Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - Egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
2477 hivatkozással a jövőbeni tranzakciók részleteit nem ismerhetjük meg, akkor e rre nem lehet felhatalmazást adni. Befejezésül nagyon fontos kiemelnem, a kormány egyik legbrutálisabb mulasztása, amit egyébként az úgynevezett módszerváltás időszakában már meg kellett volna lépni, de legalábbis az utolsó években, 2010 óta mindenképpen, az egy olyan nemzeti vagyonleltár és az állami vagyon feltérképezésének az elkészítése, ami nélkül önök egyszerűen nem is tudják, hogy a családi ezüst miből áll. Nem is tudják, hogy mit kell megtartani és mit nem. Hoztak ide egy úgynevezett nemzeti vagyonr ól szóló valamit, ami az állami vagyon egy részét lajstromozta. Mi volt benne, államtitkár úr? Ötvennégy kisvasútvonal, olyanok, amiket meg akartak védeni. Egyébként meg kell őket védeni, tehát nem ebben van vita köztünk. Benne volt egyébként a Parlament é pülete is, a Lánchíd már nem. Tehát egy ilyen gyerekes színvonalú, a középiskolából már kivágták volna azt, aki egy ilyen listát egy dolgozat címszó alatt lead, de azt mondhatjuk, hogy ez nemhogy a nemzeti vagyont nem tudta listába szedni, amiben Magyarors zág befektetési lehetőségei is benne lennének, erőforrásai is, hanem még az állami vagyonról is csak egy nagyon leszűkített képet adott. Nehogy azt higgyék, hogy a nemzeti és a nemzeti vagyon ugyanaz. Gondolom, tudják, hogy nem ugyanaz. De a helyzet az, ho gy nagyonnagyon hiányzik a nemzeti vagyonleltár továbbra is. És nemcsak azért hiányzik, mert önök nem tudják, hogy miből főzhetnek, hanem azért is, mert a megvédendő tulajdonrész ismeretének hiányában kit fogunk felelőssé tenni azért, ha elveszejti ezeket a tulajdonrészeket vagy tulajdonhányadokat. Tehát itt a felelősség nagyon súlyos kérdése is felmerül. (Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) Amíg tehát ezekre nem kapunk választ; amíg benne van ebben a csomagban, hog y esetleg banktitok részét fogja képezni bizonyos tranzakciós rész vagy körülmény, addig nagyon nehéz lenne nyugodtan támogatni egy hasonló javaslatot. Nagyon remélem, hogy ezen vita során a kételyeink eloszlatásra kerülnek, kerülhetnek. Nyilvánvaló, hogy a Jobbik a maga részéről egy reprivatizációs stratégia mentén tudna támogatni és akarja támogatni egyébként minden stratégiai tulajdon visszaszerzését, magyar kézben tartását. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.) (14.00) ELNÖK : Köszönöm szépen , képviselő úr. Szeretettel köszöntöm képviselőtársaimat. A következő felszólaló az LMP képviselőcsoportjából Schmuck Erzsébet képviselő asszony, az Országgyűlés jegyzője. Parancsoljon! SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy államtitkár úr ismertetőjében összefoglalta, a törvényjavaslat a nemzeti pénzügyi szolgáltatások több területén kíván javításokat elvégezni, finomhangolást végezni. Az is elhangzott, hogy tulajdonképpen ez a törvé nyjavaslat három törvényen kíván módosításokat eszközölni, az egyik a Magyar Fejlesztési Bankról szóló 2001. évi XX. törvény, a másik a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény és a szövetkezeti hitel intézetek integrációjáról és egyes gazdasági tárgyú jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény. A hozzászólásomban az MFBről szóló 2001. évi XX. törvény módosításához kívánok hozzászólni, elsősorban azért, mert a magyar kormány bőkezűen önt i az adófizetők pénzét olyan állami tulajdonú pénzintézetekbe, bankokba, amelyek működéséről keveset tudni. Az egyik ilyen, állami tulajdonban lévő pénzintézet a Magyar Fejlesztési Bank. Annak ellenére, hogy a kormány az MFBt és a többi állami bankot foly amatosan támogatja, azok tőkerátája és adósságbesorolása folyamatosan romlott az elmúlt években. A magyar államhoz hasonlóan az MFB is a bóvli kategóriában szerepel a hitelminősítőknél. Ennek fő okai nemcsak a magyar gazdaság gyenge