r a miniszterelnök úr azt mondja, hogy nekünk az az érdekünk, hogy minél jobban működjenek, minél