Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - Egyes törvényeknek a nemzeti pénzügyi szolgáltatások hatékonyabb nyújtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2475 évre alkalmazza a felvett állampolgárt. Tehát ez is a közfoglalkoztatás diszkrét bája, ha úgy vesszük, ez is az egyik típusa. És hát válaszokat kellene találni ar ra, hogy egy ilyen mérleg elkészítése után tartható lennee ez az álláspont, amit a fideszes vezérszónok elmondott. Állításom szerint nem. Arról is beszélni kell, mert ő említette, hogy az egykulcsos adó bevezetésével, amelynek kedvező hatásai sajnos 85 sz ázalékban a fővárosban és közvetlen környékén csapódtak le, továbbá a multicégek úgynevezett megadóztatásával mekkora eredményeket ért el ez a kormányzat; itt azért meg kell említenem, mintegy 40004500 milliárd forintot. (13.50) Egy hatalmas összeget, ame lyről tudjuk, hogy ezek az érintett multicégek kiviszik Magyarországról lényegében adózatlanul vagy az informatikai rendszer bérlésének a szövegével, vagy különböző gyártási technológiák bérlésével, vásárlásával, ahol nincsen felső határ, nincs egy felső k alap. Tehát ki lehet csalni Magyarországról ezermilliárdokat hasonló eszközökkel. Ha ez a kormányzat négy és fél év alatt csak ezen kiáramlás 10 százalékát megfogta volna, évente egy teljes magyar gazdasági szektort fel lehetne támasztani. Tehát az, hogy h azánk lenne a második legnagyobb kedvezményezettje az uniós jóvátételeknek, nem azt akarom mondani, hogy szemenszedett hazugság, hiszen önöknek nincsen statisztikájuk arra, hogy mennyire fizetünk mi erre rá, de legalábbis nem állja ki a valóság próbáját. E l kell hogy mondjuk, mint említettem, elszámoltatás hiányzik rezsiügyben, és elhangzott itt egy nagyon súlyos kijelentés, miszerint 334 milliárd forintot spóroltak a fogyasztók azon, hogy az úgynevezett rezsicsökkentési programot keresztülvitte a kormányza t. Kettő adattal szeretném árnyalni ezt a képet. Már az első rezsicsökkentési körben egy százmilliárdos látszólagos kedvezménnyel párhuzamosan a túloldalon megjelent az adófizetők pénzéből egy 52 milliárdos kompenzáció, amivel önök visszakompenzálták azoka t a cégeket - volt közte persze önkormányzati tulajdonú közműcég is , amelyekről úgy gondolták, hogy várhatóan vagy adott esetben csődbe mehetnek. De akkor ezt a kedvezménytömeget, könyörgöm, ne tekintsük már teljesnek, ha a másik oldalról, a másik zsebün kből, az adófizetők pénzéből ennek a felét rögtön visszapótolták. Akkor beszéljünk a fele összegről, vagy pedig beszéljünk arról, hogy csak most az utóbbi hetekben beterjesztett és elfogadott adócsomag Magyarországon egy olyan helyzetet teremtett, hogy lén yegében az úgynevezett rezsicsökkentés kedvező hatásait képes volt majdnem teljes egészében kioltani. Nem akarok itt olcsó demagógiával samponadóról és egyebekről beszélni. Lehetne, de nem azok a pár filléresnek tűnő és ebből következően pár tíz- vagy száz milliós tételek viszik el a legnagyobb pénzeket, hanem pontosan azok az elképesztő, indokolatlan, a pénzügyi szektort érintő adókból következő áthárítások, amelyeket ez a kormányzat helybenhagyott. A Fidesz vezérszónoka említette ezt a kérdéskört is. Nagyo n sajnálom, hogy a KDNP nem tudott vagy nem akart vezérszónokot állítani. Úgy érzem, hogy a téma fontossága megkövetelte volna azt, hogy többféle nézőpontból közelítsük azt meg. De látható, hogy az idei költségvetésben szereplő 400 milliárdos nagyságrendű, tehát elképesztő, a pénzügyi szektort egyébként jogosan érintő különadókkal az a hatalmas baj, hogy ha önök nem tesznek semmit ez ellen, akkor ezt teljes egészében át fogják hárítani a magyar lakosságra, ahogy eddig is. Tehát önmagában ezekre hivatkozni, mint a magyar gazdasági fellendülés sarokköveire, legalább is kétséges. Mi van előttünk? Beszéljünk inkább arról, ami a valósággal már egy kicsit köszönő viszonyban van! Lényegében ezzel a törvényjavaslattal felhatalmazást adnak a Magyar Fejlesztési Bankna k például támogatott pályázatok kezelésére, úgynevezett döntéselőkészítésre és ellenőrzési folyamatok keresztülvitelére - szép és jó. Hogy kell ezt magyarra lefordítani? Önök most egy 2009es törvény módosításával tulajdonképpen lehetőséget adnak az államn ak, hogy bevásárolja magát ide vagy oda, ez egyébként egy általam támogatott folyamat, tehát az, hogy stratégiai fontosságú cégeket visszaszerezzünk, ez jó. És aztán lehetőséget adnak az államnak a kisebbségi tulajdonosok kivásárlására nyilvánvaló módon a lakosság és a gazdasági szereplők számára alapvető