Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. szeptember 16. kedd (15. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP):
227 Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásom tárgya egy valós, XXXXI. századi történet, amely akár sikertörténet is lehetne, de jelentősége ezen a műfajon messze túlmutat. A kormánynak cselekednie kellene. Ha ezt nem teszi, a mi feladatunk, hogy felhívjuk erre a figyelmet. Az ügy lényege nagyon egyszerűen összefoglalható. Hogyan idéz elő soksok csekély jelentőségűnek ítélt környezetterhelés olyan globális szintű veszélyt, amelynek kedve zőtlen hatása ránk is egészségkárosodást, akár halálos kockázatot jelent? Hogyan lehet, lehetett ezt a veszélyt felismerni, együttműködéssel és összefogással visszafordítani? Mi a szerepe ebben a tudomány, a politika, a gazdaság és a civil társadalom közre működésének? Hogyan tehettük volna ezt még hatékonyabban társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból? Hogyan fogalmazható meg a magyar kormány jelen és jövőbeni felelőssége e kérdésben nemzeti és globális kitekintéssel? De miről is van szó valójában? A z ózonréteg, amely a sztratoszféra ózontartalmú része, képes a Napból érkező, az élővilág szempontjából káros ultraibolya sugárzás elnyelésére. Az ózon magas ultraibolyasugárzáscsökkentő hatása nélkül nem létezne szárazföldi élet. A túlzott mértékű ultrai bolya sugárzás darabokra törheti az élő szervezetek DNSét, felbonthatja a sejtjeinkben lévő kémiai kötéseket. Az ipari fejlődés és a fogyasztói társadalom következményeként számos olyan termék vált általánossá, amely az előállítása vagy használata során a z ózonréteg lebontásáért felelős anyagok kibocsátásához vezetett; példaként említsük csak az aeroszolokat, a műanyag habok gyártását, a hűtéstechnikát, egyes oldószereket, talajfertőtlenítő szereket. (15.20) A gond nem feltétlenül a célkitűzésekkel, a mind ennapi élet megkönnyítését célzó árukkal volt, hanem a megoldás mikéntjével. Mert a világszerte alkalmazott szerek kibocsátása összességében az életünket óvó ózonréteg elvékonyodásához, az ózonlyuk kialakításához vezetett. A káros sugárzás miatt megvakuló fókák ügye talán nem mindenkit hoz lázba, de az már igaz, hogy a bőrrák sok ezer embertársunk halálát okozza még most is és a jövőben is. Számos olyan foglalkozás van, ahol csupán a puszta munkavégzés is fokozott, veszélyes kitettséget okoz. Ennek felismer ése a sztratoszferikus ózonréteg védelméről szóló 1985. évi, Bécsben aláírt egyezményhez és a montreáli jegyzőkönyv ratifikálásához vezetett, amelynek eredményeként világméretű összefogás született. A politikai döntés nyomán az ózonlebontó anyagokat, az az okat tartalmazó termékeket kivonták a termelésből és a forgalomból. Az eredmény magáért beszél: jelen évezred közepére esélyünk van az ózonréteg helyreállítására. Ez jó hír, még akkor is, ha mára tudjuk, a helyettesítő anyagok az éghajlatváltozást okozó üv egházhatást erősítik, így e kettős hatást mostantól együttes erőfeszítéssel kell kezelnünk. Mégis ez ügyben egy példaértékű együttműködés mindenki hasznára valósult meg. Magyarország ekkor az elsők között volt az egyezmény ratifikálásában és a megvalósítás ban. Vajon ez most is így lenne? A kétség bennünk ott van, hogy nem lenne megfelelő politikai akarat, és hiányzik a környezetvédelem megfelelő intézményrendszere. A környezetügy intézményrendszere a rendszerváltás előtti szintre süllyedt, mára már nemhogy környezetvédelmi minisztérium nincs, de az előző kormányzati ciklushoz képest, amikor még legalább a környezetvédelemnek önálló államtitkársága volt, ma már csak egyik feladata az illetékes államtitkárnak. De ami a legszomorúbb, hogy a rendszerváltás utáni két évtized alatt kiépült közigazgatási, intézményi, kutatási és civil rendszer 2010 óta darabjaira hullott, sőt jelentős része megsemmisült. A környezetügy jelenlegi intézményi és személyi feltételei nemhogy a jövő kihívásait, de még a jelen problémáit s em tudják kezelni. Magyarország kiváló adottságú, sok természeti értékkel és adottsággal, ugyanakkor fokozott környezeti érzékenységgel és sérülékenységgel bíró ország. Ilyen körülmények között ma már majdnem megszűntnek tekinthetjük a környezetvédelmet - de akkor mi biztosíthatja a saját és gyermekeink egészséges környezethez való jogát? Mára nemhogy a jobbításhoz szükséges beavatkozások, de a meghozandó döntésekhez szükséges alapadatok és információk előállításához sincsenek meg a szükséges felté telek, a nemzetközi
