Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár:
2267 uniós időszak együttes forrásfelhasználását tartalmazza, mindez érdemben a gazdasági növekedést és a foglalkoztatást segítheti. Tiszt elt Ház! A jövő évi költségvetési javaslat általános vitája során több olyan terület előtérbe került, melyekre nagyon röviden szeretnék kitérni. Először is felhívom a figyelmet arra, ahogyan ezt Rétvári Bence államtitkár úr is kiemelte, hogy a kormányzat j óléti intézkedéseit nem kizárólag a jóléti kiadások alakulása fejezi ki. A foglalkoztatási problémákat a kormány nem segélyek növelésével, hanem valós munkahelyteremtéssel és emellett a közmunkaprogramok bővítésével kívánja kezelni. Ez a stratégia a költsé gvetés kiadási szerkezetében is változást okoz. A jóléti kiadások alakulása önmagában tehát csak részben fejezi ki a kormányzat elkötelezettségét a családok életének javításában. A kormány nagyobbrészt az adórendszer keretében, azaz a bevételi oldalon jele ntkező intézkedésekkel kívánja a családok életét segíteni. A jóléti kiadások és szolgáltatások tekintetében pedig kiemelném azt, hogy táppénzre, anyasági vagy ideiglenes rokkantsági juttatásokra, illetve a legnagyobb tételt képviselő nyugdíjkiadásokra ford ított összegek nominálisan is emelkednek az idei évhez képest. Az oktatásról is sok szó volt. Ismét kiemelem, hogy a törvényjavaslat indoklásában tényszerűen bemutatásra került az, hogy az oktatási tevékenységre és szolgáltatásokra fordított összegek jövőr e az idei évhez képest növekednek. Mindez igaz a köznevelési és a felsőoktatási kiadásokra is. Ezek az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetében szerepelnek. A vita során többször is szóba került a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Alap kiadási elő irányzatainak idei évhez képesti csökkenése. Tájékoztatom önöket arról, hogy ez az alap tartalmazza a Nyugdíjbiztosítási Alapból kikerült korhatár előtti ellátásokat, a családi támogatásokat, a jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatásokat, továbbá a különféle jogcímen adott térítések költségvetési forrásait, összesen 646 milliárd forintos összegben. Az alapon belül a korhatár alatti ellátások esetében az idei évhez képesti csökkenést a jogosultak számának jelentős változása indokolja, tekin tettel arra, hogy az érintettek fokozatosan egyre nagyobb számban elérhetik a vonatkozó nyugdíjkorhatárt, így öregségi nyugdíjra lesznek jogosultak. Ennek következtében az ellátás finanszírozása átkerül a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz. Tehát az érintettek nem maradnak ellátás nélkül, csak az államháztartáson belül más kasszából jutnak forráshoz. Ismét felhívom a figyelmet arra, hogy a családi támogatások jövő évi előirányzatainak kialakításakor figyelembe vettük a jelenleg kedvezőbb demográfiai folyamatokat és a korábbi kedvezőtlen folyamatok áthúzódó hatásait is. Fontos ezért kiemelni, hogy a 2004ben elindult és 2015ben folytatódó népesedéspolitikai akció hatására nő a születések száma, ami e támogatási rendszerbe belépő érintettek létszámának örvendetes növ ekedését jelenti, azonban ez a növekedés még mindig nem tudja kompenzálni a kikerülő támogatottak számát. Ez látszik a törvényjavaslat számain. A lényeg tehát az, hogy az egyes ellátások forintösszege a családtámogatásoknál nem csökken. Tóbiás József képvi selő úr beszédében egy nagyon fontos területre, a gyermekek étkeztetésére hívta fel a figyelmet. Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a jövő évi törvényjavaslat a 2014. évinél 10 százalékkal magasabb forrást biztosít az önkormányzatok gyermekétkezteté si feladatainak ellátására. Ezen felül 15 százalékkal nő a nyári gyermekétkeztetés támogatása is. Soha egyetlen kormány nem növelte olyan mértékben a gyermekétkeztetés forrásait, mint ahogy a jelenlegi kormányzat teszi. A 2010. évben a költségvetés által b iztosított 28,7 milliárd forintos tételhez képest a folyamatos emelkedéseknek köszönhetően idén 52,6 milliárd forint ezen kiadási tétel, jövőre pedig 58 milliárd forintra nő. Emellett a nyári gyerekétkeztetés forrásai 2,4 milliárd forintról 3 milliárd fori ntra nőnek ugyanezen időszakban. Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselői több esetben az állami jövedelemcentralizációval kapcsolatos tényekre, számokra mutattak rá, illetőleg arra, hogy a GDP arányában az állami centralizáció, forrásbevonás és újraelos ztás mértéke mintha nem csökkenne. Felhívom a figyelmet arra, hogy az állam összes bevétele a GDP arányában jelentős részben azért nőtt, mert hazánk uniós