Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - HERINGES ANITA (MSZP): - ELNÖK:
2263 nemcsak hogy nem emelnek, de még el is vesz nek tőlük 8 százaléknyi nyugdíjat , ehhez képest mi a rezsicsökkentéssel körülbelül egyhavi nyugdíjösszeget tudtunk megspórolni a nyugdíjasoknak. Ha más oldalon is, nem a költségvetési kiadási oldalon, hanem az árcsökkentési oldalon ezt az egyhavi nyugdíj összeget ott tudtuk hagyni a nyugdíjasoknál, amit magukra tudnak költeni, nem pedig a rezsiköltségekre kell hogy elköltsék. Az pedig, hogy hosszú távon fenntartható legyen a nyugdíjrendszer, ahogy ön is mondta, képviselő úr, egyrészről a népesedési folyama tok pozitív befolyásolásának a függvénye. Nagyon sokat beszéltünk már ebben a háromnapos vitában is arról, hogy a családpolitikában minden évben, amikor polgári kormány van, van előrelépés, nincs olyan költségvetés, nincs olyan adótörvény, ami a családokat valamiben ne hozná kedvezőbb helyzetbe a polgári kormány időszaka alatt, mint az előző évben. Ez más kormányokra nem volt elmondható. Ezen túl pedig a munkahelyteremtés az, amire ebben a kormányzati ciklusban sokkal többet fordítottunk, akár a munkahelyvé delmi akciótervben, akár a közmunkaprogramban. Úgy gondolom, ha ön fenntartható nyugdíjkasszát szeretne, akkor talán jó lenne, ha a Jobbik is ebben a két irányban gondolkozna. Azt hiszem, hogy a népesedési kérdésben nagyjából egyetértünk, sőt a Három Királ yfi, Három Királylány Mozgalom petícióját vagy javaslatát az összes parlamenti párt elfogadta az előző ciklusban, s volt egy nemzeti minimum ebben a kérdésben, de arra kérem önöket, hogy támogassák a kormányzat munkahelyteremtési politikáját, akár a közmun kák tekintetében, akár a piaci munkahelyteremtés tekintetében, mert ez fog fenntartható nyugdíjat biztosítani mindenkinek, a most 65 év alattiaknak, tehát a mi generációnknak is. Köszönöm szépen. ELNÖK : Köszönöm szépen államtitkár úr felszólalását. Most ké tperces hozzászólásra van mód. Megadom a szót Heringes Anita képviselő asszonynak, MSZP. Parancsoljon! HERINGES ANITA ( MSZP ): Köszönöm szépen a szót. Azt tudjuk, hogy ez a kétharmados kormánytöbbség nem egy szociálisan érzékeny kormány, nem elsősorban az e mberek érdekeit nézi, hanem, mint ahogy láttuk, elsősorban gazdasági érdekeket néz még a környezetvédelemben is. De reagálva: vannak olyan számok ebben a költségvetésben, amelyek azt gondolom, hogy minden jóérzésű embernél kiverik a biztosítékot. Ilyen pél dául a korhatár előtti ellátás mínusz 36 milliárdja vagy a családi pótlék mínusz 13 milliárdja, vagy a gyes mínusz 6,5 milliárdja. Óriásit vágnak önök a szociális kiadásokon, hiszen a tervekhez képest több mint 150 milliárdot spórolnak az embereken a szoci ális kiadásokkal, azokon az embereken, akik a legjobban rászorultak ezekre az ellátásokra. S ami nagyonnagyon érdekes, hogy még az álláskeresési támogatást is csökkentik önök, 6 milliárddal kevesebbet fognak erre költeni. Nem elég, hogy a szociális kiadás okban látjuk a mínusz számokat, hanem még azoktól az emberektől is, akik elveszítik az állásukat, a munkahelyüket, elvesznek pénzt. De ami tényleg a legfelháborítóbb szám, és ezt szerintem többször is hangoztatni kell: jövőre összesen közel 120 milliárd fo rintot fordít a kormány sportra. Ebből a legnagyobb összeg a Nemzeti Olimpiai Központ kialakítása 44,2 milliárd forinttal, ami önmagában több, mint az Országos Mentőszolgálat teljes költségvetése. Azt gondolom, hogy ezek a szá mok minden ember számára felháborítóak. Nem értem, hogy lehet egy ilyen költségvetést benyújtani, még akkor is, ha önök nem baloldaliak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Rétvári államtitkár úr jelezte, hogy szólni kíván.