Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 26. szerda (33. szám) - A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SZATMÁRY KRISTÓF
2654 Előfordult Angliában is, Törökországban is, hogy bizonyos történelmi időszakokba n halálbüntetéssel sújtották a dohányzást. Az egyház volt az elsők között, akik a dohányfogyasztás ellen próbáltak föllépni, mindenféle kiátkozással és egyebekkel megakadályozni ennek a bűnös élvezetnek a terjedését. (13.50) Az első dohá nyellenes rendelkezések egyébként érdekes módon hazánkban a XVII. században Erdélyből maradtak fenn, ebben az időben pénzbüntetéssel sújtották. A 80as évektől vált a világon mindenütt teljesen egyértelművé azoknak a tudományos bizonyítékoknak a száma, ame lyek arra ösztönözték a politikát, hogy mindenhol határozottan lépjenek föl a dohányzás ellen. A XX. század utolsó évtizedétől kezdődően a fejlett országokban a fogyasztási arány szerencsésen egyébként mindenütt csökkenni kezdett, mindazonáltal a fejlődő v ilágban ma is nagyon nagy népszerűségnek örvend. A dohánytermékek fogyasztásának leggyakoribb módja a már említett dohányzás. Sok dohányos kamaszkorban vagy fiatal felnőttként kezd dohányozni. A korai szakaszban a dohányzás általában kellemes érzést nyújt, pozitív megerősítésként szolgál a fiatalok számára, nagy veszélyt jelentve a tekintetben, hogy a későbbiekben hogyan szokik rá erre. Több éven át tartó dohányzás esetén folyamatosan nő annak a kockázata, hogy valaki nem tud leszokni, a megvonási tünetek é s a negatív megerősítés végett is. Nemzetközi standardok szerint a dohányzás - rátérve most már az előterjesztés komolyabb részére - 15 diagnóziscsoportban okoz bizonyítottan megbetegedéseket. Az alábbiak: légcső és tüdő rosszindulatú daganata, szívbetegsé g, krónikus tüdőbetegség, felső emésztésrendszeri daganatok, érbetegségek, hasnyálmirigy rosszindulatú daganata, egyéb légúti megbetegedések, rövidebb terhességi időtartammal és alacsonyabb születési súllyal kapcsolatos rendellenességek. Ugyanakkor fontos megemlíteni még a következőket: szürkehályog, fogszuvasodás, csontritkulás, gyomorfekély és termékenységi zavarok írhatók a dohányzás számlájára. Egészségügyi statisztikák szerint 2010ben több mint 20 ezer ember közvetlen halálát okozta a dohányzás, az ös szes halálozás 16 százalékát tette ki. Férfiak esetében az összes halálozás közel egynegyede, 23 százaléka, nőknél ez 9 százalék volt a dohányzás következményében. A korai, vagyis a 65 év előtti elhalálozások tekintetében 30 százalék írható a dohányzás kár ára. A dohányzás miatt elhunytak közül minden második 65 évnél fiatalabb. A dohányzással összefüggő fontosabb népbetegségek közül a tüdőrák okozza a dohányzásnak tulajdonítható halálozások több mint egyharmadát, a szívbetegség a halálozások közel 22 százal ékát adja. A dohányzás következtében Magyarországon átlagosan a dohányzó férfiak 16, a nők esetében közel 20 évvel rövidül meg a várható élettartam. A veszteségek kétharmada egyébként - bár az emberéleteket nem illik így mérni , ha gazdasági szempontból n ézzük, akkor a legaktívabb életszakaszra, vagyis a 3565 év közötti időszakra esik. A két vezető halálok, a tüdőrák és a szívbetegségek okozzák a dohányzásnak tulajdonítható, a várhatóhoz képest elveszített életéveknek a 60 százalékát. Nem szokás, de enged jék meg, hogy egy személyes jellegű észrevételt idehozzak. Azért merem megtenni, mert Szilágyi képviselő úr - bár nincs bent, de - a korábbi vitában említette, hogy egyébként ő támogatja a dohányzásellenes intézkedéseket, bár ő maga is dohányzik. Én magam valamikor 14 évesen kezdtem el dohányozni, 8 évig tartott ez az időszak. Egy dolog segített egyetemista koromban leszokni, hogy sajtóelemzéseket végeztem külső munkatársként - többek között a Philip Morris megbízásából , ahol is végig kellett olvasnom az összes dohányzással kapcsolatosan megjelent egészségkockázatot, és fiatalemberként ez elég szembeötlő volt - ha ezt egyszer valaki végigolvassa, hogy mit okoz a dohányzás , segített abban, hogy 8 év után letegyem a cigarettát. Tehát érdemes erről mindenki nek többet olvasnia. (Móring József Attilát a jegyzői székben Gelencsér Attila váltja fel.)