Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - Tárgyaló bizottság felkérése beszámolóról történő határozathozatalra - Egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat zárószavazása
2408 bebizonyosodott, hogy Simon Gábor t és a pártot védve tavasszal az egész baloldal kórusban hazudott. Tisztelt Képviselőtársaim! Zuschlag Jánossal készült egy interjú, amelyben arról is beszélt, hogy Simon Gábor eltitkolt 240 milliójáról az MSZP vezetésének is tudnia kellett. Egyedül elinté zni ilyenfajta dolgokat úgy, hogy a pártban nem tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet, mondta Zuschlag. És Simon Gábor, mint ahogy az előbb említettem, a szocialisták második embere, az elnök jobbkeze volt. És van még egy Zuschlagpárhuzam: valakik annak idején neki is összedobtak 50 millió forintot, ami kárenyhítésként csökkenthette a büntetési tételt. Lehet, hogy a 128 millióval ugyanazok akartak segíteni most Simonon, akik annak idején Zuschlagon? Lehet, hogy ez a hallga tás, a balhé elvitelének az ára? A modern vörös segély? Tisztelt Országgyűlés! A baloldal nem gondolhatja azt, hogy Simonnak az MSZPből való távozásával már nincs közük az ügyhöz. Amikor Simon bankszámlákat nyitott, még egyszer mondom, nagyon is közel vol t hozzájuk, hiszen a Gyurcsány- és Bajnaikormányok államtitkára, az MSZP elnökhelyettese volt. Tisztelt szocialista Képviselőtársaim! Önök az embereknek válaszokkal tartoznak. Mondják meg végre, milyen szerepet játszanak ebben a mai napig hazugságokkal te li korrupciós ügyben. Köszönöm, hogy meghallgattak. Várom a válaszukat. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a kormány képviseletében kíváne valaki válaszolni. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Tisztelt Képvi selőtársaim! Ezzel a napirend előtti felszólalások végére értünk. (Zaj.) Megkérem képviselőtársaimat, hogy foglalják el a helyüket, mert határozathozatalokkal folytatjuk a munkánkat. Megvárom, míg azok a képviselőtársaim is, akik első biztatásomra nem volt ak eddig hajlandók leülni, leüljenek. Tárgyaló bizottság felkérése beszámolóról történő határozathozatalra Tisztelt Országgyűlés! A Házbizottság B/1812/2. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűl és kérje fel a Kulturális bizottságot a Magyar Művészeti Akadémia 20122013. évi beszámolója Magyarország Országgyűlése számára címmel benyújtott beszámoló határozathozatalára . A házszabály 85. § (1) bekezdése alapján erről az Országgyűlés vita nélkül hatá roz. Kérdezem ezért a tisztelt Országgyűlést, felkérie a Kulturális bizottságot a beszámolóról történő határozathozatalra a B/1812/2. számú javaslat alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a bizottságot határozatho zatalra 122 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett felkérte. Egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergiaközösség és tagállamaik, másrészről Grúzia közötti társulási Megállapodás kihird etéséről szóló törvényjavaslat zárószavazása