Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 24. szerda (16. szám) - Sneider Tamás (Jobbik) - a belügyminiszterhez - „Ha van házad, akkor csak fizess?” címmel - ELNÖK: - SNEIDER TAMÁS (Jobbik): - ELNÖK:
257 Tisztelt Képviselő Úr! Ha mi változtatunk az önkormányzati rendszeren, akkor önök azt mondják, h ogy az önkormányzati demokrácia csorbul, most pedig egyébként azt kívánják, hogy kormányzati, hatalmi erővel változtassuk meg ezt a rendszert, mert önkormányzati kampány van, és önök azt akarják sugallni a választópolgároknak, hogy ha a Jobbikra szavaznak, akkor itt majd Magyarországon nem kell adót fizetni, de helyi adót semmiképpen. Ez semmiképpen nincsen így. Úgy gondolom, a felelős gondolkodás nemcsak kormányzati szinten, hanem önkormányzati szinten is megköveteli azt, hogy egy képviselőtestület, egy po lgármester tudja azt, hogy mi a helyi lakosság teherbíró képessége, tudja azt, hogy mik a helyi célok, elképzelések, és ahhoz a forrásokat honnan tudják megszerezni. (11.20) A helyi adó bevezetése csak egy lehetőség, senki számára nem kötelező. Így nem vol t kötelező Tuzséron sem bevezetni, Tiszavasváriban sem és a többi jobbikos településen sem. Tisztelt Képviselő Úr! Kérem annak tudomásulvételét, hogy az önkormányzati gazdálkodás felelőssége az önkormányzat felelőssége, és a döntéshozatal is az önkormányza té, azt a kormány, az Országgyűlés nem vállalhatja át egyetlen önkormányzattól sem. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK : Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Kérdezem képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. Öné a szó. SNEID ER TAMÁS ( Jobbik ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm, hogy tisztába tette az ingatlanadóval kapcsolatos fideszes álláspontot, magyarul: a Fidesz továbbra is támogatja az ingatlanadót Magyarországon. Ön néhány péld át megpróbált felsorolni, például egy olyan helyet, ahol tíz hónapja van jobbikos polgármester, vagy Tiszavasvárit, ahol kivezették az ingatlanadót, éppen most, mivelhogy megtehette az önkormányzat. Én arra voltam kíváncsi, hogy mi a véleménye a Fidesznek arról, hogy országszerte helyben ingatlanadókat szabjanak ki. Nagyon sajnálom, hogy ez az önök válasza ezzel kapcsolatban; öt évvel ezelőtt teljesen mást mondtak, mint ami most elhangzott kormányzati pozícióból. Ettől függetlenül mi ma benyújtottuk a törvé nyjavaslatunkat annak érdekében, hogy azoknak, akik 150 négyzetméternél kisebb ingatlanban laknak, ne kelljen ingatlanadót fizetniük, illetve kommunális vagy építményadót. Nagyon kérem, fontolják meg, hogy ez igazságos lenne Magyarország számára, mert igen is kistelepüléseken, vidéken 71015 ezer forint is nagyon sokat jelent egy idős embernek vagy egy nagycsaládnak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Nem fogadom el a választ. (Taps a Jobbik soraiból.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Ké pviselő úr az államtitkári választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 108 igen szavazattal, 25 nem ellenében és 6 tartózkodás m ellett elfogadta.