Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES (MSZP): - ELNÖK:
2527 Bizottságunk úgy lát ja, hogy az etikai kódex alkalmazását ki kell terjeszteni a mi intézményeinkre is. A lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók kifejezetten nagy számban vannak jelen a roma nemzetiség köreiben. A törvényjavaslat e pontját bizottságunk ugyancsak kiemelten ke zeli. A tankötelezettség végéig nem csupán a piacképes szakmai bizonyítvány megszerzése, de még az általános iskola nyolc osztályának az elvégzése is veszélyeztetett az esetükben. Jelenleg az Alaptörvényben biztosított, hátrányos megkülönböztetés tilalmána k részletszabályait törvény, mégpedig az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. CXXV. törvény tartalmazza, nem rendelet és nem országgyűlési határozat. A tárgyalt T/2085. számú törvényjavaslat 27. §ában tervezett dereguláció s szabállyal kapcsolatban civil jogvédők komoly aggályokat fogalmaztak meg. Egyes roma közösségek képviselői a hátrányos megkülönböztetés tilalmát féltik e módosítás kapcsán. Én hiszem, hogy erre nem kerülhet sor. Észrevételeinket még folytatnám, de a rész letes vitáig bizottságunk ezeket tartotta érdekesnek ismertetni a tisztelt Házzal. Köszönöm a figyelmüket. Hvala za prozornost. (Taps.) ELNÖK : Köszönöm szépen szószóló asszonynak a felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Kunhalmi Ágnes képviselő asszonynak, MSZPképviselőcsoport. Parancsoljon! KUNHALMI ÁGNES ( MSZP ): Tisztelt Elnök Úr! Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Nagyon sok mindenről esett szó, én egy dolgo t szeretnék kiemelni, ez pedig a tankötelezettség korhatárának a leszállítása. Tudjuk és tisztában vagyunk azzal, hogy 2010 óta sajnos nőtt a korai iskolaelhagyók száma, és azzal, hogy önök itt fabrikálják és módosítják, hogy ne a születési nappal, hanem a tanév végéig ki legyen ez tolva, elismerik, hogy igenis, az iskolaelhagyás és a tankötelezettség leszállításának a korhatára között bizony szoros összefüggés van. De itt többször látjuk fideszes képviselőtársaink arcán, hogy mit old meg ez, ha most feleme lnénk újra a tankötelezettséget. Azt kell világosan látni, hogy a tankötelezettség korhatárának a leszállítása vagy felemelése nem valamifajta szocdem ideológia, hogy emeljük akár száz évig is, és akkor az élethosszig tartó tanulásnak megfelelően, hanem az t kell látni, hogy ez nem jó vagy rossz, hanem ez egy eszköz. Eszköz a mindenkori politika és a mindenkori kormány kezében arra, hogy a gyerekeket védjük; azokat a gyerekeket, akik halmozottan hátrányos helyzetű családokba születnek, akiknek a szókincsük s okszor el sem éri a 6 éves, középosztálybeli társaikét. Nekik nincs ösztönzőrendszer, olyan édesapa, édesanya, olyan családi környezet, akik ezeket a gyerekeket fognák. Önmagában igaz, amikor azt mondják, hogy ez nem ér semmit, mert ez csak egy eszköz, de egy olyan komplex rendszerben, amit önök egészen az óvodától egészen felsőoktatásig a központosítással, az államosítással és egyéb más zsákutcás Hídprogramokkal együtt összeraktak, bizony azt fogja eredményezni, hogy ezek a gyerekek idő előtt kikerülnek a z iskolarendszerből. Ez a probléma. Tehát azt kérem, hogy bármikor, amikor a tankötelezettségről beszélnek, akkor nem önmagában jó vagy rossz, hanem ez egy eszköz arra, hogy az állam védje ezeket a gyerekeket, mert ha az állam is lemond róluk, és nem szüle tnek jó családi körülmények közé, akkor ezeknek a gyerekeknek ott a vége. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK :