Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - A nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2489 kapcsolati rendszerének bővülését, valamint előmozdítja a hazai tudás- és technológiatranszfer fejlesztését.” Nem tudható, hogy a fenntartható fejlődés elősegítése milyen értelmezésben kerül elő, erre vonatkozó magyarázat nem szer epel, pedig ennek tisztázása fontos lenne a fejlesztési célok megfogalmazása és a nemzeti érdek tisztánlátása érdekében. A fenntartható fejlődés a környezet adta határokon belül való létezést jelenti. Jól tudjuk, hogy ennek ma a globális társadalom nem fel el meg, mert már 2007ben másfél bolygónyi ökológiai kapacitást használt fel az akkor még kevesebb mint hétmilliárd ember igényeinek a kielégítésére. Pedig csak egy bolygónk van, és a túlkapás azt jelenti, hogy a jövő generációitól vesszük el a lehetőségek et, holott a fenntartható fejlődés elvárása, hogy úgy éljünk ma, hogy a jövő generációk is kielégíthessék szükségleteiket. A félbolygónyi túlkapás azt jelenti, hogy már augusztus közepén elfogy az arra az évre szentelt erőforrás, és a jövőtől kell elvenni, hogy fenntartsuk életünket, van, aki a méltatlan szegénységét, mások pedig féktelen kapzsiságukat. Olyan ez, mintha az államháztartást 33 százalékos hiánnyal terveznénk, vagy a gazdaasszony minden hónap 20ig kiürítené a kamrát. Nos, érdekes módon erre a hiányra sehol sem írnak elő határértékeket. A félbolygónyi túlkapásban a nemzetállamok különböző módon veszik ki részüket. Többen vannak, akik jobban terhelik a környezetüket, több erőforrást vesznek el, mint ahogy ökológiai kapacitá saik megengednék, és vannak kevesen, akik kevesebb erőforrást használnak, mint azt környezetük kapacitásai lehetővé tennék. Ha mindenki egy átlag amerikai polgár szintjén élne bolygónkon, akkor négy Földre lenne szükségünk, ha az Unió átlagpolgárát vennénk alapul, akkor pedig kettő és fél Föld lenne sem elég, de még az átlag magyar életszínvonal mellett is több mint 1,7 Föld bolygóra lenne szükség. Ha különböző jövedelemcsoportok ökológiai terhelését nézzük, akkor a legmódosabbak 5 globális hektárt használn ak el, míg a legalacsonyabb jövedelemmel bírók lábnyoma alig haladja meg az 1 hektárt. Tájékoztatásul: az egy főre jutó biokapacitás mindösszesen 1,7 globális hektár, vagyis a gazdagok ennek a háromszorosát használják fel, míg a szegények kevesebbet, mint a rájuk jutó lehetőség. Ha az igények és a rendelkezésre álló ökológiai kapacitások arányát nézzük, akkor a fejlett világ országai erős deficitet mutatnak, és csak a legszegényebb országok rendelkeznének még szerény szufficittel. 152 nemzetállamnak ismerjü k az ökológiai terheit és kapacitásait, ebből 91 haladja meg a rá jutó ökológiai kapacitásokat, vagyis deficites ökológiai értelemben. A világ népességének 85 százaléka él ezekben az országokban. Miért mondtam el mindezt? Azért, mert a fentiek ismeretében nyugodtan kijelenthetjük, hogy ökológiai értelemben a világ szegényei hordozzák hátukon a gazdagokat, biztosítják egyelőre a földi bioszféra működését. Ennek fényében azt is át kellene értékelni, hogy ki tartozik kinek, ki is a donor valójában. Amíg a fejl ett országok, így Magyarország is donorként jelöli meg magát a fejlesztési támogatások tekintetében, addig a fejlődő országok ennek a donációnak a sokszorosát nyújtják a fejlett világnak azáltal, hogy ökológiai kapacitásaik biztosítják a globális környezet i rendszer működését, amelyek nélkül az emberi társadalom prosperálása megkérdőjelezhető. Ezek után feltehetjük azt a kérdést is, hogy valójában mi Magyarország nemzeti érdeke. A fejlett világnak, így Magyarországnak is az az alapvető nemzeti érdeke, hogy a fejlődő világ ne áldozza fel bolygónk ökológiai tartalékait a gazdasági növekedés érdekében, mint ahogyan azt a fejlett világ már megtette. Ki kellene végre mondani, hogy a közjó, ebben az esetben a globális közjó oltalma előrébb való az egyes nemzetek, érdekcsoportok önző gazdasági érdekeinél. A negatív változások sebessége szédületes. 1960 óta két és félszeresére nőtt az egy főre jutó ökológiai lábnyom, és felére csökkent az egy főre jutó biokapacitás. A 2012ben frissített
